Hírek
2019. November 14. 21:06, csütörtök | Helyi
„HÍD – MOST II.” - kiállítás az egyetemen
Csütörtökön délután nyílt meg a „HÍD – MOST II.” című
Lengyel – Magyar közös képzőművészeti kiállítás, a Széchenyi István Egyetem Új tudástér emeleti galériájában.
A tárlat a Széchenyi István Egyetem és az Art World Hungary Egyesület szervezésében valósult meg, ahol 26 művész -11 lengyel, 12 magyar - 90 alkotását tekinthetik meg az érdeklődők.
Köszöntőt mondott Dr. Lukács Eszter PhD - a Széchenyi István Egyetem oktatási rektor helyettese.

A lengyel művészek nevében Joanna Warchol - a Zwiazek Polskich Artystów Plastyków Okreg Krakowsi egyesület elnöke- köszöntötte a közönséget, akit Rovács Jolanta- az Art World Hungary Egyesület elnöke fordított.



A kiállítást Pápai Emese művészettörténész nyitotta meg, aki beszédében elmondta, hogy "a hagyományt teremtő kiállítási cím "Híd" szaváról, Zeusz görög főisten jutott eszembe, akinek a minden hidak ősét, az ég és a föld között feszülő szivárványt köszönhetjük, amin Írisz, az örök jóhír hordozó közlekedik."
Kifejtette:" A cím "MOST" szava sem kevésbé sokat mondó. Hogyan is hangzik ez a bölcs Horatius megfogalmazásában: "Míg fecsegünk, lám az irigy idő elszáll. A latinul jól ismert szállóigét "Carpe diem!", azaz ragadd meg a napot, annak legjobb értelmében, élj a jelen teljességében, annak minden lehetőségét bölcsern kihasználva.
A név kötelez. Ebben az esetben a cím. Két művésztársaság ugyanis a jóhír, az önzetlen baráti gesztus, valamin a rendelkezésükre álló lehetőségek bölcs felhasználása jellemzi."

A megnyitón közreműködtek a Széchenyi István Egyetem Művészeti Kar hallgatói; illetve a Győri Tánc-és Képzőművészeti Általános Iskola, Szakgimnázium és Kollégium balett növendékei, Gubcsi Zsanna és Szalai Réka, aki egy saját koreográfiát mutattak be, "Kapocs- powiazanie" címmel. Mesternőjük: Eva Hotova táncművész.


A kiállító művészek:
Borbély Károly, Csizmadia István, Gui Demeter, Horváth Ákos, Kurcsis László, Kustán Melinda, Lipovics János, Malasits Zsolt, Milu Milanovich Ildikó, Mózes László, Szabó Béla és Varga György.
Joanna Banek, Malgorzataq Bundzewicz, Teresa B. Frodyma, Ewa Gologórska- Kucia, Agnieszka Kucia, Adam malek, Dariusz Milczarek, Czeslaw Czet Minkus, Zbigniew Nowak, Iwona Ornatowska-Semkowicz, Marek Paluch, Stanislaw Tabisz, Joanna Warchol és Jaek Zaborski.
A kiállítás fővédnöke: Dr. Körmendy Adrienne krakkói főkonzul, aki jelenlétével is megtisztelte az eseményt, ugyanúgy, ahogy a kiállító győri alkotók is.



A kiállítás 2019. noverber 14-től 2019. december 12-ig tekinthető meg.
Szerkesztette: Csobay Dániel
Fotók: Csobay Dániel fotográfus
Ezek érdekelhetnek még
2026. Február 23. 13:45, hétfő | Helyi
Nem a tiltásban van a megoldás – ezt üzeni a február 25-i győri rendezvény
A digitális világ ma már megkerülhetetlen része a fiatalok mindennapjainak. A kérdés nem az, hogy hogyan zárjuk ki belőle a gyerekeket, hanem hogyan tanítjuk meg őket egészségesen jelen lenni benne.
2026. Február 23. 08:21, hétfő | Helyi
Így lehet jelentkezni mammográfiás szűrésre
A Petz-kórház tájékoztatását mutatjuk:
2026. Február 23. 08:07, hétfő | Helyi
Új időpontban, február 27–28-án és március 1-jén jön a Farsangi Csülökparádé Győrben
Gazdag magyaros ízek, közösségi programok és jótékonysági fánksütés a Dunakapu téren.
2026. Február 23. 07:10, hétfő | Helyi
Téli károk után tavaszi helyreállítás
Indulnak az útfelújítások Győr-Moson-Sopron vármegyében.
