A Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum anyagából a Xántus János Múzeumban nyíló vándorkiállítása ötezer éves időutazásra invitálja látogatóit, ahol megismerkedhetünk a fagylalt ősével, első fogyasztóival.

A fagylalt és a hűtés története elválaszthatatlan egymástól. Az emberiség bölcsőjétől, Mezopotámiától indul a tárlat, akik már ismerték a hűtővermeket: a hegyekből hozott jeget, havat alkalmazták italaik hidegen tartására.

Az első fagylaltszerű, ám inkább sörbetre (jégben hűtött sűrű gyümölcsszörp) hasonlító ínyencséget több ezer évvel ezelőtt Kínában készítették, s a hideg édesség a perzsák és az arabok közvetítésével jutott el a Földközi-tenger menti országokba. A görögök nem csak csemegeként fogyasztották a hűtött italokat, Hippokratész, az orvostudomány atyja gyógyszerként ajánlotta, mondván: élettel tölti meg a testnedveket. Nagy Sándor s makedón seregének tisztjei az ütközetek előtt borból, gyümölcsből, mézből kevert hűtött italokat kortyolgattak, így fokozva harci kedvüket. Néró császárról ugyancsak feljegyezték, hogy szívesen fogyasztotta a fűszerekkel, fahéjjal, korianderrel megbolondított hűsítő italokat. E művészet a reneszánsz idején született újjá: Medici Katalin – II. Henrik francia királlyal kötendő frigyére – magával vitte saját hűtött ital készítőjét is, s a lakodalomban hideg édességeket tálaltak fel narancs, citrom, vanília ízesítésben. Magyarországról a török hódoltság idejéből valók az első feljegyzések, ekkoriban vándor édességárusok kínálták a mézízű sörbetet.

Ekkoriban, az 1500-as, 1600-as években következett be a nagy ugrás, amelynek köszönhetően megszületett a mai értelemben vett fagylalt. A kiállításon végigkísérhetjük a fagylalt újkori diadalútját is, bepillanthatunk készítési módjának fejlődésébe. A feltalálás dicsősége a szicíliai származású, ám Párizsban élő Francesco Procopio mesteré, aki az 1686-ban alapított Procope nevű, mind a mai napig üzemelő kávéházában kínált elsőként fagylaltot – citrom ízesítésben. Száz évvel később, a francia forradalom idején már 30-féle fagylalt- és sörbetféleséget árultak, s oda járt az egész forradalmi vezérkar e népszerű csemegéért. Amit Napóleon is kedvelt, olyannyira, hogy amikor száműzték Szent Ilona szigetére, egy hölgy rajongója fagylaltkészítő alkalmatosságot küldött neki ajándékba.
A XIX. század közepétől azután a fagylalt a gazdagok s előkelők különleges csemegéjéből lassanként tömegcikké és mindennapi életünk részévé vált. Az 1820-as évektől nyíltak meg Pest-Budán és a vidéki nagyvárosokban az első, helybeni fogyasztást is lehetővé tevő cukrászdák, később fagylaldák. A kiállítótermek egyikében beléphetünk e boldog békeidők cukrászműhelyébe is, bepillanthatunk a titkos receptkönyvekbe, megcsodálhatjuk a fagylaltozás művészi kellékeit, s a különleges parféformákat. Megismerkedhetünk neves cukrászokkal, híres cukrászdákkal, s természetesen felvillantjuk a fagyizás győri történetének egy epizódját is: a Lelót – Lehóczky Jenő cukrászmester legendás cukrászdáját.
A fagylalt nem egykönnyen talált rá mai nevére, jegeczedett tejhabnak, továbbá hideg nyalatnak egyaránt titulálták eleink. De mi lehet az a – tárlat címében is szereplő – spanyol tekercs? Hát persze, a tölcsér! Az elnevezés magyarázata, hogy az ostyakészítés ezen módja Spanyolországból került hozzánk.