Hírek
2012. Június 13. 11:40, szerda |
Belföld
Forrás: mti-kisalfold.hu
Halálos baleset a 85-ös főúton - Valószínű a vétlen sofőr vesztette életét
Egy 63 éves fertődi férfi halt meg a 85-ös főúton Peresztegnél szerda reggel történt karambolban; a rendőrség keresi a baleset okozóját - közölte a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője az MTI-vel.
11 óra 35 perc: Kocsis Tünde alezredes elmondta: egy öttagú járműkonvojt szabálytalanul előző furgont próbált elkerülni az áldozat. Félrerántotta a kormányt, de elvesztette uralmát járműve felett; előbb egy másik autóval, majd egy kisteherautóval ütközött, utóbbival "szinte frontálisan". A sofőr a helyszínen meghalt. Az utat a most is tartó helyszínelés idejére teljes szélességben lezárták. A rendőrség keresi azt a fehér, kétszemélyes zárt furgont, amelynek vezetője a vizsgálat jelenlegi állása szerint a balesetet okozta.
10 óra 36 perc: A kisalfold.hu információ szerint a szemből érkező jármű vezetője, hogy elkerülje az ütközést, félrerántotta a kormányt, és emiatt egy furgonnak ütközött. Ez utóbbiban ketten sérültek meg. A feltehetőleg vétlen jármű vezetője vesztette életét a balesetben.
A kisalfold.hu portálján továbbá olvasható az is, hogy a kocsisort előző jármű vezetője segítségnyújtás nélkül hagyta el a helyszínt.
Az utat a helyszínelés idejére teljes szélességben lezárták. A baleset vizsgálatát a Megyei Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya szakértő bevonásával folytatja le - mondta el portálunknak Perjámosy István alezredes.
Ezen az útszakaszon, esős időben 70 km-es forgalomkorlátozás van érvényben.
A rendőrség kéri, aki információval tud szolgálni a balesetről, esetleg látta a továbbhajtott fehér furgont, mindenképp jelentkezzen a rendőrségnél.
Korábban:
Kocsis Tünde alezredes elmondta: egy Sopron felől Győr irányába haladó autó szabálytalanul előzött egy kocsisort. A szemből érkező jármű vezetője, hogy elkerülje az ütközést, félrerántotta a kormányt, és emiatt egy furgonnak ütközött. A sofőr a helyszínen meghalt.
Az utat a helyszínelés idejére teljes szélességben lezárták.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Április 20. 11:00, hétfő | Belföld
Választás 2026 - Három hét van a plakátok eltávolítására
Még valamivel több mint három hetük van az országgyűlési választáson induló jelölteknek és pártoknak arra, hogy eltávolítsák a kampány időszakában a közterületeken elhelyezett plakátjaikat.
2026. Április 20. 09:00, hétfő | Belföld
Lehűléssel indul a hét, visszatérnek a hajnali fagyok is
A hét elején egy hidegfront hoz lehűlést, a hőmérséklet csúcsértéke kedden és szerdán már csak 15 Celsius-fok körül alakul, és ismét lehetnek hajnalban fagyok.
2026. Április 20. 08:00, hétfő | Belföld
Magyar Péter az uniós pénzekről tárgyalt az Európai Bizottság vezetőivel
Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke, leendő miniszterelnök az utóbbi két napban magas szintű tárgyalásokat folytatott az Európai Bizottság vezetőivel Magyarországon - közölte a politikus az MTI-vel vasárnap.
2026. Április 20. 07:32, hétfő | Belföld
Ukrajna már ma helyreállítaná az olajszállítást
Ukrajna már hétfőn helyreállítaná az olajszállítást, a magyar kormány álláspontja változatlan: ha van olaj, van pénz - közölte Orbán Viktor miniszterelnök vasárnap délután a Facebook-oldalán.
