Hírek
2013. Június 24. 14:56, hétfő |
Belföld
Forrás: MTI
Hamarosan indul a 23. THEALTER fesztivál Szegeden
![Hamarosan indul a 23. THEALTER fesztivál Szegeden](/external/image_cache/7/0/e/70e83b1e49992eb68d8c43db10f916c5.jpg)
Immár 23. alkalommal rendezik meg a THEALTER nemzetközi színházi fesztivált Szegeden; a program a hazai színházi élet egyik legrangosabb, és európai viszonylatban is jegyzett művészi eseménye.
A hétfői sajtótájékoztatón a szervező Maszk Egyesület vezetője, Balog József elmondta: a fesztivál július 19. és 27. között várja a Szegedre látogató színházkedvelőket.
A fesztivál díszvendége idén Horváth Csaba, a Forte Társulat alapító-vezetője, a Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) oktatója lesz. A Harangozó Gyula-díjas koreográfus két előadását láthatják a nézők. A Toldit az SZFE negyedéves színházi rendező-koreográfus osztálya mutatja be, a Forte Társulat pedig Agota Kristóf A nagy füzet című előadásával szerepel a fesztiválon.
A program nyitóelőadása a szegedi Metanoia Artopédia Mutatványosok az Alkimisták utcájában című premierje lesz.
A hazai független színházi előadások közül látható lesz Gergye Krisztián Társulatának tavaszi bemutatója, az Opera Amorale című összművészeti produkció. A fesztivál vendége lesz az Átrium Film-Színház első, a Kultúrbrigáddal közösen színpadra állított előadása, Martin McDonagh Vaknyugat című darabja, melyet Gohtár Péter rendezett. Szintén vendégszerepel Szegeden a zalaegerszegi Hevesi Sándor Színház: Gianina Carbunariu darabját KEBAB címmel Balog József állította színpadra. A táncszínházi vonalat erősíti Fehér Ferenc Running című bemutatója és a Radikális Szabadidő Színház Book of the Dead című előadása.
Idén is képviselteti magát az utánpótlás, hiszen fellép a szentesi Horváth Mihály Gimnázium csapata, a pécsi Janus sr., valamint a kaposvári színészhallgatók társulata is.
A magyar produkciók mellett külföldi előadások is megjelennek. Idén visszatér a szlovén Via Negativa, először jár viszont Szegeden a svájci Dimitri Színházi Iskola képviseletében Raúl "Nene" Vargas Torres kolumbiai alkotó. Elsőként mutatkozik be Magyarországon a szentpétervári Mr Pejo’s Wandering Dolls, de a sepsiszentgyörgyi M. Stúdió is készül egy előadással és az Aradi Kamaraszínház is színpadra áll a szegedi MASZK Egyesülettel közös produkcióban.
Emellett lesznek szakmai programok is, mások mellett Juronics Tamás vezetésével, és esténként összeül a kritikus szekció is. Megjelenik a fesztivál ingyenes lapja, szól majd a THEALTER rádió és az interneten is követni lehet az eseményeket.
A szervező Maszk Egyesület 1991-ben alkalmi jelleggel rendezte meg a fesztivált, ami már a 90-es évek végére önálló, a független, alternatív, kísérletező színjátszás legfontosabb hazai művészi és dokumentációs terepe lett. A seregszemle fő helyszíne a szegedi Régi Zsinagóga, de a szervezők az elmúlt években számos szokatlan, új helyszínt is felfedeztek a városban és minden nyáron megjelennek produkcióikkal a város terein, utcáin is.
Ezek érdekelhetnek még
2024. Július 22. 08:00, hétfő | Belföld
A héten kissé mérséklődik a hőség
A jövő héten kissé mérséklődik a hőség, kedden-szerdán felhősebb, a hét végére naposabb idő várható - derül ki a HungaroMet Zrt. országos, középtávú előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-hez.
2024. Július 22. 07:48, hétfő | Belföld
Trenkwalder: 13,5 százalékkal nőtt a fizikai dolgozók átlagos órabére a második negyedévben
A második negyedévben a fizikai munkát végző szak- és betanított munkások átlagos bruttó órabére 2104 forint volt, ami 13,5 százalékos növekedés az előző év hasonló időszakában mért 1853 forinthoz képest
2024. Július 21. 08:25, vasárnap | Belföld
Levelet kaptak a friss diplomások a miniszterelnöktől
Az érettségiző diákok után most a diplomások kaptak miniszterelnöki köszöntőt - írta a Magyar Nemzet online (MNO) szombaton.
2024. Július 21. 08:21, vasárnap | Belföld
Az ötös lottó nyerőszámai és nyereményei
A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 29. héten megtartott ötös lottó és Joker számsorsoláson a következő számokat húzták ki: