Városlista
2026. április 26, vasárnap - Ervin

Hírek

2019. Május 21. 06:50, kedd | Belföld

Jelentősen drágul a tojás

Jelentősen drágul a tojás

Nem árulnának ketreces tyúktartásból származó tojást a nemzetközi kiskereskedelmi láncok néhány év múlva, amivel veszélybe sodornák a közép-európai, ezen belül is a kilencven százalékban ketreces tartást alkalmazó hazai tojáságaz

– ezt a Magyar Nemzetnek jelentette ki Pákozd Gergely, a Magyar Tojóhibrid-tenyésztők és Tojástermelők Szövetségének alelnöke.

A lap keddi számában megjelent cikk szerint a Tesco, amely már hivatalos közleményben is tudatta döntését, a fenntarthatósággal és állatjóléti szempontokkal indokolja azt. Az ágazati szereplők szerint viszont ez nem állja meg a helyét, sőt az alternatív – szabadtartásos vagy mélyalmos – technológiák összességében ártalmasabbak a bolygóra, mivel energia- és területigényük nagyobb, jobban terhelik a talajt.

„A szövetségnek nincs pontos információja a láncok döntésének hátteréről” – tette hozzá Pákozd Gergely, aki úgy véli: előfordulhat, hogy állatvédői nyomás vagy bizonyos üzleti érdekek állnak a háttérben. Valós fogyasztási igények aligha, mivel a váltás akár negyven százalékkal is megdrágítaná a tojást.

Az ágazat mára mindenesetre kiheverte a 2012-ben kötelezővé tett ketreccseréket, így a piaci igényekre szabott fejlesztésekkel kiválthatóvá válna az import – írja a Magyar Nemzet.

Forrás: hirado.hu

Ezek érdekelhetnek még

2026. Április 26. 11:00, vasárnap | Belföld

Orbán Anita miniszterelnök-helyettes lesz

Miniszterelnök-helyettes lesz az új kormányban Orbán Anita - jelentette be Magyar Péter leendő kormányfő Facebook-oldalán szombaton.

2026. Április 26. 10:00, vasárnap | Belföld

Kapitány István: szakítunk a felelőtlenül tervezett és átláthatatlan költségvetésekkel, megteremtjük a piac bizalmát

Szakítunk a felelőtlenül tervezett és átláthatatlan költségvetésekkel, és megteremtjük a piac bizalmát - írta a leendő gazdasági és energetikai miniszter szombaton a Facebookon.

2026. Április 26. 08:23, vasárnap | Belföld

Meteorológia: az erős, viharos szél felkavarhatja a port

Vasárnap az erős, több helyen viharos szél felkavarhatja a port, ami a látótávolság csökkenéséhez vezethet - hívta fel a figyelmet a HungaroMet Zrt. vasárnap reggeli veszélyjelzésében.

2026. Április 26. 08:21, vasárnap | Belföld

Magyar Péter: zajlik az ország elhagyásának előkészítése és a lopott vagyonok kimenekítése

Miközben Orbán Viktor menekül a felelősségvállalás elől, a háttérben zajlik az ország elhagyásának előkészítése és a lopott vagyonok kimenekítése