Hírek
2025. Augusztus 17. 08:39, vasárnap |
Sport
Forrás: MTI
Jó hangulatú egész napos gálával ünnepelte századik születésnapját a magyar bokszszövetség
Hatalmas érdeklődés övezte szombaton a Hősök terén a Magyar Ökölvívók Szövetsége századik születésnapja alkalmából rendezett egész napos gálát, melyen három ringben, száz mérkőzést élvezhettek a kilátogatók, akik a sportág hazai legendáival, jelenlegi és jövőbeni bajnokaival is találkozhattak.
A centenáriumi ünnepség 11 órakor vette kezdetét, miközben a Puskás Arénában komoly sportdiplomáciai találkozót tartottak Kovács István, a magyar szövetség elnökének kezdeményezésére. Az olimpiai bajnok, profi és amatőr világbajnok legendás öklöző ugyanis nem csupán a sportág hazai résztvevőit hívta meg a fővárosba, hanem mások mellett a Nemzetközi Olimpiai Bizottság által is elismert nemzetközi szövetség, a World Boxing (WB) vezetőjét, illetve a négy nagy profi szervezet közül kettő, a Nemzetközi Bokszföderáció (IBF) és a Boksz Világszervezet (WBO) első emberét is, akik tárgyaltak egymással, amire korábban nem volt példa.
Az ünnepi események viszont a Hősök terén zajlottak, ahol a rekkenő hőség ellenére már a kezdésre szép számú nézősereg gyűlt össze, majd késő délutánra kifejezetten nagy tömeg figyelte a meccseket, illetve látogatott el a Honvédség sátraiba, a fiatalabbak pedig közben videójátékozhattak is.
A hangulat egészen kiváló volt, a sportág rajongói utánpótlásmeccseket és magyar bajnoki női profi összecsapást éppúgy láthattak, mint a magyar bokszlegendák és külföldi nagyságok gálameccseit. A körítés méltó volt a centenáriumi ünnephez. A magyar bokszrajongók legszebb emlékeit eleveníthette fel például, amikor Erdei Zsolt a Szállj el kismadár című dalra vonult a ringhez a Kótai Mihály elleni meccsére, míg Kovács Istvánt, ahogy aktív korában, úgy most is a Carmina burana dallamai "kísérték" a szorítóba a WB-elnök Boris van der Vorst elleni összecsapására, a lengyelek legendáját, Dariusz Michalczewskit pedig az "Eye of the Tiger". Utóbbi a világbajnoki induló nehézsúlyú Kiss Leventével csapott össze. A gálamérkőzéseken két győztest hirdettek.
Az esemény egyik csúcspontja volt, amikor a szeptemberi, liverpooli világbajnokságra utazó, 16 fős magyar válogatott tagjai esküt tettek, ahogy az is, amikor díjazták a legidősebb élő magyar bajnokot, az 1959-ben győztes Ungvári Zoltánt, a legfiatalabb felnőtt magyar bajnokot, a 17 éves, júliusban aranyérmes Horváth Kirát, a legtöbbszörös bajnok Lakatos Pált (10 aranyérem) és Nagy Tímeát (12 arany), illetve a legendás edző Szántó Imrének, Öcsi bácsinak életműdíjat adtak át.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Április 06. 17:00, hétfő | Sport
Márton Viviana vezeti az olimpiai ranglistát
A 2024-es párizsi játékokon aranyérmes Márton Viviana vezeti a 67 kilogrammos kategóriában a tekvondósok legfrissebb olimpiai ranglistáját.
2026. Április 05. 14:00, vasárnap | Sport
FA Kupa - A Liverpool kiütésével elődöntős a Manchester City
A tavalyi döntős Manchester City 4-0-ra legyőzte szombaton kora délután a Szoboszlai Dominikkal és Kerkez Milossal felálló Liverpoolt a labdarúgó angol FA Kupában, és a legjobb négy közé jutott.
2026. Április 02. 07:26, csütörtök | Sport
Férfi kézilabda BL - Nyolcgólos előnyben a Veszprém
A Veszprém házigazdaként 32-24-re legyőzte a Paris Saint-Germaint a férfi kézilabda Bajnokok Ligája rájátszásának szerdai játéknapján, a negyeddöntőbe jutásért zajló párharc első mérkőzésén.
2026. Április 01. 07:15, szerda | Sport
Magyar-görög - Nem bírt egymással a két csapat
A magyar labdarúgó-válogatott gól nélküli döntetlent játszott a vendég görög csapattal a Puskás Arénában rendezett keddi barátságos mérkőzésen.
