Hírek
2014. November 13. 05:00, csütörtök |
Belföld
Forrás: OrientPress Hírügynökség
Idén több mint 20 ezer menekült érkezett hazánkba
Már második éve néz szembe rendkívüli migrációs nyomással az Európai Unió. A Magyarországra érkező menekültek száma tavaly csaknem elérte a 19 ezret, s ez a tendencia idén tovább fokozódott, január óta már több mint 20 ezren érkeztek hazánkba – mondta a Rádió Orienten Végh Zsuzsanna, a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal főigazgatója.
A rendkívüli migráció két éve tart az Európai Unióban. A főigazgató elmondta, hogy korábban talán a délszláv háború idején volt utoljára ekkora nyomás, 2013- ban az Európai Unióban 30%-kal növekedett az előző évhez képest a menekültek száma, hazánkban kilencszeres volt a növekedés. Magyarországon 2012-ben 2157 kérelmezőt regisztráltak, tavaly ez a szám 18 900-ra duzzadt, idén pedig már november elejére meghaladta a 20 ezret.
Az Európai Unióban egyre több fórumon foglalkoznak kérdéssel, melyre a főigazgató szerint leginkább a tagállamok összefogása nyújthatna megoldást. „Együttes erővel lehet csak orvosolni a helyzetet” - hangsúlyozta. A másik lényegi lépés az illegális migráció szervezőivel – embercsempészek, emberkereskedők – szembeni komoly, az eddiginél jóval határozottabb fellépés lehet.
A válságövezetekből, főként Szíriából jönnek menekültek Európába, de jelentős az Afganisztánból érkezők száma, valamint Koszovóból is egyre több gazdasági migráns települ át Nyugat- vagy Közép-Európába, jobb munkalehetőség reményében.
Magyarországon közel kétezer fő elhelyezésére van lehetőség a menekültügyi hatóság különböző intézményeiben. A zsúfoltság miatt indokolt a bővítés, melynek első lépése a Nagyfán hamarosan megnyíló, mintegy 300 menekült elhelyezésére alkalmas intézmény – ismertette Végh Zsuzsanna. Kiemelte, hogy hosszabb távon tervezik a befogadó intézményrendszer korszerűsítését, apparátusuk létszámát pedig októberben 60 fővel tudták növelni.
A menekülttáborok körül lakók félelme nem általános, de előfordul, hogy a helyiek kifejezetten bizalmatlanok a menekültekkel szemben. A statisztikák azonban azt mutatják, a közbiztonság jelenlétük miatt nem romlott, jogsértést általában egymás ellen, házon belül követnek el a gyakran teljesen más kultúrájú, vagy vallású migránsok - hangsúlyozta.
A főigazgató elmondta, integrációs szerződést köthetnek a menekültek, melynek értelmében, meghatározott célból pénzügyi támogatást is nyújt számukra a hatóság. A beilleszkedést leginkább a nyelvi akadályok és a lakáskérdés nehezítik, de a szerződés ezen a téren is segítséget nyújthat az igénylőnek. Maga a menekültügyi eljárás a jogszabály szerint 3 hónapos folyamat, de vannak olyan egyszerű esetek, amikor néhány nap, vagy pár hét után megszületik már a döntés.
A tavaly nyáron bevezetett menekültügyi őrizet lehetővé teszi a menedékkérők kivételes, rövid időtartalmú szabadságkorlátozását, hogy az eljárás során bármikor rendelkezésre álljanak, és el tudja a hatóság végezni a szükséges ellenőrzéseket. Az eddigi tapasztalatok azt mutatják, hogy ez az intézkedés a kérelmezők nagyjából 20 százalékát érinti, de az érkezők számát nem fogja vissza.
Rövid távon sem hazánkban, sem az Unióban nem várható változás a menekültek számát illetően. Itthon folyamatosan zajlik a műhelymunka, a jogszabály-módosítások előkészítése, hogy minél nagyobb összhangot teremtsenek egyrészt az uniós normákkal másrészt jogi eszközökkel is akadályozzák a visszaéléseket - mondta Végh Zsuzsanna főigazgató.
Ezek érdekelhetnek még
2024. Szeptember 17. 07:43, kedd | Belföld
Szijjártó Péter: a kőolajellátás kérdését tilos átpolitizálni
Stratégiai egyetértés van Magyarország és a Kőolaj-exportáló Országok Szervezete (OPEC) között abban, hogy az olajellátás nem politikai ügy, és a kőolajellátás kérdését tilos átpolitizálni -
2024. Szeptember 17. 07:42, kedd | Belföld
Meteorológia: egyelőre nem várható újabb csapadék
Sem Magyarországon, sem a Duna vízgyűjtőin nem várható érdemi csapadék területi átlagban a következő öt-hét napban - közölte a HungaroMet Zrt. a Facebook-oldalán hétfőn.
2024. Szeptember 17. 07:39, kedd | Belföld
Elérte a Szigetközt az árhullám
Elérte a Szigetközt az árhullám, a Lajtán Mosonmagyaróvárnál a legmagasabb, harmadfokú árvízvédelmi készültséget kellett elrendelni az állami védvonalakon - közölte az Országos Vízügyi Főigazgatóság az MTI-vel hétfőn.
2024. Szeptember 17. 07:38, kedd | Belföld
Árvíz - Óráról órára változik a helyzet
Óráról órára változik a helyzet, folyamatosan frissülnek az árvízi előrejelzések - mondta az Országos Vízügyi Főigazgatóság szóvivője az M1 aktuális csatorna hétfő esti műsorában.