Hírek
2018. Július 19. 06:05, csütörtök | Sport
Győzelmet arattak az olaszok a magyarok felett
Rémálomként indult a találkozó, az olaszok a második negyed elején már 6-0-ra vezettek, innen pedig nem volt esély a fordításra.
A magyar férfi vízilabda-válogatott súlyos, 12-5-ös vereséget szenvedett az olasz csapattól a Barcelonában zajló Európa-bajnokság szerdai csoportrangadóján.
Märcz Tamás együttese számára rémálomként indult a találkozó, az olaszok a második negyed elején már 6-0-ra vezettek, innen pedig nem volt esély a fordításra.
HIRDETÉS
Ez azt jelenti, hogy ha a magyar válogatott a csoport utolsó mérkőzésén a papírformának megfelelően legyőzi a német csapatot, akkor a második helyen a nehezebb ágra kerül, és amennyiben túljut a C jelű négyes harmadikján – várhatóan a hollandokon -, akkor már a negyeddöntőben összekerülhet a címvédő, olimpiai bajnok szerb csapattal.
Az Európa-bajnokságok története legkomolyabb múlttal rendelkező párharcának újabb felvonását rendezték a Piscines Picornell uszodában: a két válogatott egymás elleni Eb-múltja kereken nyolcvan éve íródik, az összesített mérleg magyar fölényt mutat, 16 győzelem és egy döntetlen mellett nyolcszor ünnepelhettek az olaszok.
Tavaly a Margitszigeten a világbajnokság csoportküzdelmei során 9-9-s döntetlent játszottak egymással a csapatok, míg idén az Európa Kupa rijekai szuperdöntőjében fölényes, 10-5-ös olasz siker született.
A magyarok hétfőn a nyitófordulóban 12-5-re győzték le Georgia csapatát, míg az olaszok komoly erődemonstrációt tartva 14-1-re ütötték ki a németeket.
A szombat óta tartó Európa-bajnokságon először gyűlt össze annyi néző a lelátón, amely már méltó egy kontinensviadalhoz, így a két csapat kiváló hangulatú lelátó előtt ugorhatott a vízbe. Az olaszok 13 másodperc után kapták az első fórjukat, de Nagy védte Bodegas húzását. A második előnyből már nem hibázott az olaszok honosított centere, majd a spanyolból olasszá lett Molina is „beköszönt”.
Az ellenfél magyar emberelőnyben is szorosan védekezett Vámoson, ezzel kivette a legnagyobb fegyvert a magyarok kezéből, akik ettől meg is zavarodtak. Nagy hóna alatt becsúszott egy lövés a rövid oldalon (3-0), így a rivális gyorsan ellépett. Az olaszok ezután sem lassítottak, védekezésben és támadásban is nagy fölényben voltak, ötgólos(!) előnyt hoztak össze nyolc perc alatt.
Nem kellett sokat várni a hatodik olasz gólra sem, amire végül nagy nehezen Bátori emberelőnyből válaszolt. Az olaszokat ugyanakkor nem lehetett megállítani, a magyarok legtöbbször csak nagyon távolról tudtak lövőhelyzetbe kerülni, ezek a próbálkozások pedig már útközben elhaltak a blokkoló kezeken. A magyarok a nagyszünet előtt „életjelet adtak”, Erdélyi és Manhercz is betalált.
Egy perccel a negyed vége előnyt emberelőnybe került a fehér sapkás magyar csapat: Märcz-kapitány időt kért, Manhercz pedig gólt lőtt, ezzel – a látottak alapján szinte csodával határos módon – három gólra zárkózott fel a gárda (7-4). Három másodperccel a szünet előtt Jansik lövése a kapufáról jött ki.
A harmadik felvonás elején Bedő akár egymaga egyenlíthetett volna, de először ziccert rontott, majd csavarása a felső lécen csattant, végül egy gyönyörű összjáték után hárította lövését bravúrral Del Lungo. Mezei harcolt ki emberfórt, Jansik viszont közelről elhibázta a húzást, a túloldalon aztán Gallo belőtte a fórt, ezzel újra látótávolságon kívül került az ellenfél. Di Fulvio is betalált, amivel gyakorlatilag el is dőlt az összecsapást.
A negyedik negyedre teljesen szétesett a magyar csapat, ezt az olaszok sorozatos lefordulásos gólokkal büntették és súlyos vereséget mértek riválisukra.
Forrás: sonline.hu
Főképen: Vámos Márton (k), mellette az olasz Andrea Fondelli (b), Vincent Renzuto Iodice (k) és Francesco di Fulvio a barcelonai vízilabda Európa-bajnokság férfi tornájának csoportkörében játszott Magyarország – Olaszország mérkőzésen 2018. július 18-án. - MTI Fotó: Illyés Tibor
Ezek érdekelhetnek még
2026. Április 23. 06:52, csütörtök | Sport
MOL Magyar Kupa - Tizenegyesekkel a Ferencváros jutott a döntőbe
A Ferencváros hazai pályán 2-2-es döntetlen után tizenegyesekkel 3-2-re legyőzte a Győrt szerda este a labdarúgó MOL Magyar Kupa elődöntőjében.
2026. Április 20. 20:08, hétfő | Sport
Gokart - Nagy Ádám: Bronzérem a szezonnyitón
Egy harmadik hellyel kezdte Nagy Ádám a 2026-os gokartszezont.
2026. Április 20. 11:00, hétfő | Sport
Bundesliga - Harmincötödször bajnok a Bayern München
A címvédő Bayern München 4-2-re legyőzte hazai pályán a VfB Stuttgartot vasárnap délután a német labdarúgó Bundesliga 30. fordulójában, és ezzel megszerezte 35. bajnoki aranyérmét.
2026. Április 20. 09:36, hétfő | Sport
Horváth Andrea gokartversenyző, FIA Elnöki Éremben részesült.
A Nemzetközi Automobil Szövetség egyik legrangosabb nemzeti elismerésében, mint a 2025-ben legtöbb pontot gyűjtő magyar női autóversenyző Horváth Andrea, FIA Elnöki Éremben részesült.
