Hírek
2010. Március 29. 13:50, hétfő | Helyi
HZHOZTEJ - Pogány ünnepek, Pészach, Ostara, vagy Húsvét
![HZHOZTEJ - Pogány ünnepek, Pészach, Ostara, vagy Húsvét](/external/image_cache/a/d/c/adcdc2707c5ae68a8848ef09f53bd062.jpg)
A húsvét olyan ünnep, amit szinte ugyanúgy várunk minden évben, mint a karácsonyt. Legtöbbünk azonban nem biztos, hogy tudja, hogy mi is a húsvét valójában? Mit ünnepel már oly r
Az ünnep legfontosabb jelentése a Bibliában olvasható. A pészach eredeti jelentése a zsidóság egyik legfontosabb ünnepe, mely lefordítva körülbelül annyit jelent, hogy megkerülés, elkerülés. Az egyiptomi fogságból való szabadulásról emlékeznek meg, amikor is a bárány vérét felkenték ajtóik félfáira, és amikor éjszaka a Pusztító végig volnult Egyiptomon, azokat a házakat, ahol fel volt kenve a bárány vére, elkerülte, minden más házban azonban megölt minden elsőszülöttet. Ez után a csapás után engedte el a zsidó népet Egyiptomból a Fáraó. A szabadulás előtti estén kovásztalan kenyeret kellett enniük és a leölt bárány húsát. Azóta is hagyományként őrzik a kovásztalan kenyér és a bárány fogyasztását és minden évben megemlékeznek arról, hogyan szabadította meg őket Isten a rabszolgaságból.
Ennek az ünnepnek azóta sok más jelentése is lett, mivel a különböző pogány elemeket az idők során beemelték az egyházba, és így egy torzult jelentéstartalommal élt tovább. Ezen kívül a klasszikus pogány jelentéstartalmat ismegőrizték.
A fák ünnepe, a tavaszi napéjegyenlőség ünnepe. Az igazi tavasz első napja. Március 19. és 21. közé szokott esni. Ekkor egyforma hosszú a nappal és az éjszaka - ezt már az ókori népek is megfigyelték. Minden természetvallás megünnepli ezt a napot, amikor a Természet felébred hosszú téli álmából, a Föld újra termékennyé válik - elkezdődhet a vetés, az ültetés, kihajtanak az ősszel földbe rejtett magok. Ami most éled, annak gyümölcsét élvezhetjük később.
A termékenység szász istennőjét, Eostre-t, valamint a germán Ostarát köszönthetjük e napon.
Némelyik wicca-hagyomány a Zöld Istennőt és a Zölderdő Urát ünnepli ilyenkor. Az istennő termékennyé teszi a Földet, felébreszti ?t mély álmából, az Istenség pedig segít fölnevelni, érlelni a termést. Járja a zöldülő mezőket, öröme telik a természet bőségében.
?si pogány hagyományokat követve tüzeket gyújtanak a nap hajnalán, és keményre főzött - vagy kifújt héjú - tojásokat festenek tarkára. Ez is
termékenység-szimbólum. ?seink amulettként tisztelték az ekkor gyűjtött és festett tojásokat. Az ősi idők tojásgyűjtése, különböző madárfészkekben
keresése is fellelhető a mai szokások közt: amikor gyermekeink számára Húsvéthétfőn festett tojásokat, csokinyuszikat rejtünk el a kert fái, bokrai alatt, vagy akinek erre nincs lehetősége, a lakásban rejt el húsvéti tojásfészkeket, amit ők kitörő örömmel kutatnak fel. A virágos, tojásos kosárka is a madárfészket szimbolizálja.
A tojás megjelenési formája is szimbólum: a ragyogó sárga gömb a belsejében maga a Napisten, fehér héja a Fehér Istennő, az egész pedig az újjászületést jelképezi.
A nyúl, mint termékenység-szimbólum - nem igényel bővebb magyarázatot. Ez az állat Eostre istennőhöz tartozik.
Az ünnepi asztalon a tojásételek mellett a magos sütemények, zöldsaláták, a tavasz első virágai is helyet kapnak. Alkalmazzunk bátran napraforgómagot, tökmagot, szezámmagot, fenyőmagot és tetszés szerint más magokat, ételeink ízesítésére. Az ünnep hagyományos színei: a világoszöld, citromsárga és halványrózsaszín.
A görög mitológia szerint e napon ünnepelhetjük Perszephoné visszatérését az alvilágból, Hádész birodalmábol, ahová az őszi napéjegyenlőség idején távozott, az istenek egyezsége szerint. Démétér, Perszephoné anyja a föld termését biztosítja, ő a gabonaistennő.
Az ünnep katolikus egyházi megfelelője a Húsvét: a napéjegyenlőségtől számított első telihold utáni első vasárnap. Ekkor emlékszik meg a katolikus világ Krisztus feltámadásáról. Időben ugyanekkorra esik a zsidó Peszách-ünnep is. A télvégi farsangi mulatságokat önmegtartóztató időszak követi, a negyvennapos nagyböjt (Spanyolországban: Cuaresma, a németeknél Lenz, Itáliában Quaresima, angolszász Lent), valamint a nagyhét különleges szertartásai.
A tavaszi napéjegyenlőség az újrakezdés ideje. Ilyenkor kezdődik a magvetés, palántázás. Ideje rendbeszedni kertünket. Ideje nagytakarítást rendezni lakóhelyünk, életünk minden területén, hogy megtisztulva fogadjuk a beköszöntő új időszakot. A tavaszi nagytakarítás sokkal többet jelent egyszerű fizikai munkánál. Szabaduljunk meg minden fölöslegesen felgyűlt tehertől, szennyeződéstől, az elmúlt hónapok negatív lerakódásaitól. A megtisztulás után képessé válunk az új, a friss, a pozitív, a termékenyítő befogadására. Sétáljunk az újjáéledő természetben, engedjük, hogy átjárjon frissítő ereje.
Viktória Delicat Cserpes Mintabolt
HZHOZTEJ HZHOZSZLLTS - Cserpes tejtermékek, Bedő-, Erika pékáruk és egyéb napi fogyasztási termékek.
Tel.: 96/410-497
Győr Jereváni u. 43.

Ezek érdekelhetnek még
2024. Július 27. 09:11, szombat | Helyi
Hamarosan indul a mennyei megyei is
Elkészült a sorsolás a labdarúgó vármegyei első osztályban. A bajnok, de a feljutást nem vállaló Koroncó Kapuváron kezd. A bajnokság 16 csapatosra bővült.
2024. Július 27. 08:15, szombat | Helyi
Életet is menthetnek a zsetonok
Zsetonokat gyűjt a Győrszentiváni Önkéntes Tűzoltó Egyesület.
2024. Július 27. 07:15, szombat | Helyi
Győrzámoly: Kinőtték az iskolát, konténerrel bővülnek
A sok fiatal kiköltöző miatt egyre nagyobb az igény az oktatási intézményre Győrzámolyon.
2024. Július 26. 09:12, péntek | Helyi
Belga sportigazgatója lett az ETO-nak
A bajnokság megkezdése előtt néhány nappal új sportigazgatója lett az ETO NB I-es labdarúgó csapatának. A belga Steven Vanharen korábban az MTK másodedzője is volt.