Hírek
2013. December 04. 09:19, szerda |
Bulvár
Forrás: MTI
Házi őrizetből börtönbe került Rezesová
Másodfokú, jogerős döntésével megszüntette az M3-s autópályán halálos balesetet okozó szlovák nő, Eva Rezesová házi őrizetét a Budapest Környéki Törvényszék kedden, és elrendelte ismételt előzetes letartóztatását. A nőt már be is vitték a büntetés-végrehajtási intézetbe.
Koszta János tájékoztatása szerint ezzel a döntésével a Budapest Környéki Törvényszék - helyt adva az ügyészségi fellebbezésnek - megváltoztatta a Gödöllői Járásbíróság november 22-én hozott, házi őrizetről szóló végzését.
A keddi határozat szerint a vádlott előzetes letartóztatását a másodfokú eljárás befejezéséig, de legfeljebb a nem jogerősen kiszabott szabadságvesztés időtartamáig kell fenntartani - tette hozzá a szóvivő.A négy halálos áldozatot követelő ittas járművezetés miatt első fokon, nem jogerősen hat év fogházra ítélt szlovák állampolgárságú Eva Rezesovát az elsőfokú ítélet kihirdetése után - a védői indítványnak helyt adva - helyezte házi őrizetbe a Gödöllői Járásbíróság. A vádlott tavaly augusztus óta volt előzetesben. Ügyvédje arra hivatkozva kérte a fogva tartás megszüntetését, hogy - figyelembe véve az akkor 15 hónapja tartó előzetest és a kiszabott szabadságvesztés harmadolásának lehetőségét - már csupán 2 év 9 hónap van hátra a büntetésből.
Ezután rendelte el a bíróság Eva Rezesová házi őrizetét. A vádlottról azonnal levették a bilincset, és szabadon távozhatott egy a fővárosban erre előkészített ingatlanba (sajtóhírek szerint egy Duna-parti luxus apartmanházba). Rezesovának az elsőfokú végzés szerint nyomkövetőt kellett hordania. Az ügyészség e döntés és az elsőfokú ítélet ellen is fellebbezett.

A törvényszék indoklása szerint a vádlott kiemelkedő vagyoni háttere és külföldi kapcsolatrendszere adott esetben nagymértékben megkönnyíti egy esetleges külföldre távozás kivitelezését, még az elektronikus nyomkövető eszköz használatának kötelező elrendelése mellett is. A nem jogerősen kiszabott szabadságvesztés mértéke, valamint Eva Rezesová személyi körülményei a másodfokon eljáró bíróság szerint olyan nagyfokú kockázatot jelentenek, amely a legsúlyosabb kényszerintézkedést teszi szükségessé.
A végzésben arra is kitértek, hogy a nem jogerős ítélet ellen az ügyész súlyosításért fellebbezett, és ez - figyelembe véve a halmazati szabályokat is - 5 évtől 13 évig terjedő büntetési tételkeretet jelent, ami a szökés veszélyét tovább fokozza.A keddi határozat ellen fellebbezésnek helye nincs - mondta a törvényszék szóvivője.
Eva Rezesová szlovák rendszámú BMW-jével 2012. augusztus 21-én hajnalban az M3-as autópálya főváros felé vezető oldalán nekiment az előtte haladó Fiat Puntónak, amely az ütközés következtében a szalagkorlátnak csapódott, majd kigyulladt. Az autóban két középkorú karácsondi házaspár utazott. Négyük közül hárman bennégtek a kocsiban, egy 54 éves asszony pedig a fővárosi Honvédkórházban két nappal később halt meg.
A Gödöllői Járásbíróság november 22-én első fokon hat év fogházra ítélte Rezesovát négy ember halálát követelő ittas járművezetés miatt, ugyanakkor felmentette a közúti veszélyeztetés vádpontja alól.
Szlovák sajtóhírek szerint a vádlott a kassai "Rezes klán" egyik tagja, Eva Varholíková Rezesová. Apja Alexander Rezes az 1990-es években Vladimír Meciar kormányának közlekedési minisztere, a kassai vasmű privatizációjának kulcsszereplője, az ország második leggazdagabb embere volt.
Fotó: Koszticsák Szilárd
Ezek érdekelhetnek még
2026. Március 30. 14:00, hétfő | Bulvár
Putyin: Oroszország kész ismét olimpiát rendezni
Oroszország készen áll rá, hogy újra otthont adjon egy olimpiának - közölte Vlagyimir Putyin elnök az Orosz Olimpiai Bizottsághoz a testület megalapításának 115. évfordulójára intézett üdvözlő üzenetében.
2026. Március 29. 08:51, vasárnap | Bulvár
A Veled álmodtam című produkció nyerte A Dal 2026-ot
A Veled álmodtam című produkció lett 2026-ban Magyarország egyetlen dalversenyének győztese Re Va Dame előadásában.
2026. Március 27. 13:00, péntek | Bulvár
Önvezető autók álltak tesztüzembe Budapesten
Önvezető autók álltak tesztüzembe Budapesten, a csütörtökön bemutatott két jármű a próbaüzem során a főváros I. kerületének utcáit járja.
