Hírek
2016. Augusztus 07. 10:34, vasárnap |
Életmód
Forrás: mti
Havi négyezer forint zsebpénzt kapnak a magyar gyerekek
Átlagosan havi négyezer forint zsebpénzből gazdálkodnak a magyar gyerekek, míg a németek ennek több mint kétszeresét, az angol gyerekek pedig háromszorosát is megkaphatják.
A K&H Bank közleményének adataiból, illetve a német Egmont Ehapa kiadóvállalat és az angol Halifax Bank felméréséből kiderül az is, hogy a magyar 8-14 éves korú gyerekek átlagosan havi 4 ezer forintos zsebpénzével szemben a német 6-13 évesek 27,65 euróval, körülbelül 8700 forinttal rendelkeznek, míg egy 8-15 éves angol gyerek hetente 6,35 fontból, körülbelül 2400 forintból gazdálkodhat. A Londonban élő gyerekek 2 fonttal több, mintegy 12 500 forintnak megfelelő havi zsebpénzhez jutnak. A brit felmérés szerint a zsebpénz összege 2014-ig gyorsabb ütemben nőtt, mint a felnőttek fizetése.
A közlemény szerint a gyerekek az évközben összegyűjtött pénzükből leginkább a vakáció alatt próbálhatják ki a gazdálkodást, a nyári táborokban például a pénz beosztását, illetve a "pénzügyi döntések" következményeit. A K&H kiemelte, egy átlagjövedelmű családnak egy egyhetes, teljes ellátást nyújtó tábor esetében például 6 ezer forintot ajánl a profitline.hu zsebpénz-kalkulátora, ha a plusz programokra szánt összeg nem haladja meg a 3 ezer forintot. A közlemény szerint a pénzügyi tudatosság erősödik a gyerekekben, ha tájékoztatják őket a napi keretösszegről, például az olyan költségelemekről, mint a fagyi vagy az üdítő ára.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Február 23. 09:00, hétfő | Életmód
Koncert Plusz címmel indít sorozatot a Pannonhalmi Főapátság
Koncert Plusz címmel indít sorozatot a Pannonhalmi Főapátság, első alkalommal február 27-én várják a közönséget nagyböjti koncertre, monostori sétára és beszélgetésre.
2026. Február 23. 07:38, hétfő | Életmód
Érseki titkár: Erdő Péter bíborost kórházban ápolják, állapota stabil
Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek állapota stabil, kórházban ápolják.
2026. Február 21. 16:00, szombat | Életmód
Kapu Tibor átvette a Közmédia Év Embere Díját
Kapu Tibor kutatóűrhajós átvette a Közmédia Év Embere Díját pénteken, Budapesten.
2026. Február 20. 15:00, péntek | Életmód
Dune House: 330 millió forinttól indulnak az árak a kastélypiacon
Magyarországon jelenleg 150-200 kastély és kúria keres gazdát, a kínálat 80 százaléka vidéken található, az árak pedig lokáció szerint 330 milliótól indulnak és elérhetik a 10 milliárd forintot
