Hírek
2022. Április 25. 14:14, hétfő | Helyi
Itt a hétvége baleseti mérlege
Három személyi sérüléssel, valamint tizennégy anyagi kárral járó közúti közlekedési baleset helyszínén kellett intézkedniük a Győr-Moson-Sopron megyei rendőröknek. Mindezt egy hétvége leforgása alatt.
A sofőr és két utasa is megsérült abban a balesetben, amely a 81-esen történt Győr felől Pér irányába. A 25 éves férfi vezetés közben hátranézett, ezért áttért az út szemközti oldalára, ahol az érkező autóbuszt észlelve elrántotta a kormányt. A manőver közben azonban elvesztette irányítását autója felett, és az út menti árokba borult. A sérülteket a mentők a kórházba vitték.

Fának ütközött autójával az a 39 éves férfi, aki Mosonmagyaróváron az Újhelyi Imre utcán a Várallyai György utca irányába közlekedett. A kereszteződéshez érve a kocsi megcsúszott, elhagyta az úttestet, egy fa állította meg. A sofőr sérülés nélkül úszta meg a balesetet.

A vétlen jármű vezetője járt pórul abban a balesetben, amely Sopronban történt. Egy 47 éves bécsi férfi a Besenyő utca és a Bánfalvi út kereszteződéséhez érve nem adta meg az elsőbbséget a jobbról szabályosan érkező autónak és nekiütközött. A kocsi ötvennyolc éves sofőrjét a mentők kórházba vitték.
A balesetek körülményeit a rendőrség vizsgálja.
A Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság felhívja a gépjárművezetők figyelmét, hogy minden esetben körültekintő módon, az időjárási és látási viszonyoknak megfelelő sebességgel vezessenek és minden körülmények között tartsák be a KRESZ által előírt szabályokat, írja a police.hu
Képek forrása: police.hu
Ezek érdekelhetnek még
2026. Április 06. 08:24, hétfő | Helyi
Az idény végén befejezi pályafutását Nathalie Hagman, a Győri ETO kézilabdázója
Az évad befejeztével távozik a Bajnokok Ligájában és a magyar bajnokságban is címvédő Győri Audi ETO KC kézilabdacsapatától a svéd válogatott Nathalie Hagman, aki egyúttal felhagy aktív sportolói pályafutásával is.
2026. Április 06. 08:21, hétfő | Helyi
A Magyar Kétfarkú Kutya Párt is a szavazásra buzdít
Legyen minden jobb – ezzel a szlogennel készíti a programjait a Magyar kétfarkú Kutya Párt, amely azt ígéri az idei választáson, hogy embert juttat a parlamentbe.
2026. Április 06. 07:08, hétfő | Helyi
MÁV: április 7-étől jelentős változások a győri fővonalon!
Újabb üteméhez érkezik a Déli-Körvasút építése, így április 7-étől várhatóan 2027-ig Budapest-Kelenföld és Ferencváros között jellemzően csak egy vágányon közlekednek majd a vonatok.
2026. Április 05. 08:24, vasárnap | Helyi
Győri fiatalok a válogatottban
A rangos Multi Nations Youth Swim Meet válogatott versenyen öt győri fiatal képviselte Magyarországot, ami önmagában is komoly elismerés. 2 arany, 1 ezüst, 4 bronzérem a mérleg.
