Hírek
2013. November 22. 15:25, péntek |
Helyi
Forrás: MTI
Így készül Győr az olimpiára
Ütemterv szerint haladnak a 2017-es győri Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztivál előkészületei, a rendezvény anyagi háttere biztosított - ezt közölte Borkai Zsolt MOB-elnök, egyben a kisalföldi megyeszékhely polgármestere az Európai Olimpiai Bizottság római éves közgyűlésén tartott prezentációjában, és hasonló állásponton voltak a szervezet illetékesei is.
Domanyik Eszter, a győri városháza szóvivője az MTI-nek telefonon elmondta: mivel a tanácskozáson tisztújítás is történik, a szervezet később dönt arról, hogy - tízedikként - a kajak-kenu is bekerülhet-e a sportfesztivál programjába.
"Magyar sikersportágról lévén szó, Győrben erre határozottan megvan a szándék, kedvező döntés esetén pedig a szükséges infrastruktúra kialakítható" - közölte.Hozzátette: Borkai Zsolt és a - várhatóan jövő nyáron ismét Győrbe látogató - szemlebizottság is megnyugtatónak nevezte az előkészületek állását és a finanszírozás biztosítékát. A sport- és városvezető szólt arról is: e hónapban már letették az EYOF egyik helyszínét jelentő új uszoda alapkövét, míg a multifunkcionális csarnok esetében várhatóan hamarosan megtörténhet ez a lépés.
Az MTI-nek nyilatkozva Borkai Zsolt januárban arról beszélt, hogy ebben az évben már gőzerővel zajlanak a 2017-es győri EYOF előkészületei. Akkor úgy fogalmazott: a költségek mintegy felét adja az állam, a felét pedig a város teszi hozzá. Első lépésként az uszoda építését jelölte meg, aztán következik a hozzá kapcsolódó úthálózat kiépítése. A városvezető megemlítette: a vállalkozás része egy nemzetközi versenyek rendezésére alkalmas teniszkomplexum, valamint egy-egy versenyzésre, illetve bemelegítésre alkalmas atlétikapálya, cselgáncs- és tornacsarnok kialakítása is.
Megfogalmazása szerint végül egy olyan sportkomplexum jön létre 2017-re, amely a nemzetközi igények kielégítése mellett a győriek érdekeit szolgálja, de egyben olimpiai központként is funkcionál, nem versengve a jól működő, de fejlesztésre szoruló tatai edzőtáborral, hanem sok ponton kiegészítve azt. Ehhez szálloda-beruházás is társulna - tette hozzá.
A polgármester elmondta: Győr még egyetlen kormánytól sem kapott egyszerre ekkora támogatást, de a város 2013-as büdzséjében is közel egymilliárd forint értékben szerepelnek az EYOF-fal kapcsolatos más kiadások. Már a tavalyi büdzsében is tartalékoltak pénzt erre a feladatra, az állami támogatáson felül pedig minden esztendőben egy-másfél milliárd forintot fordítanak az előkészületekre.
Borkai Zsolt jelezte, uniós forrásokból fejlesztenék az egyetemi kollégiumot, amelyben a négyezer versenyzőt és a velük érkezők egy részét el tudnák helyezni. A 14 és 18 év közötti korosztály világeseménye a tervek szerint 2017. július 22. és 29. között lesz Győrben, várhatóan 3000 részvételével.
Az EYOF az olimpia és az ifjúsági olimpia után az ötkarikás mozgalom harmadik számú világversenye.
Fotó - infogyor.hu -Szilágyi Zsolt
Ezek érdekelhetnek még
2026. Április 26. 08:26, vasárnap | Helyi
A fenntarthatóságról a Föld napján Győrben
Szivárgásverseny, kockajáték, interaktív tudáspróba, ételkóstoló.
2026. Április 26. 08:12, vasárnap | Helyi
Gyakorlati jogászképzés: együttműködési megállapodást kötött a Széchenyi István Egyetem és a Győri Törvényszék
2026. Április 26. 07:08, vasárnap | Helyi
A madarak nyomában: ismeretterjesztő program és vízitúra Kisbodakon
Tanulással és kalandos vízitúrával folytatódott Kisbodakon a „Szigetköz Ismeretterjesztő Sorozat 2026”, ahol ezúttal a térség gazdag madárvilága került a középpontba.
2026. Április 25. 08:25, szombat | Helyi
Laczkovits-Takács az új frakcióvezető
A győri Fidesz-KDNP frakcióját mától Laczkovits-Takács Tímea vezeti.
