Hírek
2021. November 01. 15:06, hétfő |
Kék hírek
Forrás: infovárosok/police.hu
Igazoltatás után bukott le a drogbanda
Befejeztek a rendőrök egy tavaly indult nyomozást, amelynek végén négy kábítószer-kereskedelemmel gyanúsított férfi, valamint kilenc fogyasztó ellen javasoltak vádemelést.
Szimpla közúti ellenőrzésnek indult 2020. október 8-án éjszaka az a rendőri intézkedés, amely egy drogkereskedelemmel foglalkozó bűnszervezet tagjai számára jelentette a végjátékot. A Nagykőrösön leállított autóban mérlegeket, több százezer forintot, félszáz simítózáras tasakot, valamint porciózott kábítószergyanús növényi származékot találtak. A sofőr és utasa az előállító helyiségbe került. Kihallgatásukkal egy időben lakásukat is átkutatták, újabb mérleg, őrlő, tasakok, sárgás, tömbös anyag, illetve kannabisz különböző feldolgozási állapotban – közölte a rendőrség.
Míg zajlott a két előállított elszámoltatása, a nyomozók egy harmadik férfiért indultak, bérelt kocsival közlekedve állták útját, majd átültették a rendőrautóba. Tőle pénzt, lakásán további bankókat, kannabiszt és őrlőt foglaltak le.
A rendőrök azt is kiderítették, a három, drogterjesztéssel foglalatoskodó férfit kertészkedési szempontból egy negyedik segíti. V. János Zsolt otthonának padlásán hősugárzóra, infralámpára, mérlegre, és további kannabiszra bukkantak.
Az igazságügyi toxikológus szakértő delta-9-THC jelenlétét mutatta ki a vizsgálatra kapott növényi származékokból, a sárgás por MDMA-t tartlmazott.
A nyomozás feltárta, B. Roland, H. Kristóf és C. Márió 2019 elején döntöttek úgy, anyagi helyzetükön bűnös mellékessel igyekeznek jobbítani, ezért Nagykőrösön és Kecskeméten kezdték teríteni a füvet. Kapcsolatrendszerük és ügyfélkörük feltérképezése és szélesítése kilenc fogyasztó elfogását eredményezte, velük szemben kábítószer birtoklása vétségének megalapozott gyanúja miatt folyt büntetőeljárás.
A jelenleg bűnügyi felügyelet alatt álló B. Roland, H. Kristóf és C. Márió, valamint a szabadlábon védekező V. János Zsolt ellen kábítószer-kereskedelem bűntettének megalapozott gyanúja miatt folytatott nyomozást a Nagykőrösi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya befejezte, az ügy iratait átadta az ügyészségnek.
Ezek érdekelhetnek még
2024. December 15. 09:15, vasárnap | Kék hírek
Szijjártó Péter: megfenyegették a párizsi magyar nagykövetséget
Párizsi nagykövetségünket ezekben percekben kutatják át a francia hatóságok két bombakereső kutya bevonásával, miután életveszélyes fenyegetést kaptak a képviseleten dolgozó kollégáink egy email formájában
2024. December 14. 08:21, szombat | Kék hírek
A Till Tamás megölésével gyanúsítható férfi letartóztatását indítványozta az ügyészség
A Till Tamás megölésével gyanúsítható férfi letartóztatását indítványozta a Bács-Kiskun Vármegyei Főügyészség pénteken - tudatták közleményben az MTI-vel.
2024. December 11. 07:42, szerda | Kék hírek
Beismerő vallomást tett Till Tamás gyilkosa, de nem büntethető
Részletes beismerő vallomást tett Till Tamás gyilkosa, de nem büntethető, mivel a huszonnégy éve elkövetett bűncselekmény idején még fiatalkorú volt, így a büntethetősége tizenöt év után elévült