Hírek
2010. Augusztus 11. 07:49, szerda |
Sport
Forrás: NSO
Gyurta negyedik lett, Cseh legjobb idővel döntős
![Gyurta negyedik lett, Cseh legjobb idővel döntős](/external/image_cache/a/d/c/adcdc2707c5ae68a8848ef09f53bd062.jpg)
A budapesti Európa-bajnokságon ma egy döntőben voltunk érdekeltek, Gyurta Dániel 100 mellen hatalmas hajrájának köszönhetően a 4. helyen végzett. A középdöntőből Cseh László, Verrsztó Dávid (200 vegyes) és Verrasztó Evelyn (női 100
A margitszigeti úszódöntők második napjának összefoglalóját kezdjük a hazai vonatkozású eredményekkel. A mai egyetlen magyar érdekeltségű döntőben, férfi 100 mellen Gyurta Dániel a 4. helyen végzett, a norvég Alexander Dale Oen Európa-bajnoki csúccsal győzött.
Gyurta 50-nél még csak a nyolcadik helyen fordult, de - ahogy azt fő számában, 200 mellen már megszokhattuk tőle - remekül hajrázott. A 4. hely szép eredmény tőle 100-on, hiszen világversenyeken a döntőbe sem szokott bejutni ezen a távon.
„A döntő előtt aláírtam volna, ha azt mondják, hogy a dobogóért küzdök. Abszolút elégedett vagyok a teljesítményemmel, nem vagyok csalódott, hogy végül nem sikerült éremmel zárnom" - kezdte nyilatkozatát Gyurta Dániel.
„Ez volt életem első felnőtt nagypályás döntője, négy évvel ezelőtt a fináléba se jutottam be. Évről évre fejlődök száz méteren is, ha ez folytatódik a továbbiakban is, nagyon jó leszek száz méteren és kétszáz méteren is. Úgy hiszem, hogy ez a százas teljesítmény jó előjel a kétszáz méter előtt" - tette hozzá a kétszázon világbajnok úszó, folytatta a világbajnok úszó, aki kitért öccsére is. Gyurta Gergő délelőtt 7. idővel jutott be az 1500 gyors holnapi döntőjébe.
„Gergő is nagyon jól úszott, ha ő is így fejlődik, nagyon jó csapat leszünk Londonban".
Az előfutamokból női 100 gyorson Verrasztó Evelyn 5. idővel döntős, Muttina Ágnes a 13. lett, így nem jutott tovább. Férfi 200 vegyesen Cseh László a legjobb idővel jutott be a döntőbe és Verrasztó Dávid is érdekelt lesz a holnapi fináléban, viszont a szám egyik esélyesével, a litván Vytautas Janusaitisszal már nem kell számolni, ugyanis kizárták.
A mai magyar eredményekhez tartozik, hogy a női műugrás 1 méteres döntőjében Barta Nóra a 9. helyen végzett.
LACOURT-NAK NINCS SZÜKSÉGE CSODADRESSZRE
Az első úszódöntőben 50 méter pillangón a szám világcsúcstartója, a spanyol Rafael Munoz győzött. A második helyen a francia Frederik Bousquet, a harmadikon az orosz Jevgenyiij Korotyiskin végzett.
A folytatásban 50 pillangón a svéd Theresa Alshammar bizonyította, hogy túl a harmincon is lehet Eb-t nyerni. A 32 éves, az úszás mellett modellkedéssel is foglalkozó klasszis nagy versenyben Jeanette Ottesent megelőzve bizonyult a legjobbnak.
Férfi 100 háton aztán olyat láttunk, amit eddig ezen az Eb-n még nem: Camille Lacourt Európa-csúccsal nyert (eddig csak Európa-bajnoki csúcsok születtek, ami a kontinensviadalokon elért legjobb időt jelent, míg az Európa-csúcs az európai versenyző által valaha elért legjobb eredményt), vagyis jobb időt úszott, mint tavaly a római vb-n csodadresszben (mint ismeretes, ezeket a dresszeket az Eb-n már nem használhatják a versenyzők).
A nap utolsó döntőjében, női 200 háton a brit Elisabeth Simmonds sokáig veszélyt jelentett Egerszegi Krisztina Európa-bajnoki csúcsára is, de végül 42 századdal elmaradt tőle, ettől függetlenül győzni tudott.
Ezek érdekelhetnek még
2024. Július 17. 07:51, szerda | Sport
BL-selejtező - Walesi ellenfél vár a Ferencvárosra
A The New Saints lesz a Ferencváros labdarúgócsapatának ellenfele a Bajnokok Ligája selejtezőjének második fordulójában.
2024. Július 16. 08:12, kedd | Sport
Magyar Nagydíj - Telt ház lesz vasárnap, ismét Herendi porcelánt kapnak a dobogósok
2024. Július 15. 07:56, hétfő | Sport
Spanyolország negyedszer Európa-bajnok
A spanyol labdarúgó-válogatott immár egyedüli csúcstartóként negyedszer lett Európa-bajnok, miután vasárnap 2-1-re legyőzte a sorozatban második döntőjét elveszítő angol csapatot.
2024. Július 13. 10:16, szombat | Sport
Volt adok-kapok, de győzni tudtunk!
Élménybeszámoló Jobbágy Ákostól a Prešov Rally után, ahol a dobogó legtetején végeztek.