Hírek
2016. Február 19. 13:43, péntek |
Helyi
Forrás: Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság
Házhoz Megyünk- vetélkedő Győrben
A Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság vagyonvédelmi vetélkedőt hirdet.
2015. őszén két helyszínen - Győrben és Mosonmagyaróváron is - elindult a rendőrség „Házhoz megyünk!” című országos megelőző vagyonvédelmi programja. A program elsődleges célja hazánk vagyonbiztonságának növelése érdekében olyan közös tájékoztató kampány indítása, amely hiteles forrásból, szakértőktől származó információk közreadásával segíti a lakosságot a veszélyhelyzetek elkerülése, valamint a megfelelő vagyonvédelemhez szükséges döntések meghozatalában, továbbá növelni hivatott az állampolgárok önvédelmi képességét.
Fenti program keretében a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Osztálya vagyonvédelmi vetélkedőt hirdet. A verseny 2016. áprilisában kerül megrendezésre, pontos időpontja a későbbiekben a csapatok igényeinek megfelelően lesz meghatározva. A nevezés díjtalan, valamennyi résztvevő csapat tárgyjutalomban részesül, valamint az első 3 helyezett értékes nyereményekre is számíthat. A területi verseny győztese országos szinten mérheti össze tudását a többi megye győztes csapatával.
A vetélkedőre történő felkészüléshez szükséges oktatási segédleteket a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Osztálya a nevezők rendelkezésére bocsátja és igény szerint személyes konzultációt is biztosít az eredményes szereplés érdekében.
A vagyonvédelmi vetélkedőre 3 fős csapatok (1 fő nagyszülő, 1 fő szülő, 1 fő felső tagozatos általános iskolás gyermek) jelentkezését várjuk.
Jelentkezési határidő: 2016. március 10.
Érdeklődni, jelentkezni a kovacssan@gyor.police.hu e-mail címen és a 06/96/520-020-as telefonszámon lehet.
A jelentkezőknek a police.hu honlapján található jelentkezési lapot kitöltve a kovacssan@gyor.police.hu címre kell eljuttatni, elektronikus formában.
a jelentkezési lap az alábbi linkről tölthető le:
http://www.police.hu/hirek-es-informaciok/bunmegelozes/aktualis/hazhoz-megyunk-vetelkedo-gyorben
Ezek érdekelhetnek még
2026. Április 05. 08:24, vasárnap | Helyi
Győri fiatalok a válogatottban
A rangos Multi Nations Youth Swim Meet válogatott versenyen öt győri fiatal képviselte Magyarországot, ami önmagában is komoly elismerés. 2 arany, 1 ezüst, 4 bronzérem a mérleg.
2026. Április 05. 08:20, vasárnap | Helyi
A Mi Hazánk is a szavazásra buzdít
Egyre népszerűbb a Mi Hazánk támogatásával tavasszal indult a Bűnvadászok YouTube-csatorna.
2026. Április 05. 08:08, vasárnap | Helyi
Speed maraton: Ön is javasolhat helyszínt
A rendőrség 24 órás sebességellenőrzést tart a lakosság által javasolt helyszíneken.
2026. Április 04. 08:25, szombat | Helyi
Szép eredmények az Orka Kupán
A székesfehérvári Orka Kupával hivatalosan is megkezdődött a szinkronúszók számára az idei versenyszezon.
