Az utóbbi évek válságos hónapjai - a Covid járvány vagy az Ukrajnában folyó háború - óriási hatással voltak az ellátási láncokra és nem volt kivétel ez alól az autógyártás sem.

Az innovatív autógyártók - más választásuk nem lévén - kénytelenek mielőbb rugalmas és hatékony alternatívákat találni az ellátási lánc legégetőbb gondjaira, mint amilyen az alkatrészhiány miatti gyár leállás, a logisztikai problémák vagy éppen a gyártási szűk keresztmetszetek kérdése.

Egyre több gyártó ismeri fel, hogy az ellátási lánc problémára hatékony megoldást jelenthet az ipari 3D nyomtatás. Az egyszerű geometriájú és nyersanyag összetételű autó pótalkatrészek ugyanis költséghatékonyan állíthatók elő 3D nyomtatással, akár teljesen automatizált módon.

Így maga a 3D nyomtatás technológiája válik az ellátási lánc szerves részévé. Nézzük meg, hogy pontosan hogyan történik ez:

A gyártók elsődleges feladata a folyamatban a digitalizáció. Mindent, amit lehetséges 3D nyomtatással előállítani, azt digitalizálni kell. Ehhez leltárt kell készíteni, a digitalizálható termékeket, alkatrészeket be kell azonosítani. A termékadatok digitális tárolását pedig meg kell oldani, kvázi egy digitális raktárt létrehozni. A digitális raktárból aztán a tárolt információt - vagyis a 3D nyomtatható alkatrészek digitális file-jait - kell a gyártáshoz vagy értékesítéshez rendelkezésre bocsátani. Így juthat el a file gyakorlatilag nem csupán a gyártóhelyekre de akár egyenesen az ügyfél rendelkezésére is bocsátható.

A folyamat előnye, hogy a 3D nyomtatással előállított alkatrész nagyban megkönnyíti az igény szerinti gyártást. A technológia rugalmassága lehetővé teszi, hogy egy hiányzó alkatrészt a gyártók vagy ügyfelek akkor és ott nyomtassanak ki, amikor és ahol szükség van ezekre, a gyártási idő pedig jóval lerövidül.

Emellett óriási költséget takaríthatnak meg az autógyártók hosszú távon például az alkatrészek fizikai tárolási költségeinek radikális csökkenésével.

Természetesen a digitalizáció hosszú és költséges folyamat és az igazságsághoz tartozik az is, hogy nem feltétlenül lehet mindent digitalizálni és 3D nyomtatással előállítani. Viszont az additív gyártás a kezdeti költségeitől eltekintve hosszú távon óriási megtakarítást kínál a tárolás, az átfutási idő és még a szén-dioxid-kibocsátás terén is, csökkentve ezzel az autógyártók ökológia lábnyomát, mely a vállalat értékét közvetetten növeli.

Fontos kiemelni a 3D nyomtatással készült termékek digitális jogainak kezelését is, hiszen meg kell akadályozni azt, hogy a file-ok illetéktelenek kezébe kerüljenek elkerülendő a jogosulatlan reprodukciókat.

Összefoglalva tehát a digitális ellátási lánc kiépítése bizony időbe telik és költséges is, hosszú távon az előnyök azonban ígéretesek. Az autógyártóknak pedig nincs más választásuk, a versenyképességük megőrzésének érdekében az ellátási láncaikat rugalmasabbá kell tenniük és ehhez a fizikairól a digitálisra való áttérés lehet a kulcs, mind a tárolás mind pedig a gyártás terén.