Városlista
2024. augusztus 2, péntek - Lehel

Hírek

2014. Április 08. 05:00, kedd | Életmód
Forrás: OrientPress Hírügynökség

Humor és kézfogás - sok mindent elárulnak rólunk

Humor és kézfogás - sok mindent elárulnak rólunk

A humor nem csak a társas és baráti kapcsolatok kovásza, de pajzsot jelent a mindennapi frusztrációval, a munkahelyi stresszel és konfliktusokkal szemben is; a túlélés eszköze, különösen új élethelyzetekben - mutat rá Szűcs György pszichológus, a viselkedéstudomány szakértője. A Rádió Orientnek nyilatkozó szakértő az élethelyzetek tudatos felfogásáról és alakításáról is beszélt - hiszen egyetlen kézfogás is dönthet két ember hosszú távú viszonyáról.

Szűcs György pszichológia iránti érdeklődése a középiskolás évek alatt kezdődött, egészen konkrétan egy pénztárcalopási ügy felderítéséhez kapcsolódott. “Volt egy tanárunk, aki kiküldött mindenkit a tanteremből, majd egyesével hívott be, mutatott egy pénztárcát és a pulzusunkra tette a kezét. A vizsgálat eredménye, hogy meglett a pénztárca. Ez mély nyomokat hagyott bennem” – idézi fel a kezdeteket a pszichológus. Érdeklődése nem állt meg az alapoknál, PhD dolgozatát az emberi kapcsolattartásról írta.

Azóta több szakkönyvet is jegyzett, többek között az ő szerzeménye a Magánnyomozók kézikönyvének kapcsolatteremtésről szóló fejezete, amely a nyomozói szolgáltatások reklámjához ad célszerű tanácsokat. Munkáiban rendszeresen foglalkozik a gyors kapcsolatfelvételek során kialakuló élethelyzetekkel, a bemutatkozás, ismerkedés buktatóival, illetve előnyünkre fordítható helyzeteivel is Különösen fontos első találkozásoknál a nonverbális kommunikáció, azon belül is például a kézfogás. “A kézfogásnál két bőrfelület találkozik, és viszonyrendszerek teremtődnek a találkozásban. Kiderül, hogy milyen ez a viszonyrendszer, mennyire domináns a partner, milyen a távolság az egyes felek közt, vagy hogy a partner mennyire szorong.”

A nonverbális üzenetek mellett mindenki számára érdemes foglalkozni a hazugság kérdéskörével is, hiszen nap mint nap, munkahelyen és magánéletben egyaránt találkozhatunk vele. “Sokszor a manipulációt negatív fogalomként értelmezik, de az is életünk része. Nagyon érdekes, hogyha a rendszerére bontjuk, akkor az önzetlen hazugság milyen jól működik a párkapcsolatban” – magyarázza a szakértő.

A szakértő WIFI Hungary magyarországi csapatában trénerként is tevékenykedik, ahol a tavalyi évben pályázatával különdíjat nyert a nemzetközi versenyen. Módszerének lényege, amely elsősorban, de nem kizárólagosan vezetőknek hasznos, a humor jelentőségének a felismerése. “A humor, bármilyen csoportba is kerül az egyén, segít az alkalmazkodásban. Ez kulcsfontosságú, mert egy szorongó ember is fog ilyen helyzetbe kerülni új iskola vagy munkahelykeresés, változtatás során” – mondja a pszichológus.

A humor a leghatékonyabb frusztráció-szabályozó: a szocializáció során elengedhetetlenül fellépő indulat feloldásának eszköze lehet. Köznapi esetet, említve, sokkal kevésbé leszünk idegesek az orvosnál, ha az orvos a súlyos, fájdalmas tényeket kellemes humorral kezeli - hozott példát a humor feszültségcsillapító hatására Szűcs György.

Ezek érdekelhetnek még

2024. Augusztus 02. 07:45, péntek | Életmód

Augusztus 20. - A Mákvirág lett idén Magyarország tortája

2024. Augusztus 01. 07:53, csütörtök | Életmód

Szallas.hu: idén többen utaznak Horvátországba

Idén májusban, júniusban és júliusban 10 százalékkal többen foglaltak szállást Horvátországba, az augusztusra szóló foglalások száma pedig 12 százalékkal nőtt az egy évvel korábbihoz képest

2024. Július 31. 07:55, szerda | Életmód

A legjobb rendező díját nyerte Amerikában Tóth Barnabás pszichothrillere

A legjobb rendező díját nyerte el Tóth Barnabás Mesterjátszma című pszichothrillere a Stony Brook Filmfesztiválon, New York államban a hétvégén - tájékoztatta a Nemzeti Filmintézet (NFI) az MTI-t kedden.

2024. Július 31. 07:42, szerda | Életmód

Csütörtökön kezdődik a Paloznaki Jazzpiknik

A csütörtökön kezdődő Paloznaki Jazzpiknik a zene mellett a fenntarthatóságot, az ökológiai lábnyom csökkentését, valamint a hulladék szelektív kezelését tekinti fontos feladatának - közölték a szervezők kedden az MTI-vel.