A dicsőítés közben érkeztünk meg a szombat délelőtti találkozóra. A Győri Egyházmegye területén működő oktatási intézményekből érkezett diákok és tanáraik megtöltötték a sportcsarnok küzdőterére állított széksorokat és lelátókat, összesen mintegy kétezren. Sokan érkeztek iskolájuk egyenruhájában erre a Szűzanya tiszteletére felajánlott zarándoklatra, ismerkedő együttlétre, melyet hagyományteremtő céllal szervezett az egyházmegye. A fiatalok csendesen figyelve hallgatták a dalokat, a megilletődés érzésével az arcokon, előttük, a terem előterében elhelyezett emelvényen a Könnyező Szűzanya kegyképének másolata.

Veres András püspök egyedül állt a lépcsőfeljáró korlátjánál, nézte az alant ülő fiatalságot. Arckifejezése aggódást, figyelmet fejezett ki, és a vágyat, hogy átmenjen az üzenet: a Könnyező Szűzanya Győrben nagyon szeretett búcsúját szeretnék az ifjúság számára külön is ünneppé tenni, hogy az ugyanúgy szívügyük legyen, mint szüleiknek és nagyszüleiknek.

A csüggedésben, megfáradásban, ellankadásban mellénk álló Jézusról, az erőt és irányt adó, teherhordó kapcsolatról szóltak a bevezető dalok. Majd Balázs Tamás, a győri Szent Imre-templom plébánosa tartott elmélkedést. A kánai menyegző történetéből kiindulva arról tanított, hogyan ad útmutatást Mária mindennapjaink vitelében. „A Szűzanya ünnepéhez kapcsolódunk, amikor ezen a zarándoklaton itt vagyunk. A Szűzanya iskolájában vagyunk ma. »Tegyetek meg mindent, amit mond« – tanít minket Mária a kánai menyegzőn. Életünket is ennek a kérésnek kell meghatároznia. Tanuljunk a Szűzanyától, imádkozni, elcsendesedni, elmélyülni, helyesen odafigyelni magunkra. Ezt mutatja meg nekünk Mária” – hangsúlyozta Tamás atya.

Az elmélkedés után a komáromi Varázstükör társulat előadásában Szent István és Szent Imre élettörténetéről láthattunk feldolgozást a színpadon.

A nap csúcspontját a szentmise jelentette. Veres András főcelebráns mellett az oltár körül álltak az egyházmegyei iskolákban szolgáló iskolalelkészek, ministránsként a szeminárium növendékei és a soproni Szent Orsolya Római Katolikus Gimnázium és Általános Iskola diákjai.

„Olyan helyen vagyunk most együtt, ahol ennyi ember még biztosan nem imádkozott együtt és nem ünnepelt szentmisét. Szent az a hely, ahol Teremtő találkozik a teremtménnyel, ahol a hívő ember Istenhez imádkozik” – fejezi ki az együttlét feletti örömét a püspök a zarándoklatra érkezett ifjúságot köszöntve, és a Szűzanya áldását kérte az egybegyűltekre.

Szentbeszédében azt igyekezett a gyerekek szívéhez közel hozni, mit jelent, hogy a Szűzanyát ábrázoló kép vérrel verítékezett, könnyezett. „Sírtatok-e már életetekben? Ezt a kérdést szükségtelen feltennem” – irányította a gyerekek figyelmét pici baba korukra, amikor sírással fejezték ki szükségleteiket, és édesanyjuk bármilyen zsivajból kihallotta gyermeke sírását.

Ahogy az ember növekszik, természetesen már nem a sírás az a „kommunikációs köldökzsinór”, melyen érintkezünk a külvilággal, de érzelmeink kifejezésében fontos eszközként mindenki számára megmarad a könnyhullatás, a sírás – mutatott rá a főpásztor arra, hogy örömünket, fájdalmunkat gyakorta kísérik könnyek, sőt akkor is megerednek ezek a könnyek, ha mások fájdalmát látjuk.

Így vezette el a gyerekeket a különösen mély megrendülést jelentő vérrel verítékezés, a könnyezés csodájához Veres András, felelevenítve a 17. században kezdődő történetet. „A kegykép azért könnyezett vérrel, mert a Szűzanya együttérzését akart kifejezni azokkal, akik életüket áldozták a hitükért” – utalt az 1697-es eseményre.

Mit jelent az együttérzés? – tette fel szentbeszéde központi kérdését a főpásztor. – A latinban az erre használatos szó – compassio – jelentéstartalmát három szóval tudjuk csak a magyarban visszaadni: együttérzés, együtt szenvedés, szeretet.

Együttérzést adni és kapni, örömöt és bánatot megosztani az ember alapvető vágya – Veres András itt József Attilát idézve fejezte ki ezt a belső szükségletet: „Tele vágyakkal zokog a lelkem. / Szerető szívre sohase leltem.” A szónok felhívta a figyelmet arra, hogy ma is gyakorta a meg nem értés, a közömbösség. érzéketlenség határozza meg az emberek egymáshoz való viszonyát, mindennek oka meglátása szerint az önzés. Arra figyelmeztetett, pokollá válik életünk, ha bezárkózunk önzésünkbe.

Az együtt szenvedésről elmélkedve a püspök azt a tapasztalatát osztotta meg a gyerekekkel, mennyire fél a mai ember a szenvedéstől, mennyire menekül még a keresztény ember is, ha a szenvedéssel találkozik. – Jézus számára azonban nagyon fontos – utalt a tékozló fiú és az irgalmas szamaritánus történetére –, hogy tanítsa az embert, és maga is számos esetben bizonyította, nem tud elmenni a szenvedő mellett. „A másik emberrel, testvérrel, szülővel, osztálytárssal megosztani a szenvedést, együtt szenvedni örömet is ad, olyat, amit másutt nem tudunk megtapasztalni. Meg kell tudnunk állni egymás mellett, talán csak meghallgatni a másik szomorúsága okát, fájdalmát. Nem hiszem, hogy el tudnánk valaha érni, hogy felszámoljunk minden szenvedést, de enyhíteni sok szenvedésen, azt igen. Minél többen részt vállalunk ebben, annál szebb lesz a világunk.”

A kompasszió jelentésének harmadik komponense a szeretet. „Amit a legkisebb testvéreim közül eggyel is tettetek, velem tettétek.” Észre tudjuk-e venni a szenvedőben Krisztust? Ellene tudunk-e állni a kísértésnek, hogy elmenjünk a bajban lévő ember mellett, gondolván, majd segít valaki más? – ezen kérdések megválaszolását kérte a fiataloktól Veres András.

Ahogy készségessé válunk a kompasszióra, sok mosoly születik mindnyájunk arcán – biztatott. – Együtt érezni, együtt szenvedni és szeretni – ezt megélve válhatunk krisztusivá, és tehetünk azért, hogy szebb legyen körülöttünk a világ.

A győri főpásztor Kozma László Több legyél című versének egy sorával indította útnak az egyházmegye ifjúságát: „Azt szeretném, hogy több legyél. Ne csak esőcsepp: könny legyél.”

Trauttwein Éva/Magyar Kurír

Forrás: kaptalandomb.hu

Fotó: Lambert Attila