A Pannonhalmi Apátsági Pincészet évről-évre invitálja a Pannonhalmi Borvidék minden termelőjét, és várja az érdeklődőket a szép és újraélesztett hagyomány folytatására.

Bár ez a nap, vagyis december 27-e egy bibliai evangélistáról lett elnevezve, mégis egyesek szerint a gyökerek a pogány szokások kavalkádjában keresendők. Ugyanis a hitetlen germánok a téli napfordulókor áldozatot mutattak be, majd borivással ünnepeltek. A később megtérő hívek erről a szokásról nem tudtak leszokni, így az egyházak arra ösztönözték az embereket, hogy a szentjeik emlékezetére igyanak.

Hogy ez a fenti állítás mennyire állja meg a helyét, azt nem lehet tudni, de az tény, hogy a bor fogyasztását sokszor kötik össze Szent Jánossal. Írásos bizonyítékok szerint a 13. századtól, Németországban terjedt el a János-napi borszentelés, melynek Johannisminne a német neve. Ekkor a pap a következő szavakkal adta vissza a bort a híveinek: „Igyátok Szent János szeretetét!" Tehát a megszentelt bor maga az evangélista szeretete.

Magyarországon már 1499-ból is vannak írásos emlékek az ünnepi ceremóniákról, mégpedig a pécsi misekönyvben tesznek róla említést. Miután a pap megáldotta a bort, nagy reménysége lehet a gazdáknak a következő évi jó termésre.

A megszentelt bornak gyógyerőt is tulajdonítottak, tévelyedett emberrel, gyermekkel itatták, megrontott állat hátára keresztet rajzolva locsolták, vagyis az ártó szellemek, az ördög kísértése ellen javasolták, meghintették vele a vetőmagot, illetve fül-, fej és fogfájásra, tehén fájós tőgyére használták. De ha valaki útra indult vagy harcba ment, akkor annak is szinte már kötelező jelleggel kellett a nedűből kortyolnia, hogy áldás legyen útján és munkáján.
Végül, de nem utolsó sorban a szőlőből készült ital mellé az almára is szoktak áldást kérni, melyet utána a torokfájás esetén használtak, illetve az állatokkal is etettek, mert úgy gondolták, így egészségesek lesznek.

Sőt! A 15. században a nemesi és polgári társaságok búcsúpohárra hívása is „Na, még a Szent János áldására!" mondattal vette kezdetét, melyet ülve kellett a jelenlévőknek elfogyasztaniuk.