Hírek
2013. November 05. 13:27, kedd |
Helyi
Forrás: MTI
Jogerősen elítélték az idős embert agyonverő testvérpárt
Jogerősen 20 és 18 éves fegyházbüntetéssel sújtotta kedden a Győri Ítélőtábla azt a két férfit, aki 2010 elején értékeiért úgy megvert Oroszlányban egy idős embert, hogy az a helyszínen belehalt sérüléseibe.
Egyikük élettársát, aki jelen volt a történteknél, bűnsegédségért öt, egy másik nőt a tettre való felbujtásért tizenkét évi fegyházra ítélte Kovács Tamás tanácsa. Ezzel helybenhagyta a Tatabányai Törvényszék tavaly októberi ítéletét, amely mindannyiukat nyereségvágyból, különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés miatt marasztalta el.
Kovács Tamás az ítélethirdetéskor elmondta, a két férfi kíméletlenül járt el áldoztával. A bíróság nem tudta elfogadni azokat a védői indítványokat, amelyek arra hivatkozva, hogy a csapat lopni indult, enyhébb minősítés megállapítását, rövidebb időtartamú szabadságvesztés kiszabását kérték.
A bíró szólt arról is, hogy mivel a vádhatóságtól nem érkezett fellebbezés az elsőfokú ítélethez, nem tudtak foglalkozni Horváth Péter ügyész azon felvetésével, hogy tekintsék az egyre szaporodó, idősek sérelmére elkövetett cselekmények precedensének az ügyet, és szabjanak ki példásan súlyos büntetést.
Kovács Tamás elmondta, ha az új Btk. alapján bírálnák el az ügyet, megállna a védekezésre képtelenek sérelmére elkövetettség, akkor pedig már az életfogytig tartó szabadságvesztés kiszabása is felmerülhetne.Az elsőfokú ítélet szerint a negyedrendű vádlott, Molnár Horváth Rozália azt közölte a most jogerősen elítélt testvérpárral, hogy kiteszi lakásából albérlőjét, Zsitvai Alexandrát, az ügy harmadrendű vádlottját - aki egyiküktől, Kállai Henriktől várt gyermeket -, ha az nem fizet végre a szállásért; szerezzenek pénzt az idős embertől "úgy is, ha megverik vagy megölik". Velük ment a várandós asszony is.
Kővel megdobták a férfi házának ablakát, és amikor a férfi kijött, Kállai Henrik hátulról megrúgta, majd testvére, Kállai József többször megütötte. Ezután, mivel nem találtak aranyat, készpénzt, visszamentek a negyedrendű vádlotthoz, aki ismét a tetthelyre küldte őket értékekért. Végül a társaság nem egészen 50 ezer forint értékben hozott el fagyasztott tyúkot, tojást és gázpalackot a házból.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Április 06. 08:24, hétfő | Helyi
Az idény végén befejezi pályafutását Nathalie Hagman, a Győri ETO kézilabdázója
Az évad befejeztével távozik a Bajnokok Ligájában és a magyar bajnokságban is címvédő Győri Audi ETO KC kézilabdacsapatától a svéd válogatott Nathalie Hagman, aki egyúttal felhagy aktív sportolói pályafutásával is.
2026. Április 06. 08:21, hétfő | Helyi
A Magyar Kétfarkú Kutya Párt is a szavazásra buzdít
Legyen minden jobb – ezzel a szlogennel készíti a programjait a Magyar kétfarkú Kutya Párt, amely azt ígéri az idei választáson, hogy embert juttat a parlamentbe.
2026. Április 06. 07:08, hétfő | Helyi
MÁV: április 7-étől jelentős változások a győri fővonalon!
Újabb üteméhez érkezik a Déli-Körvasút építése, így április 7-étől várhatóan 2027-ig Budapest-Kelenföld és Ferencváros között jellemzően csak egy vágányon közlekednek majd a vonatok.
2026. Április 05. 08:24, vasárnap | Helyi
Győri fiatalok a válogatottban
A rangos Multi Nations Youth Swim Meet válogatott versenyen öt győri fiatal képviselte Magyarországot, ami önmagában is komoly elismerés. 2 arany, 1 ezüst, 4 bronzérem a mérleg.
