Városlista
2024. augusztus 4, vasárnap - Domonkos

Hírek

2011. Március 06. 07:37, vasárnap | Kék hírek
Forrás: HírTV

Játékpisztollyal rabolt huszonhat alkalommal

Játékpisztollyal rabolt huszonhat alkalommal

Elfogták a napokban azt a rablót, aki huszonhat alkalommal rabolt ki, illetve kísérelt meg kirabolni fővárosi vegyesboltokat és pékségeket. A férfit állampolgári bejelentés segítségével sikerült elfogni.

A rendőrség félmillió forint nyomravezetői díjat ajánlott fel, aminek hatására érkezett egy bejelentés, és ennek segítségével fogták el a napokban, kispesti lakóhelye közelében azt a férfit, aki huszonhat alkalommal rabolt ki, illetve kísérelt meg kirabolni fővárosi vegyesboltokat és pékségeket. Elfogásakor ruházatának átvizsgálása során egy játékfegyver került elő.

A rabló általában vásárlást színlelve ment be a boltokba, majd a szemtanúk szerint, egy fegyvert rántott elő, és a bevételt követelte. A bűncselekmények során személyi sérülés egyszer sem történt.

A rablások során a fiatalember megközelítőleg egymillió kétszázezer forinthoz jutott. A 27 éves férfi kihallgatása során elismerte a rablásokat, őrizetbe vétele ellen nem élt panasszal. A férfit a bíróság március 4-én előzetes letartóztatásba helyezte. (rá)

HavariaPress

Ezek érdekelhetnek még

2024. Augusztus 03. 09:01, szombat | Kék hírek

NAV: folytatódik a nyári ellenőrzés

2024. Augusztus 01. 07:55, csütörtök | Kék hírek

Négyszáznál több gyorshajtót fogtak a rendőrök az Árpád hídon két hét alatt

Több mint 400 gyorshajtót fogtak a rendőrök az Árpád hídon két hét alatt - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság szerdán a police.hu oldalon.

2024. Augusztus 01. 07:52, csütörtök | Kék hírek

Keresőmunkára kiképezhető kutyákat vásárol a NAV

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) ismét keresőmunkára kiképezhető kutyákat vásárol.

2024. Július 30. 07:59, kedd | Kék hírek

Közel tízezer hamis cipőt találtak a pénzügyőrök Bács-Kiskun vármegyében

Közel tízezer hamis cipőt találtak a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénzügyőrei Bács-Kiskun vármegyében - tájékoztatta az adóhatóság hétfőn az MTI-t.