Városlista
2026. március 16, hétfő - Henrietta

Hírek

2019. Szeptember 05. 15:24, csütörtök | Külföld

Hét napot sztrájkolnak a pilóták a Ryanair-nél szeptemberben

Hét napot sztrájkolnak a pilóták a Ryanair-nél szeptemberben

Megállapodás hiányában, újabb sztrájknapokat jelentettek be szeptemberre Európa legnagyobb diszkont légitársaságának, az ír hátterű Ryanair-nek a brit pilótái - írják a brit lapok.

Előreláthatóan azok a pilóták lépnek sztrájkba, akik tagjai a brit pilóták érdekvédelmi tömörülésének, a Balpa-nak. A repülőgép-vezetők azért döntöttek a sztrájk folytatása mellett, mert továbbra sem sikerült megegyezésre jutniuk a légitársasággal bérezési és majdani nyugdíjukat érintő kérdésekben.

A pilóták már sztrájkba léptek augusztusban két napra, majd - korábbi bejelentésükkel összhangban - a szeptember 2-4-ig tartó három napos időszakban sem repültek. A Balpa akkori tájékoztatása szerint a szakszervezet által képviselt pilóták 80 százalékos többséggel döntöttek a munkabeszüntetés mellett.

Júliusi negyedéves jelentésében a Ryanair az adózott eredményének jelentős, 21 százalékos csökkenéséről számolt be. A június végével záruló első pénzügyi negyedévben 243 millió euróra esett a cég adózott eredménye, elsősorban a magasabb üzemanyagárak, a bérköltségek és az alacsonyabb jegyárak miatt.

A Balpa akkor azt közölte, azért döntöttek a sztrájk mellett, mert a légitársaság nem hajlandó tárgyalni a szakszervezetekkel, még csak hivatalos ajánlatot sem kaptak tőlük a vitás kérdések rendezésére.

A szakszervezet titkára most azt jelezte, az eddig eredménytelenül zárult sztrájkok után folytatják a nyomásgyakorlást a cégre a dolgozók számára jobb feltételek kiharcolása érdekében. Azt is közölte: céljuk az, hogy megállapodásra jussanak a Ryanair-rel, de ehhez az kell, hogy a légitársaság hasonló javadalmazási konstrukciókat biztosítson a pilóták számára, mint a többi légicég.

A Ryanair szóvivője ugyanakkor azt hangsúlyozta, a pilótáknak inkább a tárgyalóasztalhoz kellene visszaülniük a munkabeszüntetés helyett. Egyúttal kiemelte, hogy az eddigi összesen öt nap alatt, egyetlen nagy-britanniai járatukat sem kellett törölni, mert a brit pilóták közül sokan kisegítették a céget. Szerinte az ottani pilóták 95 százaléka nem támogatta a sztrájkot, amelyet sikertelennek és indokolatlannak minősített.

A Balpa közlése szerint a szeptemberi hétnapos sztrájkot a következő napokra bontva tartják:

szeptember 18., 19., majd 21., 23., 25., 27. és 29-e.

Egyelőre nem tudni, ez a munkabeszüntetés maga után von-e járattörléseket vagy járatmódosításokat az Angliába érkező vagy onnan induló járatok esetében. Ezekre eddig nem került sor, és az utazóközönség nem érzékelt semmit a pilóták sztrájkjából.

Forrás: origo.hu

Kép: AFP/Andreas Arnold

Ezek érdekelhetnek még

2026. Március 15. 12:00, vasárnap | Külföld

Donald Trump nemzetközi haditengerészeti együttműködést kezdeményez a Hormuzi-szoros biztonsága érdekében

Donald Trump amerikai elnök szombaton nemzetközi haditengerészeti együttműködést helyezett kilátásba a Hormuzi-szoros kereskedelmi forgalmának újraindítása érdekében.

2026. Március 10. 10:00, kedd | Külföld

Iráni konfliktus - Donald Trump: az iráni katonai konfliktus "nagyon hamar" véget érhet

Donald Trump szerint az iráni katonai konfliktus \"nagyon hamar\" véget érhet - az amerikai elnök Floridában tartott sajtótájékoztatóján értékelte közel-keleti fejleményeket helyi idő szerint hétfőn este.