Hírek
2013. December 23. 09:02, hétfő |
Belföld
Forrás: MTI
Haltermelők: bőséges a karácsonyi halellátás
Bőséges a karácsonyi halkínálat, hiánnyal nem kell számolni, és a tavalyi képest az árak sem emelkedtek - mondta el a Magyar Haltermelők és Halászati Vízterület-hasznosítók Szövetségének (Mahal) elnöke az MTI-nek.
A busát és a kárászt kilogrammonként 450-500 forintért kínálják a termelők és a kereskedők, a pontyért kilogrammonként 850 forintot kérnek, míg a harcsa kilogrammonkénti ára 1900-2000 forint - közölte Németh István, aki egyben a Tógazda Halászati Zrt. elnök-vezérigazgatója.Hozzátette: az éves pontytermelés (16 ezer tonna) 30-40 százaléka karácsonykor kerül a vásárlók asztalára. A filézett afrikai harcsa viszont egész évben kedvelt halfajta, a szálkamentes szeleteket a kisgyermekek is biztonsággal fogyaszthatják.
A halfogyasztás az adatok szerint évről évre emelkedő tendenciát mutat: évente (egy főre számítva) átalagosan 4 kilogramm nettó, tisztított halmennyiség fogy el. Az Európai Unióban a kifogott élőhal súlya alapján átlagosan 17 kilogramm az egy főre jutó bruttó éves halfogyasztási átlag - tette hozzá a Mahal elnöke.
A hazai halfogyasztás ösztönzésére feldolgozókat építettek, hogy a háziasszonyok konyhakész, szálkamentes haltermékeket tudjanak hazavinni. Új tenyésztéstechnológiát vezettek be, a szálkamentes halfajokat - baramundit, afrikai harcsát - zártrendszerű, termálvizes intenzív telepeken tenyésztik - sorolta Németh István.A fejlesztésekről elmondta: korszerűsítették a szállítóeszközöket, ugyanis a megtermelt halmennyiséget az őszi időszakban nem tudják értékesíteni, ezért nemzetközi szállításra alkalmas kamionokra van szükség. Legnagyobb mennyiségben lengyel és román halfeldolgozókba szállítanak pontyot, busát, kárászt, míg a magasabb áron eladható ragadozó halakat - süllőt, csukát, harcsát - Ausztriába és Németországba exportálják.
Új technológiákat vezetnek be, kifejlesztik például a "tó a tóban" rendszert, vagyis a nagy tavakban kialakított kisebb, mesterséges medencékben tenyésztik a halakat. Az új technológia előnye, hogy minimálisra tudják csökkenteni a védett madarak, köztük a kormorán kártételét.A Tógazda Halászati Zrt. tavalyi árbevétele 700 millió forint volt, a nyereségük viszont nem érte el az 5 százalékot.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Április 26. 11:00, vasárnap | Belföld
Orbán Anita miniszterelnök-helyettes lesz
Miniszterelnök-helyettes lesz az új kormányban Orbán Anita - jelentette be Magyar Péter leendő kormányfő Facebook-oldalán szombaton.
2026. Április 26. 10:00, vasárnap | Belföld
Kapitány István: szakítunk a felelőtlenül tervezett és átláthatatlan költségvetésekkel, megteremtjük a piac bizalmát
Szakítunk a felelőtlenül tervezett és átláthatatlan költségvetésekkel, és megteremtjük a piac bizalmát - írta a leendő gazdasági és energetikai miniszter szombaton a Facebookon.
2026. Április 26. 08:23, vasárnap | Belföld
Meteorológia: az erős, viharos szél felkavarhatja a port
Vasárnap az erős, több helyen viharos szél felkavarhatja a port, ami a látótávolság csökkenéséhez vezethet - hívta fel a figyelmet a HungaroMet Zrt. vasárnap reggeli veszélyjelzésében.
2026. Április 26. 08:21, vasárnap | Belföld
Magyar Péter: zajlik az ország elhagyásának előkészítése és a lopott vagyonok kimenekítése
Miközben Orbán Viktor menekül a felelősségvállalás elől, a háttérben zajlik az ország elhagyásának előkészítése és a lopott vagyonok kimenekítése
