Városlista
2026. január 12, hétfő - Ernő

Hírek

2016. Augusztus 12. 12:43, péntek | Helyi
Forrás: ORFK Kommunikációs Szolgálat

Hétvégi közlekedési prognózis

Hétvégi közlekedési prognózis

A 2016. augusztus 12. és 2016. augusztus 14. közötti hétvégén jellemzően az alábbi, a közúti közlekedést befolyásoló körülményekkel találkozhatnak a közúti forgalomban résztvevők.

Pénteken az ország nagy részén sok napsütésre számíthatunk, de délután nyugat felől erős felhősödés kezdődik, és estétől a Nyugat-Dunántúlon kisebb eső is kialakulhat. Az északnyugati szél élénk lesz. Igen hűvös lesz a reggel, hiszen 7 és 13 fok közé süllyed a hőmérséklet. Délután sem lesz még nyári meleg: 20 és 25 fok közötti értékeket mérhetünk. Lassan megszűnik a hidegfronti hatás.

Szombaton hajnalban és reggel nyugaton borongós idő lesz, elszórtan gyenge esőkkel. Napközben változóan felhős időre van kilátás, csapadékra kicsi az esély. Mérséklődik a szél, és erősödik a nappali felmelegedés: a csúcshőmérséklet már 26 fok körül alakul.

Vasárnap a napsütés mellett gomolyfelhők jelennek meg az égen, és elszórtanzápor, zivatar is előfordul. Tovább melegszik a levegő, egyre többfelé érjük el a 30 fokos maximumot.
(Forrás: koponyeg.hu)
A gyorsforgalmi utak hétvégi közlekedésbiztonsága érdekében a következő tájékoztatást adjuk:

M0
2016.08.04-2016.08.14-ig a bal pályatesten a 61+300-32+150 km szelvényben burkolatjavítás és aszfaltozás miatt sávelhúzásos terelés lesz, kiépített fix tereléssel (éjszaka is), 60 km/h sebességkorlátozás mellett;
2016.08.13-2016.08.20-ig a bal pályatesten az 55+800 km szelvényében aszfaltozás miatt a H2 sáv zárására kerül sor, kiépített fix tereléssel (éjszaka is), 60 km/h sebességkorlátozás mellett;

M1
· 2016. február 11-től folyamatosan a 29+600-31+650 km szelvény jobb pályatesten burkolathibák miatti sebességkorlátozás, kiépített fix tereléssel (éjszaka is), 100 km/h sebességkorlátozás mellett;
· 2016. február 11-től folyamatosan a 39+150-40+200 km szelvény jobb pályatesten burkolathibák miatti sebességkorlátozás, kiépített fix tereléssel (éjszaka is), 100 km/h sebességkorlátozás mellett;
· 2016. február 11-től folyamatosan az 52+300-49+650 km szelvény bal pályatesten burkolathibák miatti sebességkorlátozás, kiépített fix tereléssel (éjszaka is), 100 km/h sebességkorlátozás mellett;
· 2016. május 18-tól 2016. augusztus 31-ig a 15+000-13+800 km szelvényben a bal pályatesten sávelhúzás van kiépítve a sávok szűkítésével (belső sávszélesség 2,75 m, külső sávszélesség 3,25 m), Tópark, közúti kapcsolatok létesítése miatt, kiépített fix tereléssel (éjszaka is), 60 km/h sebességkorlátozás mellett;


M19
2016. július 7-től 2016. szeptember 1-jéig a 6+350-7+900 km szelvény jobb-bal pályatesten leállósáv zárás csomóponti ág építése miatt, csomóponti ág építése miatti sebességkorlátozás, kiépített fix tereléssel (éjszaka is), 40 km/h sebességkorlátozás mellett;

M3
2016. augusztus 8-tól 2016. augusztus 14-ig mindkét pályatesten a 185-236 km szelvényben az előző sáv zárására kerül sor az elválasztó sáv kaszálása miatt, mobil tereléssel 80 km/h sebességkorlátozás mellett;

M7
2016. augusztus 6-tól 2016. augusztus 14-ig 5 órától 15 óra 30 percig mindkét pályatesten a 17+000-60+000 km szelvényben jobb oldali H2 sáv zárására, a bal oldalon pedig a H3 sáv zárására kerül sor sövényvágás miatt, mobil tereléssel 80 km/h sebességkorlátozás mellett.
A forgalomkorlátozás a jobb és a bal pályán váltakozva történik.


Információink szerint a többi gyorsforgalmi úton hétvégi munkálatokat nem terveztek. Kérjük, figyeljék a híradásokat és a közúti jelzéseket! Az esetleges balesetek helyszínén a helyszínelés és a mentési munkálatok idején forgalomkorlátozásra, terelésekre, útlezárásra is számítani kell!

Tájékoztatás

A „Kamionstop” 2016. augusztus 13. (szombat) 15 órától augusztus 14. (vasárnap) 22 óráig tart.

Ezek érdekelhetnek még

2026. Január 12. 08:23, hétfő | Helyi

Új kihívást keres a húszéves csúcstartó, a győri SZEnergy

Új kihívások előtt áll a 20 éves SZEnergy, a Széchenyi-egyetem csapata, ezúttal prototípus kategóriában is indul. Az egyetem visszaemlékezett a felfelé ívelő sikertörténetre és beszámolt az energiahatékony járművek aktuális kérdés

2026. Január 12. 08:13, hétfő | Helyi

Nemzetközi orvos- és sportkonferenciát tart az egyetem és az MLSZ

Orvosokat, sport- és egészségügyi szakembereket várnak egy nagyszabású nemzetközi konferenciára, amit a Magyar Labdarúgó Szövetség Orvosi Bizottságával együtt rendez a győri Széchenyi István Egyetem.

2026. Január 12. 07:06, hétfő | Helyi

Díszpolgári címre, Pro Urbe-díjra lehet javaslatot tenni

A győri közgyűlés javaslattételi felhívást tesz közzé „GYŐR MEGYEI JOGÚ VÁROS DÍSZPOLGÁRA” kitüntető cím és „PRO URBE GYŐR” díj 2026. évi adományozására.

2026. Január 11. 08:16, vasárnap | Helyi

A hideg idő veszélyeire hívják fel az állatartók figyelmet

Az extrém hideg az emberek mellett a szabadban tartott gazdasági állatokra és a házi kedvencekre is veszélyt jelenthet – hívta fel a figyelmet az Orpheus Állatvédő Egyesület, amely ajánlásokat is tett az állattartóknak.