Hírek
2010. Március 17. 07:16, szerda |
Bulvár
Forrás: www.elsoemelet.hu
Húsz év után új ELSŐ EMELET dalok
A 80-as évek egyik legsikeresebb zenekarának, az Első Emeletnek, azokban az időkben úgy készültek a legsikeresebb lemezei, hogy az együttes tagjai több hétre leköltöztek billentyűsük, Berkes Gábor, balatonfüredi, családi nyaralójába. Az
Most, 2010-ben ehhez a hagyományhoz tért vissza a csapat, igaz, csak néhány nap erejéig. Közös barátjuk, Várkonyi Attila (DJ Dominique) adta kölcsön a házát a Dunakanyar egyik hangulatos településén. A lelkesedés, jókedv határtalan volt, ahogy az alkotókedv is!
Néhány nap alatt, húsz év kihagyás után, 3 új Első Emelet dal született!
Egyik este meglátogatta a zenekart Geszti Péter, hiszen, ahogy régen, most is ő írja majd a szövegeket. Közösen hallgatták meg az új zenéket és rögtön jöttek az ötletek, poénok.
Mivel több régi Első Emelet slágert is újrahangszereltek, énekeltek az együttes tagjai, a most elkészült 3 dallal és a további, még félkész zenei ötletekkel, akár már egy lemezanyag is összeállhat...
A zenekar idén is minél több helyen szeretne koncertezni, hogy az új, 2010-es Első Emelet dalokat is egyre többen megismerjék.

Fotó: Lázár Péter
Ezek érdekelhetnek még
2026. Január 18. 08:03, vasárnap | Bulvár
Operatív törzs: vasárnap estétől extrém hideg várható
2026. Január 17. 06:00, szombat | Bulvár
A Sziget fesztivált is díjazták a European Festival Awards groningeni gáláján
Ismét nemzetközi elismerést kapott a Sziget fesztivál a társadalmi ügyek melletti kiállásáért. A rendezvényt 2024 után immár másodszor díjazták a Take a Stand kategóriában a European Festival Awards szerdai groningeni gáláján.
2026. Január 16. 07:10, péntek | Bulvár
Orbán Viktor átadta az egymilliomodik Gondosórát
Orbán Viktor átadta az egymilliomodik Gondosórát csütörtökön - derül ki a kormányfő Facebook-bejegyzéséből.