Városlista
2024. augusztus 2, péntek - Lehel

Hírek

2016. Június 16. 20:51, csütörtök | Helyi
Forrás: Győr-Moson-Sopron Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság

Idén csaknem félezer önkéntes tűzoltó egyesületet támogat a katasztrófavédelem

Idén csaknem félezer önkéntes tűzoltó egyesületet támogat a katasztrófavédelem

A BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság pályázati feltételeinek négyszázkilencvenkét önkéntes tűzoltó egyesület felelt meg.

Összesen háromszázkilencven millió forint értékben nyújtottak be pályázatot, amelynek segítségével különféle tűzoltóeszközökhöz és felszerelésekhez juthatnak.

Idén másfél hónappal korábban és ötvennéggyel több önkéntes tűzoltó egyesület kap támogatást, ráadásul az eddiginél rugalmasabb elszámolási feltételek mellett, mint az elmúlt évben.

2016-ban százmillió forinttal több, immáron kereken hatszáz millió forint összértékű támogatást oszthat szét a katasztrófavédelem a Magyarországon működő önkéntes tűzoltó egyesületek között a központi költségvetés fejezeti kezelésű előirányzata terhére. A hatszázmillió forintból százmilliót az önkéntes mentőszervezetek kapnak, a fennmaradó félmilliárd forint háromféle módon kerül a tűzoltó egyesületekhez: egyrészt az önállóan beavatkozó egyesületek juthatnak állami támogatáshoz, háromszázötvenhat millió forint értékben a hivatásos tűzoltó-parancsnokságokkal együttműködő egyesületek pályázhatnak, harmadrészt tűzoltógépjárművek átadására ad lehetőséget ez a keret.

Mindeközben folyamatosan nő az önállóan beavatkozó önkéntes tűzoltó egyesületek száma is: amíg 2015-ben huszonnégy, addig 2016-ban már harmincnégy önkéntes tűzoltó egyesület rendelkezik az önálló beavatkozás jogkörével, a tervek szerint év végére további tizenkét egyesület kerül ebbe a körbe. Tovább nőtt a hivatásos tűzoltóságokkal együttműködési megállapodást kötött önkéntes tűzoltó egyesületek száma is, idén több mint 90 százalékuk nyújtott be támogatási pályázatot, összesen háromszázkilencven millió forintnyi támogatási igény érkezett.

A pályázati feltételeket sikeresen teljesítő négyszázkilencvenkét egyesület működési költségekre, tűzoltógépjármű és -technika javítására, felülvizsgálatokra, szakmai tanfolyamokon történő részvételre, pályaalkalmassági-vizsgálatokra, az önállóan beavatkozó egyesületek vezetéstechnikai képzésére, EDR-rádiókra, szertárépítésre és -felújításra, valamint védő- és technikai felszerelésekre nyújtotta be pályázatát.

A bíráló bizottság támogatásra vonatkozó javaslatait az országos katasztrófavédelmi főigazgató jóváhagyta, így idén működési költségre csaknem ötvenmillió, szertárépítésre és -felújítása pedig több mint harmincegy millió forint támogatást kapnak az egyesületek. Tizennégy egyesület számára tűzoltógépjármű és -technikajavítást, illetve felülvizsgálatot végez el a BM HEROS Zrt. A pályázók kétszáznegyvennyolc millió forintért vehetnek át védő- és tűzoltó technikai eszközöket. A pályázatnak köszönhetően hétszázhetvenkét tűzoltótechnika-kezelői típusvizsgára lesz lehetősége az önkéntes tűzoltóknak és százharminc önkéntes gépjárművezető tehet pályaalkalmassági vizsgát, amellyel megkülönböztető jelzést használó tűzoltógépjárművek vezetésére is jogosultságot szereznek. Nyolc önállóan beavatkozó egyesület gépjárművezetője mindezeken felül vezetéstechnikai képzésen is részt vehet. Hatvanhárom egyesület összesen hatvankét darab kézi és nyolc darab mobil EDR-rádiót, valamint kettő tartozékot kap majd.

Ezek érdekelhetnek még

2024. Augusztus 01. 09:14, csütörtök | Helyi

Vastapssal búcsúztatták a hívek Benkovich Ferenc atyát

Nem elköszönni, hanem megköszönni – ezzel a lelkülettel gyűlt össze a hatalmas tömeg a győri Szentlélek templomban, hogy utolsó miséjén hálát adjanak a plébánosért, akit kényszernyugdíjazott a püspöke.

2024. Augusztus 01. 08:10, csütörtök | Helyi

Felpöröghet az albérletpiac Győrben is

Az egyetemi ponthatárok kihirdetésével magasabb fordulatszámra kapcsolhat az albérletpiac.

2024. Augusztus 01. 07:13, csütörtök | Helyi

Nagyon megbüntette a hatóság a hulladékégetőt

A legutóbbi tűz miatt tett bejelentést a városrész önkormányzati képviselője a kormányhivatalnál, a hatóság döntését pedig nyilvánosságra hozta.

2024. Július 31. 09:15, szerda | Helyi

Elhunyt Dunaszentpál polgármestere

Váratlan és fiatalon elhunyt Csontos Attila dunaszentpáli polgármester.