Hírek
2013. December 21. 13:02, szombat |
Helyi
Forrás: MTI
Januárban kezdődhet a Győr Aréna építése
![Januárban kezdődhet a Győr Aréna építése](/external/image_cache/9/7/5/97539447e57508d08632c6532ad0000d.jpg)
Január első napjaiban kezdődhet a Győr Aréna sportkomplexum építése - közölte az MTI-vel pénteken Borkai Zsolt polgármester, miután a város közgyűlése meghozta az ehhez szükséges döntést.
Közlése szerint azzal, hogy a győri közgyűlés úgy döntött, 216 millió forint erejéig előfinanszírozza a munkálatokat, azokat körülbelül négy hónappal korábban kezdheti meg a Switelsky Kft., a FÉSZ Zrt. és a ZÁÉV Zrt. által alkotott konzorcium.
"Végre eljutottunk oda, hogy a multifunkcionális csarnok megépítésének nincsen most már akadálya" - jelentette ki az MTI-nek a városvezető, emlékeztetve arra, hogy a 4,9 milliárdos projekt - korábban a kormányzat által átvállalt - költségeiből 4,3 milliárdot tesz ki maga a csarnok, 600 millió forintot pedig környezete kialakítása.Hozzátette: a január 6-i kezdést követően - a nyertes konzorcium vállalása szerint - október végén zárulnak a munkák, november közepén pedig már birtokba is veheti tulajdonosa az új sportkomplexumot.
A város keleti végére, Kiskútra tervezett multifunkciós csarnok a felújítás előtt álló Magvassy Sportcsarnokkal egybeépülve egy komplex létesítményt alkot majd, amelyben egy mobil lelátó segítségével a csarnok befogadóképessége változtatható lesz az aktuális rendezvény férőhelyigénye szerint.Borkai Zsolt augusztusban arról beszélt az MTI-nek: az egyedi külsejű, megvilágításával a müncheni Allianz Aréna stílusát idéző új csarnok küzdőterét három pályára lehet majd szétválasztani, így a Magvassyval együtt egyszerre négy edzés is tartható lesz benne.
Győr polgármestere másfél hónapja beszélt arról az MTI-nek, nagy esélye van annak, hogy az Audi nevét viselje a tervek szerint jövő őszre megépülő sportkomplexum. Akkori közlése szerint egészen előrehaladottak a tárgyalások az autógyártóval, "nagyon nagy esély" van arra, hogy Audi Arénaként működjön a következő időszakban a csarnok.A győri járműgyár a sportkomplexum működtetésébe szállna be, hiszen az építésre "száz százalékos kormányzati garanciát és támogatást kaptunk" - közölte.
Ezek érdekelhetnek még
2024. Augusztus 06. 09:12, kedd | Helyi
„Te életet mentesz, mi élményt adunk!”
Ezzel a felhívással véradásra buzdít a Magyar Vöröskereszt Győr-Moson-Sopron Vármegyei Szervezete. Véradásoddal az életmentés mellett, akár nyerhetsz is!
2024. Augusztus 06. 07:13, kedd | Helyi
Tűzifa rezsicsökkentés után: ennyibe kerül most egy köbméter
Nincs már hatósági áras tűzifa, mégsem drágább köbmétere, mint amikor rezsicsökkentettként ezrek álltak sorba érte.
2024. Augusztus 05. 09:10, hétfő | Helyi
ETO FC: Három gólos debreceni győzelem az első hazai NB I-es fordulóban
Kilenc év után újra NB I-es mérkőzésnek adott otthont az ETO Stadion, ahol a győri csapat a Debrecen gárdáját fogadta. A félidő 0-0-ás döntetlent hozott, a végén a Debrecen örülhetett: három góllal nyerte a mérkőzést.
2024. Augusztus 05. 08:11, hétfő | Helyi
Nagy volt a nyomás, jövőre távozik a nagycenki iskolaigazgató
A nagycenki iskolában több mint 300 szülő petíciót írt alá annak érdekében, hogy ne nevezzék ki újabb öt évre az iskolaigazgatót – mégis kinevezték.