Hírek
2012. Március 19. 07:30, hétfő |
Helyi
Forrás: Széchenyi István Egyetem
Informatikus találkozót tartanak a győri Széchenyi István Egyetemen
A győri Széchenyi István Egyetem Hallgatói Önkormányzatának Mérnök- és Gazdaságinformatikus Szakbizottsága első alkalommal szervezi az Informatika Szakos Hallgatók Országok Konferenciáját (ISZHOK).
A rendezvény célja, hogy az ország egyetemein, főiskoláin informatikus képzésben részt vevő, tanulmányainak második szakaszában járó, tehetséges, kreatív, elhivatott hallgatók számára egy újabb lehetőséget biztosítsunk a szakmai fejlődésre, kapcsolatépítésre, informatikai cégek megismerésére – mondta el Horváth Zsuzsanna, a gazdaságinformatikus (BSC) szak hallgatói szakfelelőse.
A rendezvényen előadásokkal, valamint egy informatikus problémával foglalkozó feladattal több szakmai cég is részt vesz.
A program hétfőn 10 órakor a győri egyetem VIP termében tartandó megnyitóval indul, majd ugyanott céges előadásokkal folytatódik. A feladatokat 15.30-tól ismerhetik meg a csapatok. A megoldásokról kedden 9 órától számolnak be a hazai informatikai képzési helyek résztvevőiből álló csapatok. Az eredményhirdetés a „Bridge” Hallgatói és Oktatói Klubban szerdán 10 órakor lesz.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Április 26. 08:26, vasárnap | Helyi
A fenntarthatóságról a Föld napján Győrben
Szivárgásverseny, kockajáték, interaktív tudáspróba, ételkóstoló.
2026. Április 26. 08:12, vasárnap | Helyi
Gyakorlati jogászképzés: együttműködési megállapodást kötött a Széchenyi István Egyetem és a Győri Törvényszék
2026. Április 26. 07:08, vasárnap | Helyi
A madarak nyomában: ismeretterjesztő program és vízitúra Kisbodakon
Tanulással és kalandos vízitúrával folytatódott Kisbodakon a „Szigetköz Ismeretterjesztő Sorozat 2026”, ahol ezúttal a térség gazdag madárvilága került a középpontba.
2026. Április 25. 08:25, szombat | Helyi
Laczkovits-Takács az új frakcióvezető
A győri Fidesz-KDNP frakcióját mától Laczkovits-Takács Tímea vezeti.
