Hírek
2011. December 05. 13:05, hétfő |
Külföld
Forrás: mno.hu/MTI
Itt egy lehetőség a válságba került országoknak
Több száz milliárdos alap létrehozását tervezi az euróövezet tizenhét központi bankja és a Nemzetközi Valutaalap (IMF) a pénzügyi válságba került országok megsegítésére.
Írta hétfői számában a Die Welt a tárgyalásokhoz közel álló körökből származó információkra hivatkozva.
A lap értesülése szerint az euróövezeti bankok egy három számjegyű milliárdos összeget fizetnének be egy speciális alapba, és ebből támogatnák a bajba jutott országokat. Más országok központi bankjai – így például az amerikai jegybank szerepét beöltő Fed – is beszállnának a finanszírozásba a Die Welt szerint. A lap emlékeztet arra, hogy a héten Európában tárgyal Timothy Geithner amerikai pénzügyminiszter politikusokkal és bankárokkal.
A múlt héten pénteken terjedt el a hír, hogy az Európai Központi Bank (EKB) 200 milliárd euróig (270 milliárd dollár) terjedő összeget ad a Nemzetközi Valutaalapon (IMF) keresztül az euróövezeti válságkezelésre. Később az IMF megerősítette, hogy tőkét vonna be az alap európai tagjaitól.
Az MNO korábban beszámolt róla, az elemzők szerint több oka is lehet annak, hogy az EKB az IMF-en keresztül támogatná az euróövezeti országokat. Egyrészt az Európai Unió alapszerződése tiltja, hogy az EKB közvetlenül finanszírozza az euróövezeti tagállamok költségvetéseit, a szabályozás azonban lehetővé teszi, hogy nemzetközi intézményeknek folyósítson pénzt. Másrészt pedig a lépéssel az EKB összeférhetetlenségi szempontokat is figyelembe vesz: a közvetlen folyósítás ugyanis a kamatfeltételek módosítására ösztönözhetné a központi bankot.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Április 26. 12:00, vasárnap | Külföld
Több fegyverrel szerelte fel magát az a férfi, aki a Donald Trump részvételével tartott díszvacsora helyszínén nyitott tüzet
Több fegyverrel szerelte fel magát az a férfi, aki a Donald Trump elnök részvételével tartott díszvacsora helyszínén tüzet nyitott szombaton egy washingtoni szálloda bálterménél.
2026. Április 25. 15:00, szombat | Külföld
Iráni konfliktus - Amerikai őrizetben marad a két lefoglalt iráni olajszállító tanker
Amerikai őrizetben marad a héten az Indiai-óceánon lefoglalt két iráni olajszállító tanker és legénysége - közölte az amerikai hadsereg egyesített vezérkarának főnöke pénteken a Pentagon washingtoni sajtótájékoztatóján.
2026. Április 25. 12:00, szombat | Külföld
Ursula von der Leyen: a közel-keleti konfliktus már kézzelfogható gazdasági hatásokkal jár az EU számára
Az 54 napja tartó közel-keleti konfliktus már kézzelfogható gazdasági hatásokkal jár az Európai Unió számára - jelentette ki Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke pénteken.
2026. Április 24. 15:00, péntek | Külföld
Donald Trump elrendelte minden iráni hajó megsemmisítését, amely aknát próbál telepíteni a Hormuzi-szorosban
Donald Trump amerikai elnök csütörtökön elrendelte minden iráni hajó megsemmisítését, amely aknát próbál telepíteni a Hormuzi-szorosban.
