Hírek
2025. Október 26. 08:30, vasárnap | Helyi
Indul az év végi kötelező biztosítási kampány – sok autós spórolhat, ha időben lép
November elején ismét elrajtol az év végi kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási (kgfb) kampány, ami idén is több mint 750 ezer autóst érint.
A szakértők szerint mintegy 70 ezren válthatnak biztosítót az év végéig – vagyis nagyjából minden tizedik érintett autós él majd a lehetőséggel.
A biztosítási piacon most nem várható díjemelkedés: az új online szerződések éves díja átlagosan 33 ezer forint körül alakulhat, ami még az inflációt sem követi. Sőt, a fővároson kívüli autósoknál akár kisebb csökkenés is jöhet – mondta Kozma Gábor, az Insura.hu vezérigazgatója. A verseny tehát erősödik, így aki körültekintően választ, az most jól járhat.
A kampány elsősorban a 2010 előtt vásárolt autók tulajdonosait érinti, mivel ők egységesen január 1-jei évfordulóval köthették a biztosítást. Az újabb járművek esetében már a vásárlás dátuma számít évfordulónak, így ők csak akkor válthatnak, amikor az a naptár szerint esedékes.
A régebbi, 15 év feletti autók tulajdonosai általában kedvezőbb díjakat fizetnek: ezek 95 százaléka a legjobb, B10-es bónuszfokozatban van, míg a teljes autósállomány harmada tartozik ide.
Aki az elmúlt években kárt okozott, számíthat pótdíjra: a biztosítók másfél-kétszeres szorzóval is büntethetnek, ezért különösen fontos, hogy az autós pontos adatokat adjon meg a kalkuláció során.
A biztosítók november 2-ig hirdetik ki tarifáikat, a meglévő szerződések felmondására december 1-jéig van idő, az új szerződéseket pedig legkésőbb december 31-ig lehet megkötni.
Forrás: MTI
Illusztráció: Pixabay
Ezek érdekelhetnek még
2026. Március 16. 08:06, hétfő | Helyi
Vénaszkennert „lőttek” a vadászok
Március 6-án az Országos Jótékonysági Vadászat látogatóit, mint rendszeres adományozókat köszöntötték a Petz-kórház gyermekosztályán. A vadászok ezúttal sem üres kézzel érkeztek…
2026. Március 16. 07:06, hétfő | Helyi
Tavaszra készítik már a játszótereket
A Győr-Szol Zrt. városüzemeltetési igazgatóságának dolgozói valamennyi játszóteret felkeresik és elvégzik a szükséges beavatkozásokat. A héten már tavaszra készítik elő a gyerekek birodalmát.
2026. Március 15. 08:26, vasárnap | Helyi
10 millió négyhengeres benzinmotor jubileuma Győrben
Az Audi Hungaria újabb jelentős mérföldkőhöz érkezett: a győri gyárban legyártották a 10 milliomodik négyhengeres EA888 R4 Otto 2.0L TFSi motort.
