Hírek
2012. Augusztus 15. 07:13, szerda |
Helyi
Forrás: Pozsgai Kitti/MTI
Húsz illegális migránst fogtak Sopron közelében
Húsz illegális migránst és három embercsempészt fogtak el kedden Peresztegen a megyei és a vasi rendőrök, valamint a Terrorelhárítási Központ szakemberei.
Borsa Csaba a Győr-Moson-Sopron megyei rendőr-főkapitányság határrendészeti osztályának vezetője elmondta: a három szerb embercsempész a magyar-szerb zöldhatártól szállította egy furgonnal és az azt "felvezető" személyautóval a Nyugat-Európába szökni próbáló embereket, akik között volt egy háromgyermekes afgán házaspár is. A többiek zömének állampolgárságát jelenleg is próbálják tisztázni, de feltehetőleg Afganisztánból, Bangladesből, illetve Pakisztánból indultak útnak.A migránsokat elfogásukat követően Győrbe szállították.
Az alezredes hozzátette: egy Vas megyében folyó eljárás során merült fel olyan adat, hogy a nap folyamán nagyobb, illegálisan Magyarországon tartózkodó migránscsoportot próbál Ausztriába juttatni egy bűnözői kör. Az alezredes közölte, a Győr megyei főkapitányság indítja el ellenük az idegenrendészeti és büntető eljárást- írta az MTI.
Fotó: illusztráció (halas.net)
Ezek érdekelhetnek még
2026. Április 26. 08:26, vasárnap | Helyi
A fenntarthatóságról a Föld napján Győrben
Szivárgásverseny, kockajáték, interaktív tudáspróba, ételkóstoló.
2026. Április 26. 08:12, vasárnap | Helyi
Gyakorlati jogászképzés: együttműködési megállapodást kötött a Széchenyi István Egyetem és a Győri Törvényszék
2026. Április 26. 07:08, vasárnap | Helyi
A madarak nyomában: ismeretterjesztő program és vízitúra Kisbodakon
Tanulással és kalandos vízitúrával folytatódott Kisbodakon a „Szigetköz Ismeretterjesztő Sorozat 2026”, ahol ezúttal a térség gazdag madárvilága került a középpontba.
2026. Április 25. 08:25, szombat | Helyi
Laczkovits-Takács az új frakcióvezető
A győri Fidesz-KDNP frakcióját mától Laczkovits-Takács Tímea vezeti.
