Hírek
2024. Április 25. 06:00, csütörtök |
Külföld
Forrás: MTI
Joe Biden aláírta az Ukrajna hatvanmilliárd dolláros biztonsági támogatásáról szóló törvényt
Joe Biden elnök aláírta és ezzel hatályba léptette a 95 milliárd dollárról szóló törvénycsomagot, amely a többi között Ukrajna és Izrael számára tartalmaz forrásokat.
Az úgynevezett nemzetbiztonsági törvénycsomagot szombaton a képviselőház, kedden pedig a szenátus is megszavazta, és az elnök már előzetesen jelezte, hogy azonnal aláírja, amint elé kerül.
Az új jogszabályok szerint az Egyesült Államok Ukrajna számára több mint 60 milliárd dollárt biztosít katonai támogatásként. Az első szállítmány az elnök szándéka szerint már ezen a héten útnak indul, ezt a tervet Joe Biden élőben közvetített beszédben is megerősítette, amikor hatályba léptette a törvényt.
Megfogalmazása szerint órákon belül elindulhatnak a felszerelések Ukrajna számára. Ezek között légvédelmi rendszerekbe való lőszereket, rakétarendszereket, tüzérségi eszközökhöz és járművekhez használatos lövedékeket említett.
Azt is kifejtette, hogy a szövetségesek támogatása magát az Egyesült Államokat is erősebbé teszi, valamint az elfogadott ukrajnai támogatási keretet Európa biztonságába való befektetésnek nevezte.
Joe Biden az aláíráskor hangsúlyozta, hogy a kongresszus két háza kétpárti többségi támogatással fogadta el a törvényeket, és köszönetet mondott a republikánus és demokrata párti törvényhozási vezetőknek.
A nemzetbiztonsági törvénycsomag Izrael számára is tartalmaz támogatási keretet mintegy 26 milliárd dollár értékben, amelyből egymilliárd dollárt szánnak humanitárius segélyre a Gázai övezetben élő palesztin civilek számára.
Az elnök kijelentette: biztosítani fogják azt, hogy Izrael rendelkezzen mindazokkal az eszközökkel, amelyekkel képes megvédeni magát Iránnal és a terrorista fenyegetésekkel szemben. Hozzátette ugyanakkor, hogy a törvény jelentősen megnöveli a humanitárius segítséget a Gázai övezetben élő palesztinok számára. Egyben felszólította Izraelt, hogy haladéktalanul biztosítsa a hozzáférést a humanitárius segélyekhez a Gázai övezetben élőnek.
A teljes törvénycsomagnak része 8 milliárd dollár Tajvan, valamint az indiai- és csendes-óceáni térség számára, ami a Kína jelentette kihívás kezelését hivatott orvosolni. Emellett szerepel benne az a jogszabály is, amely a TikTok közösségi videómegosztó alkalmazás betiltásához vezethet az Egyesült Államokban, amennyiben a kínai anyacég nem értékesíti amerikai érdekeltségét.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Február 23. 16:00, hétfő | Külföld
Gyorsuló tengerszint-emelkedés fenyegeti Dubrovnik óvárosát
A tengerszint emelkedése az egyik legsúlyosabb, a klímaváltozással összefüggő kihívás lehet a kulturális örökség védelmében a következő évtizedekben Dubrovnikban
2026. Február 23. 11:00, hétfő | Külföld
Robert Fico hétfőn leállíttatja az Ukrajnába irányuló áramkivitelt
A szlovák miniszterelnök hétfőn meglátogatja a szlovák áramszállító vállalatot (SEPS), és felkéri, hogy állítsák le az Ukrajnába irányuló vészhelyzeti áramszállítást.
2026. Február 23. 10:00, hétfő | Külföld
Lelőttek egy fegyveres behatolót Donald Trump floridai otthonának őrzött területén
Az amerikai titkosszolgálat és a helyi rendőrség emberei lelőttek egy férfit, aki vasárnap hajnalban fegyverrel megpróbált behatolni Donald Trump elnök floridai rezidenciájának őrzött területére.
2026. Február 22. 13:00, vasárnap | Külföld
Az amerikai elnök 10-ről 15 százalékra emeli a globális vámtarifát
Az amerikai elnök közölte szombaton, hogy az előző nap bejelentett 10-ről 15 százalékra emeli az új globális vámtételt.
