Hírek
2015. Október 03. 05:04, szombat |
Belföld
Forrás: MTI
Illegális bevándorlás: jól vizsgáztak a rendfenntartók és a segítők Somogyban
A somogyi közgyűlés elnöke szerint jól vizsgáztak a rendőrök, a katonák, a mentőszolgálat munkatársai, a segélyszervezetek és az önkormányzatok az elmúlt hetekben a déli határon.
Jakó Gergely (Fidesz-KDNP) a megyei közgyűlés pénteki soros ülésén a testület nevében köszönetet mondott a résztvevőknek "áldozatos munkájukért, azért a nem mindennapi erőfeszítésért, amit a somogyi és magyar emberekért, déli határunk és a haza védelmében tettek eddig, és tesznek a jövőben is".
A megyegyűlés elnöke közölte: a két hét óta Horvátországból Somogyba ezrével érkező migránsok új feladat elé állították a megye rendőreit, önkormányzatait és a két közvetlenül is érintett település, Zákány és Barcs polgárait. Ennek emberségesen, nagy hozzáértéssel tesznek eleget, a megye déli határán szervezett, az ott élők számára nyugalmat biztosító munka folyik - hangsúlyozta.
A közgyűlés meghallgatta Piros Attila megyei rendőr-főkapitányt, akit az első félév közbiztonsági helyzetét értékelte. A dandártábornok az összességében javuló tendenciákról szóló beszámolójában kitért a megyei településeket is érintő migránshullámra, és jelezte: a somogyi rendőrök, ahogy eddig, ezután is garantálják a biztonságot.
A tizenhat tagú közgyűlés pénteki ülésen egy személyi változás is történt, Sárdi Árpád, a Magyar Szocialista Párt delegáltja tavasszal lemondott, helyét Csendesné Murányi Ibolya vette át. Sárdi Árpád a továbbiakban külső bizottsági tagként részt vesz a közgyűlés munkájában.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Április 26. 11:00, vasárnap | Belföld
Orbán Anita miniszterelnök-helyettes lesz
Miniszterelnök-helyettes lesz az új kormányban Orbán Anita - jelentette be Magyar Péter leendő kormányfő Facebook-oldalán szombaton.
2026. Április 26. 10:00, vasárnap | Belföld
Kapitány István: szakítunk a felelőtlenül tervezett és átláthatatlan költségvetésekkel, megteremtjük a piac bizalmát
Szakítunk a felelőtlenül tervezett és átláthatatlan költségvetésekkel, és megteremtjük a piac bizalmát - írta a leendő gazdasági és energetikai miniszter szombaton a Facebookon.
2026. Április 26. 08:23, vasárnap | Belföld
Meteorológia: az erős, viharos szél felkavarhatja a port
Vasárnap az erős, több helyen viharos szél felkavarhatja a port, ami a látótávolság csökkenéséhez vezethet - hívta fel a figyelmet a HungaroMet Zrt. vasárnap reggeli veszélyjelzésében.
2026. Április 26. 08:21, vasárnap | Belföld
Magyar Péter: zajlik az ország elhagyásának előkészítése és a lopott vagyonok kimenekítése
Miközben Orbán Viktor menekül a felelősségvállalás elől, a háttérben zajlik az ország elhagyásának előkészítése és a lopott vagyonok kimenekítése
