Mióta foglalkozol a szórakoztatás, humor iparágával?

Valójában egész életemben ezt csináltam: az ilyen ember mindenhol nevettet. Először óvodában, aztán iskolában, munkahelyen, baráti társaságban. Mindig egyre nagyobb közegben, a közönség mindig „ csak úgy jön” kocsmában is, ahol hallják, hogy nevetés van, oda gyűlnek az emberek. Aztán mindez rakodott egymásra, mint a cseppkő, és ez lett belőle.

Mikor vált szakmává?

2005-ben, akkor kezdődött a Dumaszínház, ott voltam a kezdetekben, akkor körvonalazódott az egész: alakult ki a csapat, ebből lettek a dumaszínházak, majd indult el a televíziós műsor, aminek igazából köszönhetjük ismertségünket.

Mi ennek a szakmának a stresszes oldala?

Hát most hazudnék, ha elkezdenék panaszkodni, ennek az életnek nincsen árnyoldala. Esetleg annyi, hogy az emberi kapcsolatok máshogy alakulnak: elég sok időt elvesz a munka. Ezért szoktam barátokkal, ismerősökkel utazni, legalább akkor tudunk beszélgetni.

Van szabad időd a munka mellett?

Ha az ember rendesen akarja csinálni, akkor elveszi az életét. Ezt úgy kell érteni, hogy utazom hat órát oda hat órát vissza, éjjel érkezem, ahogy Pataky Attila. A rádiózás pedig elveszi a délelőttöket. De többet kaptam, mint amennyit elvett ez az egész összességében.

Hol szeretsz leginkább fellépni Dumaszínház, televízió, fesztiválok?

Mindegyiknek megvan a jó és rossz oldala. Főiskolások, egyetemisták voltak az alapközönségünk, még mindig az a legjobb. Amikor nem egy programsorozat egyike vagyunk, hanem kifejezetten azért jönnek, hogy minket meghallgassanak, azok a legjobb fellépések. Mindenki azt vállal, amit szeretne. A rádió az ugye kicsit nehezebb, mert csak a hangod van kiesnek a mimikák, gesztikulációk. Tévé műsor az arra való, hogy még élek, megmutatkozom, de nagyon kevés ahhoz, hogy kibontakozzunk. Ráadásul a tévé abból a szempontból nehéz, hogy tudatosulnia kell annak, hogy aki itt ül előtted kevés ember, az valójában nagyon sok.

Mennyire tartjátok kordába magatokat, mi az, ami már nem fér bele a viccelődésbe?

Vallási nézetek, nemi identitás, betegségek ezekre odafigyelünk, volt már rá precedens, hogy a fellépés után oda jött egy hölgy, hogy ne mondjak ilyeneket, mert a fia is abban a bizonyos betegségben szenved és ez rosszul esik nekik. De a celebek esetében nem köntörfalazunk ők vállalták a közszereplést.

Előfordul, hogy alkotói válságba kerültél?

Poént írni úgy nem lehet, hogy megnyitsz egy Word dokumentumot és akkor hajrá, hanem ezek úgy lepottyannak az égből. Megtalál az utcán vagy hallasz egy jó sztorit. Amikor nem történik veled semmi, ingerszegény környezetben vagy, na, akkor van alkotói válság és akkor azt valahogy át kell hidalni. Van, hogy megírt régi anyagot veszek elő és azt adom elő.

Rögtön a közönség elé viszed a poénokat vagy előtte megvan, hogy kiknek adod elő és csak azután publikálod?

Nincs ilyen, barátnak nincs értelme elmondani, hiszen a haverod ezért tetszik neki, úgyhogy azonnal közönség elé viszem. Amúgy is a közönség dönt, van, hogy azt hiszed, van egy jó poén és a közönség pedig nem veszi be. De van, amit már szégyellek többször elmondani, de a közönség még mindig kéri.

Mi szükséges ahhoz, hogy valakiből stand up comedy fellépő váljék?

Elhívatottság, humor, előadókészség. Felesleges arcoskodni, ezt lehet tanulni is. Egy kis indítatás kell hozzá, nagyon fontos az, hogy ezt nem lehet megélhetési alapnak választani. Nincs rosszabb a megélhetési humoristánál, hosszú út vezet idáig. Mi már kiépítettünk ennek egy kultuszt a nyolc év, alatt. Aki most csöppen bele, annak sokkal könnyebb dolga van. Rengetegen jönnek úgy, hogy ők a Showder Klubban szeretnének szerepelni és akkor elmondjuk nekik: fél év dumaszínházba járás, rádió, gyakorlás, majd jön a tévé, de sokan ezt nem értik meg és azt mondják, akkor majd maguktól boldogulnak.

Hogy viseled az ismertséget?

A humorista sosem lesz sztár, ha valaki címlapon akar lenni, celeb bulikba járni az ne álljon humoristának. Az emberek minket a sajátjuknak tekintenek, barátnak, havernak. Tőlünk senki nem lett celeb, nem szerepelünk újságcikkekben, csak a műsorral kapcsoltban. Meg nincs is az a közeg köztünk, hogy valamelyikünk mond valamit, a másik meg rohan egy bulvár laphoz. A mi szakmánkba ezek nem férnek bele.

Fotó: Nagy Péter
Streetphoto Győr