Hírek
2012. Május 10. 13:37, csütörtök |
Helyi
Forrás: Győr24
Jó reggelt Győr! Borkai a classisok hullámhosszán
Csütörtök reggel Győrbe érkezett az egyik kereskedelmi rádió országjáró turnéja. A Morning show népszerű triójának vendége Borkai Zsolt volt, akivel a közelgő ötkarikás játékokról beszélgettek a szószátyárok.
A Class FM road showjának utolsó állomásaként városunkba látogatott Sebestyén Balázs, Vadon Jani és Rákóczi Feri. A bűvös hármas a Megyeháza téren felállított mobil üvegstúdiójából hergelte a hallgatókat, a tőlük megszokott poénáradattal. Jó szokásukhoz híven viszont ezúttal is szóba került egy aktuális téma, mégpedig az olimpia, így talán nem meglepő, hogy a műsorvezetők között, úgy 8 óra magasságában Borkai Zsolt is feltűnt. Győr polgármesterével az élsportról, saját karrierjéről és az ötkarikás játékokról beszélgettek, természetesen a MOB elnöke minden poént jó néven vett. „Nem először voltam ebben a műsorban, nagyon jól éreztem magam, csípem a fiúkat. Jó a humoruk és szenzációsan vezetik a műsort. És örülök, hogy ma éppen az olimpiáról beszélgethettünk, hiszen vészesen közeleg a londoni megmérettetés, így egyre többet van az emberek fejébe, fülébe a játék. Legalábbis remélem!" – mondta az élő adás után a Győr24-nek a polgármester, aki kérdésünkre azt is elmondta, hogy mi az olimpia mostani, legfontosabb aktualitása.
„A felkészülés most a legfontosabb, egy-két dolog tisztázása, elsősorban a kinti tartózkodás alatt, de azt mondhatom, hogy 99,9 százalékban már rendben vagyunk. Ami most előttünk áll az-az ünnepélyes csapatgyűlés, ahol a versenyzőink majd leteszik az esküjüket. Jelenleg 137-en vagyunk, de még van több mint 14 kiadó hely" – tette hozzá Borkai Zsolt.
Mindeközben a stúdióban nem állt meg az élet, és a téren sem, hiszen a classisok számos programmal készültek a győrieknek. A műsorvezetők egyébként nagyon szeretnek a kisalföldi központban, Vadon Jani portálunkkal például abban is egyetértett, hogy Győr a legszebb magyar megyeszékhely. „Rengeteg élményem van Győrrel kapcsolatban. Nagyon szeretem például a várakat, így az itteni kazamatákat is már többször felkerestem, fantasztikus a várrendszer, igaz, hogy már csak a maradványai tekinthetők meg. Nagyon szép ez a város, minden van itt, ráadásul ismerőseink is élnek Győrben, akiket rendszeresen felkeresünk. Hogy a Xantus János Állatkertet már meg se említsem, ami elsősorban a gyermekeim kedvence” – mesélte a rádiós, aki úgy zárta beszélgetésünket: „Győriek, visszajövünk!”
A pörgős győri reggelen a Morning show legendás alakja és hangja, Kasza Tibi is feltűnt, aki egyedül, majd a műsorvezetőkkel közösen is előadott egy különleges produkciót.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Január 11. 08:16, vasárnap | Helyi
A hideg idő veszélyeire hívják fel az állatartók figyelmet
Az extrém hideg az emberek mellett a szabadban tartott gazdasági állatokra és a házi kedvencekre is veszélyt jelenthet – hívta fel a figyelmet az Orpheus Állatvédő Egyesület, amely ajánlásokat is tett az állattartóknak.
2026. Január 11. 08:09, vasárnap | Helyi
Csak óvatosan az utakon
Elszoktak a közlekedők a havazástól.
2026. Január 11. 07:11, vasárnap | Helyi
Győriek is lehetnek az év sportolói
Győrieket is találunk a Magyar Sportújságírók Szövetsége (MSÚSZ) által 68. alkalommal kiírt Év sportolója szavazás három esélyese között.
2026. Január 10. 08:21, szombat | Helyi
Ez lesz a Fehér Miklós Emlékgála programja
A Fehér Miklós Emlékgálát 2026. január 11-én, 10 órától rendezik meg a Magvassy Mihály Városi Sportcsarnokban. A belépés egész nap díjtalan.
