Hírek
2021. Március 20. 08:00, szombat |
Külföld
Forrás: mti - illusztráció: mti
Ismét robbanásszerűen emelkedik az új fertőződések száma Németországban
Ismét robbanásszerűen emelkedik az új típusú koronavírussal (SARSR-CoV-2) igazoltan fertőzöttek száma Németországban, és nincs elég oltóanyag a járvány újabb hullámának feltartóztatásához
- mondták egészségügyi vezetők pénteken Berlinben. Lars Schaade, a Robert Koch országos közegészségügyi intézet elnökhelyettese (RKI) elmondta, hogy a harmadik járványhullám megindulása főleg a B.1.1.7 jelzésű, úgynevezett brit vírusváltozat előretörésének tulajdonítható. Ez a mutáció okozza a fertőzések háromnegyedét.
Kiemelte: nem a veszély enyhülését jelzi, hogy a második hullámhoz képest nagyságrendekkel kisebb a napi halálos áldozatok száma, és nem szabad elhanyagolni a védekezést arra hivatkozva, hogy az oltási kampány révén mind többen szereznek védettséget a leginkább veszélyeztetett idős korosztályokban.
Csak a járvány szerkezete változik. Máris egyre több a fiatal a kórházba kerülő és az intenzív ellátásra szoruló fertőzöttek között, és biztosra vehető, hogy számuk tovább emelkedik, mert az új fertőződések számának növekedését mindig néhány hetes késéssel követi a súlyos esetek és a halálos áldozatok számának növekedése.
Jens Spahn szövetségi egészségügyi miniszter aláhúzta: őszintén meg kell mondani az embereknek, hogy egész Európában nincs elég oltónyag a harmadik hullám megállításához.
Ezért nem lehet tovább folytatni a járványügyi korlátozások lazítását, sőt nagyon valószínű, hogy ismét szigorításokra lesz szükség - tette hozzá a Kereszténydemokrata Unió (CDU) politikusa, utalva arra, hogy a szövetségi kormány és a tartományi kormányok vezetői március 22-én ismét egyeztetnek a védekezés rendszerének alakításáról.
Az egyik legtekintélyesebb német epidemiológus, Karl Lauterbach szociáldemokrata (SPD) parlamenti (Bundestag-) képviselő, a bostoni Harvard Egyetem közegészségügyi intézetének (HSPH) docense hangsúlyozta: "akárhogy csűrjük-csavarjuk, vissza kell állítani az országos zárlatot", mert a járvány alakulását meghatározó új mutációk sokkal erősebben fertőznek - hatásukra a vírus reprodukciós rátája 1,3-ra emelkedik, vagyis 100 fertőzött 130 embernek adja át a kórokozót -, ami azzal jár, hogy 10-14 naponta megduplázódik a napi új fertőzöttek száma, és rövid idő alatt túlterhelődik az ellátórendszer.
Ráadásul az intenzív osztályokra még nagyobb teher nehezedne, mint az első és a második hullámban, mert a betegek fiatalabbak, akik az időseknél nagyobb eséllyel élik túl a vírus okozta betegséget (Covid-19), de hosszabb ideig szorulnak intenzív kezelésre.
A fiatal felnőtt fertőzötteknél nem is az elhalálozás a legnagyobb kockázat, hanem az úgynevezett hosszú Covid, a vírus leküzdése után még hónapokig tartó tünetegyüttes, amelynek legfőbb jellemzője az állandó levertség.
A hosszú Covid egyelőre gyógyíthatatlan, és "betegségcunami" módjára söpör végig Németországon - mondta Karl Lauterbach, kiemelve, hogy a 2020-ban megfertőzöttek között rengetegen vannak, akik még mindig nem tudtak teljesen visszaállni a munkába.
A hosszú Covid az öngyilkosság kockázatát is növeli, és jelentőségéhez képest nagyon keveset beszélnek róla Németországban - húzta alá a CDU-val és a testvérpárt bajor Keresztényszociális Unióval (CSU) együtt kormányzó szociáldemokraták politikusa.
A szövetségi kormány és a tartományi kormányok legutóbbi, március elején kötött megállapodása szerint a gazdasági és társadalmi élet legtöbb területét befagyasztó korlátozásokat akkor kell mind visszaállítani, amikor 100 fölé emelkedik az úgynevezett hétnapi fertőzésgyakoriság, vagyis a megelőző hét napon regisztrált fertőződések százezer lakosra vetített száma.
Ez a mutató az RKI pénteki adatai szerint 95,60-nál tart. Egy nappal korábban 90-en, egy hete 72,40-en állt.
Az RKI adatai szerint az utóbbi 24 órában 17 482 fertőződést szűrtek ki tesztekkel. Ez 36,2 százalékos növekedés az egy héttel korábbi 12 834-hez képest. Az új regisztrált fertőződésekkel együtt 2 629 750 ember szervezetében mutatták ki a SARS-CoV-2-t.
Ugyanakkor a Covid-19-cel összefüggésben egy nap alatt regisztrált halálesetek száma 226-ra csökkent az egy héttel korábbi 252-ről. Ez a legidősebb korosztályokra és a leginkább veszélyeztetett csoportokra összpontosító oltási kampány előrehaladásának tulajdonítható a szakértők szerint. Az új halálesetekkel 74 403-ra emelkedett a járvány németországi áldozatainak száma.
Az intenzív és baleseti ellátási terület szakmai szervezetének (DIVI) pénteki összesítése szerint országszerte 2951 embert ápolnak az intenzív osztályokon a Covid-19 miatt. Ez 197-tel több az egy héttel korábbi 2754-nél. A Covid-19 miatt intenzív osztályon fekvők 54 százaléka, 1596 ember szorul gépi lélegeztetésre.
A DIVI adatai szerint országszerte 24 405 intenzív ellátási ágyat üzemeltetnek, ezek közül 3484 ágy szabad. A vészhelyzeti tartalék, azaz a pillanatnyilag nem használt, és hét napon belül üzembe helyezhető intenzív ágyak száma 10 430 - áll a szervezet jelentésében.
Ezek érdekelhetnek még
2024. December 17. 08:34, kedd | Külföld
Megbukott Olaf Scholz német kancellár
A német parlament alsóháza (Bundestag) megvonta a bizalmat hétfőn Olaf Scholz kancellártól és ezzel megnyitotta az utat a február 23-i előrehozott választások előtt.
2024. December 17. 08:29, kedd | Külföld
Cseh milliárdos vásárolhatja meg a brit királyi postát
Jóváhagyta hétfőn a brit kormány az országos postaszolgálat, a Royal Mail eladását Daniel Kretinsky cseh milliárdos nagybefektetőnek.
2024. December 16. 06:00, hétfő | Külföld
Ukrán elnök: Oroszország megkezdte az észak-koreai katonák bevetését a harcokban
Már vannak bizonyítékok arra vonatkozóan, hogy Oroszország megkezdte az Észak-Koreából átvezényelt katonák bevetését az ukrán erők elleni támadásokban - közölte Volodimir Zelenszkij ukrán elnök szombaton a Telegramon.
2024. December 15. 09:24, vasárnap | Külföld
Ausztria ezer eurót ad a szíriai menekülteknek, ha hazamennek
Az osztrák kormány ezer euró készpénztámogatást ajánlott fel azoknak a szíriai menekülteknek, akik készek visszatérni hazájukba Bassár el-Aszad elnök bukása után