Hírek
2018. Január 24. 08:00, szerda | Belföld
Jövő év elejére érkeznek az emeletes vonatok
Jövőre érkezik az első 11 Stadler KISS emeletes vonat, és még abban az évben forgalomba is állnak.
Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára a vácon tartott sajtótájékoztatón arról beszélt, nem lehet tovább sűríteni a vonatjáratokat, ezért váltak szükségessé az emeletes vonatok.
A váci vonal az egyik leginkább kihasznált, hiszen egyre többen járnak dolgozni Budapestre az agglomerációból, Dunakesziről, Vácról vagy Szobról. A kétszintes vonatok a jövő év közepére fognak megérkezni, és 2019 végére menetrend szerint fognak közlekedni.
A most használt szerelvények 520 férőhelyesek, a kétszinteseken pedig közel 800 utas tud utazni, forgalomba állításuk tehát nagyban javítja a vonatok kapacitását. Rétvári Bence kitért arra is, hogy ebben a régióban minden közlekedési lehetőség bővülni fog az elkövetkező évben: akik autóval közlekednek azoknak az M2-es autóút 33 milliárd forintból kiépülő kétszer két sávossá válása jelent jobb közlekedési körülményeket, a dunai hajózás 12,5 milliárd forintos turisztikai fejlesztései pedig megújítják a vízi közlekedést.
Csépke András, a MÁV-Start Zrt. vezérigazgatója szólt arról, hogy ez a vasúti szakasz nemcsak az ország legrégebbi, de az egyik legnagyobb forgalmú része is, amely a vasúthálózat utasszámának közel tíz százalékát adja. A múlt évben 13,2 millióan utaztak ezen a szakaszon - tette hozzá.
A MÁV vezetője elmondta, hogy a múlt év tavaszán írták alá azt a keretmegállapodást, amelyben 40 darab, 600 ülőhelyes emeletes motorvonatra szerződtek, az első 11 darabos flotta a jövő év második felében érkezik meg. A motorvonatok alacsonypadlós kialakításúak, légkondicionáltak, korszerű utastájékoztató rendszerrel és wifivel felszereltek, rendelkeznek a kerekesszékes utasok számára kialakított mosdóhelyiséggel, és egyidejűleg akár 12 kerékpár is szállítható rajtuk - fűzte hozzá Csépke András.
Fördős Attila, Vác polgármestere elmondta, hogy a városban közel 6000 ember, a helyi lakosság több mint 50 százaléka használja a vasúti közlekedést.
Forrás: origo.hu
Ezek érdekelhetnek még
2026. Február 22. 09:16, vasárnap | Belföld
Orbán Viktor szerint a Tisza, Brüsszel és Kijev titkos paktumot kötött Münchenben
2026. Február 21. 13:00, szombat | Belföld
KSH: decemberben a bruttó átlagkereset 789 200 forint volt
2025 decemberében a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 789 200, a nettó átlagkereset 548 900 forint volt - jelentette pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2026. Február 21. 12:00, szombat | Belföld
Választás 2026 - Hivatalosan megkezdődött a kampányidőszak
Hivatalosan megkezdődött szombaton az április 12-ei országgyűlési képviselő-választás kampányidőszaka, életbe léptek a kampányra vonatkozó szabályok.
2026. Február 21. 10:00, szombat | Belföld
Orbán Viktor: a Liszt Ferenc repülőtér az évtized végére a régió legfontosabb központja lehet
A Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér az évtized végére a régió legfontosabb kereskedelmi és a turisztikai központja lehet - jelentette ki a miniszterelnök pénteken, a reptér új épületkomplexumának ünnepélyes alapkőletételén.
