Városlista
2024. október 5, szombat - Aurél

Hírek

2010. Május 13. 15:55, csütörtök | Helyi
Forrás: InfoGyőr

Hétfőn kezdődik a bajnoki döntő

Hétfőn kezdődik a bajnoki döntő

Az alapszakasz győzelme után bajnoki címre tör a rájátszásban A Duna Takarék ETO futsal csapata. A három nyert meccsig tartó döntőben a győriek ellenfele a tavalyi bajnok Berettyóú

Horváth Cs. Attila társadalmi elnök az InfoGyőrnek elmondta, hogy csalódás lenne a számukra a döntő elveszítése. Már a szezon kezdetén kijelentették, hogy a győriek bajnokok lesznek 2010-ben. Ez a kijelentés nem is bizonyult nagyképűnek, hiszen mindeddig hibátlanul vette a csapat az akadályokat. A többi között a döntőbeli ellenfelét, MVFC-Berettyóújfalut is megverték már négyszer.

Az elnök hozzátette, a hagyományokhoz híven a döntő mérkőzésre is díjmentesen látogathatnak ki a szurkolók, sőt a belépéskor kapott műsorfüzettel még értékes ajándékokat is nyerhetnek a félidei tombolán.

A mérkőzésen egyébként, két kezdőrúgás is lesz. Az első félidőben Kovács Koko István a MOB elnöki tisztjének várományosa, a második játékrészben pedig Horváth Ernő a Gyirmót futball csapatának tulajdonosa indítja útjára a játékszert. Az utóbbit azért kérte fel a Duna Takarék ETO, hogy ezzel is demonstrálják szolidaritásukat a bundagyanúba kevert gyirmótiak mellett.

Portálunk kérdésére Kozma Mihály a csapat szakmai igazgatója elmondta, nem számítanak a döntő három meccsén vereségre, bár a futballban minden megtörténhet. A játékosok felkészültek, mind fizikálisan, mind mentálisan. Nincs sérült vagy eltiltott játékos a keretben, így a hazai pálya előnyét is évezve, a lélektani előny birtokában lépnek pályára hétfőn a Magvassyban.

Ezek érdekelhetnek még

2024. Október 05. 09:09, szombat | Helyi

Szurkolói ankét Óváron kiválasztottakkal

A meghívó miatt sajnos rajtunk röhög az ország, hiszen olyan szurkolói ankétról még senki nem hallott, amelyre előre kell regisztrálni

2024. Október 05. 08:11, szombat | Helyi

Nyúlon már palackozzák az Irsait

Véget ért a szüret az egyik nyúli pincészetben, a jövő héten már a traminit is behozzák az ültetvényekről.

2024. Október 05. 07:10, szombat | Helyi

Befejezte pályáját Győr jegyzője is

Nagyné dr. László Edit Győr Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatalának jegyzője október elsejétől nyugdíjba vonult.

2024. Október 04. 09:15, péntek | Helyi

Lezárás hétvégén az autópálya felhajtónál

Szombaton és vasárnap, október 5-6-án útburkolati munkálatok végzése zajlik majd a 82-es útnál lévő M1 autópálya feljárójánál.