Hírek
2012. Június 01. 13:30, péntek |
Helyi
Forrás: gyor.hu
Újabb faházakat újítanak fel a Győrújbaráti Gyermektáborban
A tavaly elkezdett program folytatásaként újabb hat faházat újítanak fel.
Dr. Somogyi Tivadar alpolgármester pénteken elmondta, tavaly indult az az összefogás, amelynek révén megkezdődhetett a gyermektábor faházainak felújítása, komfortosabbá tétele. Akkor nyolc faházat újítottak fel, összesen 16 millió forint értékben. Azon vállalkozások neveit, amelyek támogatták a munkálatokat, dicsőségtáblán örökítették meg.
A házak padlóburkolatát kicserélték, belső festést végeztek, felújították a teraszokat, korlátokat, kicserélték a nyílászárókat és a zsalugátereket. Az épületek teljes külső szigetelést kaptak.
Az idén ez a munka folytatódhat hat ház felújításával. A cél érdekében a győri önkormányzat közérdekű kötelezettségvállalást szervezett, amelynek révén már eddig is több vállalkozás jelentkezett és további cégek jelentkezését várják a felújítási munkálatok támogatására.
A nyári szezonban a győri önkormányzat 2700 gyermek táborozását biztosítja az 1979 óta működő táborban, ezért is fontos feladat a kulturált körülmények között történő elhelyezés lehetőségeinek fenntartása. A mintegy 12 millió forintos felújítás június 4-én, hétfőn kezdődik, és a június 18-i első turnusra el is készül.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Április 06. 08:24, hétfő | Helyi
Az idény végén befejezi pályafutását Nathalie Hagman, a Győri ETO kézilabdázója
Az évad befejeztével távozik a Bajnokok Ligájában és a magyar bajnokságban is címvédő Győri Audi ETO KC kézilabdacsapatától a svéd válogatott Nathalie Hagman, aki egyúttal felhagy aktív sportolói pályafutásával is.
2026. Április 06. 08:21, hétfő | Helyi
A Magyar Kétfarkú Kutya Párt is a szavazásra buzdít
Legyen minden jobb – ezzel a szlogennel készíti a programjait a Magyar kétfarkú Kutya Párt, amely azt ígéri az idei választáson, hogy embert juttat a parlamentbe.
2026. Április 06. 07:08, hétfő | Helyi
MÁV: április 7-étől jelentős változások a győri fővonalon!
Újabb üteméhez érkezik a Déli-Körvasút építése, így április 7-étől várhatóan 2027-ig Budapest-Kelenföld és Ferencváros között jellemzően csak egy vágányon közlekednek majd a vonatok.
2026. Április 05. 08:24, vasárnap | Helyi
Győri fiatalok a válogatottban
A rangos Multi Nations Youth Swim Meet válogatott versenyen öt győri fiatal képviselte Magyarországot, ami önmagában is komoly elismerés. 2 arany, 1 ezüst, 4 bronzérem a mérleg.
