Városlista
2024. május 7, kedd - Gizella

Hírek

2010. Május 01. 14:50, szombat | Helyi
Forrás: Nyugathír

Harcban a bajnoki címért: vasárnap indul a Győr-Debrecen női kézilabda-párharc

Harcban a bajnoki címért: vasárnap indul a Győr-Debrecen női kézilabda-párharc

Vasárnap 12.15 órakor a DVSC-Korvex csapatát fogadja a címvédő Győri Audi ETO KC a női bajnokság két győzelemig tartó döntőjének első felvonásán. Az alapszakaszt hib

"A szezon közbeni edzőváltás pozitív hatása érződik a debrecenieken, jól lehetett ezt látni a Vác elleni elődöntőn. Pályahátrányból tudták ugyanis két találkozón kiharcolni a fináléba kerülést, vagyis lendületben vannak, s sokkal határozottabb, karcosabb a hajdúsági gárda, mint korábban volt. Szerencsére úgy tűnik, a BL-elődöntőben elszenvedett vereség már nem érződik rajtunk, a Békéscsaba elleni idegenbeli találkozón meggyőzőek voltunk. Sokkal könnyedebben győztünk, mint az alapszakasz során. Persze ez már a múlt, most egy újabb feladat, újabb párharc vár ránk, de hazai fronton nem is lehet más a célunk, mint a címünk megvédése. gy érzem, jobbak vagyunk, mint a Debrecen, de ezt a pályán be is kell tudnunk bizonyítani" - mondta Konkoly Csaba, aki két sérültjére, Szegedi Orsolyára és Szölösi Patríciára nem számíthat.

Ezek érdekelhetnek még

2024. Május 06. 09:11, hétfő | Helyi

Pannonhalmi polgármester: Szerintem nincs kapcsolat a két szoborrongálás között

Az utóbbi időben egymást érik a szoborrongálások a környéken. Közös metszet: Radnóti.

2024. Május 06. 08:16, hétfő | Helyi

Meghosszabbították a Virágos Magyarország verseny jelentkezési határidejét

Meghosszabbították a Virágos Magyarország verseny jelentkezési határidejét: a helyi közösségek május 20-ig pályázhatnak.

2024. Május 06. 07:14, hétfő | Helyi

Szén-monoxidot lélegzett be egy lakó a győri Eőrsy Péter utcában

Bejelzett a szén-monoxid-érzékelő április 27-én délelőtt egy társasház harmadik emeleti lakásában a győri Eőrsy Péter utcában.

2024. Május 05. 09:14, vasárnap | Helyi

Figyelem! Könyvpályázat pályakezdő költőknek

A VII. kerület, Erzsébet Város Önkormányzata által kiírt pályázatra olyan magyar nyelven alkotó költők jelentkezését várják, akik még nem rendelkeznek kötettel.