Városlista
2024. december 19, csütörtök - Viola

Hírek

2018. Augusztus 30. 06:33, csütörtök | Helyi

Hozzá mindig bizalommal fordulhatnak a hallgatók a Széchenyi Egyetemen

Hozzá mindig bizalommal fordulhatnak a hallgatók a Széchenyi Egyetemen

Azok a diákok, akiknél diszlexiát, diszgráfiát, diszkalkuliát állapítottak meg, a felsőoktatásban is könnyítéseket kaphatnak. A győri campuson Pécsi Gertrúdhoz, a Széchenyi Egyetem esélyegyenlőségi koordinátorához fordulhatnak.

Számíthatnak rá, mint ahogy arra is, hogy az egyetem felkarolja a nehézséggel küzdő hallgatóit.

"Engedtessék meg kivételesen némi személyes hangvétel a krónikásnak. Eddigi nyúlfarknyi egyetemi létem alatt Pécsi Gertrúd, a Széchenyi István Egyetem esélyegyenlőségi koordinátora azok között volt, akikkel a legtöbbször találkoztam különféle eseményeken. Olyan programokon, amik mély nyomot hagytak bennem. Foki Niki kampányán például, amikor az egyetem szörnyű balesetben nyaktól lefelé megbénult hallgatója kampányolt orvosáért. Gerti ott volt végig Niki mellett. Ugyanígy, amikor az egyetem napközis táborában szájjal és lábbal festeni tanította a gyerekeket, hogy rá tudjanak érezni mások sorsára. A Gyerekegyetemen pedig maga is élő könyvvé vált. Vendégeket, sorstársakat hívott a különféle fogyatékossággal élők közül. Ahogy az olvasók a könyvekből, a gyerekek tőlük kapták meg kérdéseikre a válaszokat. Pécsi Gertrúd, aki önmaga is születésétől fogva kerekesszékhez kötött, a mozgássérültek nyitott könyve lett azon a délelőttön."

Most, mint a Széchenyi István Egyetem esélyegyenlőségi koordinátorát kerestük fel az Apáczai Kar Szociális Tanulmányok és Szociológiai Tanszékén, ahol 2012 óta dolgozik főállásban.

Mit jelent az esélyegyenőségi koordinátori munka?

Azoknak a hallgatóknak próbálunk segíteni a kari koordinátor kollégáimmal közösen (http://uni.sze.hu/specialis-igenyu-hallgatok), akik fogyatékossággal élnek, valamilyen nehézséggel küzdenek, kerekesszékkel közlekednek például. Vagy hallás-, látássérültek, autisták, illetve tanulásban akadályozottak. Diszlexiát, diszgráfiát, diszkalkuliát állapítottak meg náluk, tehát nehezen írnak, olvasnak, vagy számolnak. Ők az esélyegyenlőség jegyében könnyítésekre jogosultak nemcsak az általános és középiskolában, hanem az egyetemen is. Ha például egy hallgató nehezen ír, kérheti, hogy szóban vizsgázhasson. A jogosultsággal, amit szakvéleményben rögzítettek, az egyetemünkön is élhet.

Hogyan teheti ezt meg?

Úgy, hogy regisztrál nálam. A Neptunon bead egy kérelmet, ahol bejelölheti, milyen könnyítéseket kér. Ezek között lehet például a nyelvvizsga, vagy az írásbeliség alóli mentesség, a különböző segédeszközök használata, a +4 államilag támogatott félév vagy az időkedvezmény.

Mennyi hallgató regisztrált eddig?

Jelenleg 85 regisztrált hallgatónk van. Legnagyobb részük valamilyen tanulásban akadályozottsággal küzd, és sokkal kisebb részük él fogyatékossággal.

A számokból ítélve valószínűleg nem jelentkezett valamennyi érintett.

Időnként azt tapasztalom, hogy a hallgatók valóban szégyellik a problémájukat. Azt kérdezik, mit mondanak majd a társaik, ha tovább maradnak bent a vizsgán. Attól is félnek, hogy bepecsételik a diplomájukba például a diszlexiás érintettséget, pedig dehogy. Az oktatók együttműködését is sikerült elérni, megértik a hallgatók helyzetét.

Mennyi kerekesszékes hallgatója van az egyetemnek?

Éppen ma két kerekesszékes diák is megkeresett. Ők most fogják kezdeni a tanulmányaikat. Egyikük itt az Apáczai Karon a nemzetközi tanulmányok szakot választotta, másikuk pedig mérnöknek készül. Ő vidékről jön, neki kollégiumot is igényelünk. Az új, Multifunkcionális épületben öt akadálymentes szoba is van, és most már kettőben fognak lakni kerekesszékes hallgatók. Rajtuk kívül is van még néhány mozgássérült hallgatónk. A mozgássérültek között nagyon alacsony a felsőfokú végzettségűek aránya. Ez nem azért van, mert nem lennének képesek megszerezni a diplomát, hanem egyszerűen nem jutnak el a campusig. Igyekszem segíteni, hogy ne azért kelljen visszautasítani egy fogyatékossággal élő hallgatót, mert nem tudunk mellé adni napi egy órában segítséget, aki reggel elindítja és beköti a cipőjét. Vagy csak azért ne tudja elkészíteni a jegyzeteit, mert kicsit kacska a keze. Eddig mindig sikerült jószándékú társakat találni a hallgatók között.

Az „önkéntes segítő gyakorlat” szabadon választható tantárgyat már 2005 óta tartják kollégáival az egyetemen. Milyen tapasztalatokat szereztek?

Alkalmanként csaknem százan jelentkeznek rá, és Győrben immáron húszféle helyre mehetnek a hallgatóink segíteni. Idősek otthonában gondozott szépkorúak támaszai lehetnek, beszélgetnek velük, sétálnak, közösen bevásárolnak. A gyerekek átmeneti otthonában játszanak az ott lakókkal. A családsegítőben korrepetálnak. Ott a szülők nem nagyon tudják megfizetni a különórákat, ezért sokszor a bukástól mentik meg a gyerekeket. A kórházban beteg csöppségek mellé állhatnak. A visszajelzések nagyon pozitívak.

Oktatóként, esélyegyenlőségi koordinátorként hogyan érzi magát az egyetemen?

Már a hallgatói éveimet is itt töltöttem, szociális munkás szakon végeztem, később a mesterdiplomámat is itt szereztem meg közösség és civil tanulmányok szakon. Minden tanulmányom ide köt a városhoz. A tanszéken kiváló közösséget alkotunk. A fogyatékossággal élő diákoknak pedig az én példámon keresztül is azt üzenhetem, hogy nyugodtan válasszák a Széchenyi Egyetemet. Nem maradnak támasz nélkül, ha szükségük lesz rá.


Nyerges Csaba


Forrás: uni.sze.hu

Ezek érdekelhetnek még

2024. December 19. 09:13, csütörtök | Helyi

Három ökölvívó bronzérem

Az ifjúsági és junior magyar ökölvívó bajnokság Székesfehérváron a győri Bercsényi-iskola tanulói szép eredményt értek el.

2024. December 19. 08:12, csütörtök | Helyi

Fagyasztott húsokat osztottak ki a rászorulóknak a Borlovagok

1300 kilogramm élelmiszert adományozott a rászorulóknak az Európai Borlovagrend Győri Legációja.

2024. December 19. 07:14, csütörtök | Helyi

Fókuszban a biztonságpolitika

A biztonságpolitikai kihívások és a katonai innováció kérdései köré szerveződött a győri MH Dánielfy Tibor 205. Légvédelmi Rakétaezred szakmai konferenciája.

2024. December 18. 09:14, szerda | Helyi

Eseménydús évet zárt a győri Audi

Az a célunk, hogy biztosítsuk az Audi Hungaria jövőjét.