Városlista
2024. július 31, szerda - Oszkár

Hírek

2017. Április 24. 08:20, hétfő | Életmód

Így táborozunk 2017-ben

Így táborozunk 2017-ben

Az idei évben elsősorban a kaland- és sporttáborokat keresik a szülők és gyerekek, de egyre többen keresik a katonai táborokat is!

A legdrágább táborok több mint kétszázezer forintba, a legolcsóbbak alig több mint tízezer forintba kerülnek. Íme, a Táborfigyelő gyerektábor-összehasonlító portál adatai a 2017-es táborszezonról!

A legnépszerűbb táborok 2017-ben a kalandtáborok és a sporttáborok! Meglepő fordulat, hogy a tavalyi évben még extrém újdonságnak számító katonai és lövésztáborok a harmadik legkeresettebbek idén, valamelyest megelőzve az idegen nyelvi táborokat.

Közel hatvan százaléka a szülőknek ott alvós tábort keres gyermekének, míg a napközis táborokat valamivel több, mint negyven százalék keresi. A táborok típusát tekintve napközis táborokat leginkább a nagyvárosokban lehet találni, Budapest ezen a területen kiemelkedik, míg az ott alvós táborok elsőszámú célterülete az ország nyugati felén Veszprém és Zala megye, míg keleten Borsod-Abaúj-Zemplén és Heves megye.

A táborozó gyerekek életkorát tekintve tovább folytatódik a 2016-ban is látható tendencia, miszerint jelentősen eltolódtak az arányok. Míg 2012-ben a legfiatalabb táborozók átlagéletkora öt év volt, addig a tavalyi és az idei esztendőben is látható, hogy már két-három éves gyermekeket is beíratnak a szülők napközis táborokba.
A leggyakrabban táborozó korosztály a 10-13 éves gyerekek, ők több mint a felét teszik ki az összlétszámnak!

Általánosan elmondható, hogy megfordult a trend: míg az elmúlt években a táborárak stagnáltak, addig az idei évben gyakorlatilag minden tábor esetében növekedés tapasztalható, esetenként ez a 20%-os szintet is meghaladja! A jó hír, hogy a drágulás mellett a táborszervezők jó része előfoglalási kedvezményt vezetett be, aminek mértéke esetenként a teljes árnövekedést lefedheti. Ez azt jelenti, hogy aki korán foglal tábort, nagyobb kedvezményre is jogosult lesz, így közel a tavalyi árakon táboroztathatja csemetéit.

Az országos átlagár egy ott alvós tábor esetében az idei esztendőben 40 000-45000 forint közé esik, míg a napközis táborok esetében 25000-30000 forint díjat kérnek el a táborszervezők. Az árak szórása viszont óriási! Jelenleg a Táborfigyelőn elérhető legdrágább tábor egy szuperintenzív anyanyelvi angol tábor, ahol Angliából is jönnek anyanyelvi pedagógusok a gyerekekhez, és kiscsoportokban folyik az oktatás. Ezen tábor díja 219 000 forint egy turnusra. Ezt egy ausztriai német nyelvi tábor követi170 000 forintos turnusdíjjal, de a Balatonon egy szörftáborért, vagy egy golftáborért is több mint százezer forintot kell fizetnie a szülőknek.
A legkedvezőbb árfekvésű tábor egy művészeti tábor Bács-Kiskun megyében, ahol öt művészeti ág közül választhatnak egyet a gyermekek: zene (gitár), kézművesség, néptánc, színház, média. Itt egy turnus ára 12 000 Ft, de húszezer forintot alig meghaladóan lehet életvezetési tábort is találni tinédzsereknek, míg az egyik legnépszerűbb kalandtábor is 22 000 forintért foglalható Velencén.

A magyarországi táborpiac a nyári szünidő hossza, valamint az ebből kialakuló kereslet nagysága miatt az elmúlt években hatalmas fejlődésen ment keresztül. Mind minőségben, mind mennyiségben látható az előrelépés, azaz egyre jobb táborokat találhatunk, miközben az óriási választék miatt a döntés egyre nehezebb! Hazánk legnépszerűbb, ingyenes táboradatbázisában, a Táborfigyelőn több mint harminc kategóriába vannak sorolva a vakációs lehetőségek, és több mint hatszázötven táborturnus közül választhatnak az érdeklődők.

Ezek érdekelhetnek még

2024. Július 31. 07:55, szerda | Életmód

A legjobb rendező díját nyerte Amerikában Tóth Barnabás pszichothrillere

A legjobb rendező díját nyerte el Tóth Barnabás Mesterjátszma című pszichothrillere a Stony Brook Filmfesztiválon, New York államban a hétvégén - tájékoztatta a Nemzeti Filmintézet (NFI) az MTI-t kedden.

2024. Július 31. 07:42, szerda | Életmód

Csütörtökön kezdődik a Paloznaki Jazzpiknik

A csütörtökön kezdődő Paloznaki Jazzpiknik a zene mellett a fenntarthatóságot, az ökológiai lábnyom csökkentését, valamint a hulladék szelektív kezelését tekinti fontos feladatának - közölték a szervezők kedden az MTI-vel.

2024. Július 30. 08:02, kedd | Életmód

A szúnyogok ellen bevetett kémiai kezelések visszafogott használatát javasolják a Pécsi Tudományegyetem szakemberei

A csípőszúnyogok állományának gyérítésére bevetett, Magyarországon is széles körben alkalmazott pyrethroid-alapú kémiai kezelések visszafogott használatára hívják fel a figyelmet a PTE VNL szakemberei.