Hírek
2011. Október 18. 18:00, kedd |
Helyi
Forrás: Győr Megyei Jogú Város Önkormányzata
Újvárosi rehabilitáció 1,4 milliárd forintból
Az önkormányzat 1,1 milliárdos támogatást nyert el a városrész rehabilitációs programjához. Borkai Zsolt polgármester a témáról 2011. október 18-án beszélt a helyszínen, az újvárosi kamerarendszer bővítésének átadásán.
A polgármester kedden a Kossuth Iskola előtt két örömteli eseményről is beszámolt. Először arról szólt, hogy a városi kamerarendszer 14 új kamerával bővült Sziget és Újváros városrészekben. Ezek egy része kültéri, egy része pedig belső terekben (az iskola épületében) elhelyezett kamerák. Hozzátette, a város elkötelezett a biztonsági kamerarendszer további bővítése mellett.
A másik téma a győriek által régóta várt újvárosi rehabilitáció kérdése volt. Mivel a napokban kedvező kormánydöntés született, a programra a város 1,1 milliárd forintos uniós támogatást szerzett. A polgármester elmondta, az önrésszel együtt mintegy 1,4 milliárdos rehabilitáció 2012-ben kezdődik, és 2014-ben fejeződik be. Borkai Zsolt hangsúlyozta, a város lobbi erejét mutatja, hogy az első körben öt város kapott kedvező elbírálást, köztük Győr.
Fekete Dávid és Szeles Szabolcs a terület önkormányzati képviselői a beruházás részleteiről adtak tájékoztatást. A program során mintegy 900 millió forintból hat épület teljes körű felújítása történik meg (Kossuth u. 15., 17., 19., 21., 22/b, 26., 28.). Összesen negyven darab szociális bérlakást, öt üzlethelyiséget és egy rendőrségi irodát alakítanak ki.
Ezen kívül megújul a Bercsényi liget, ahol KRESZ-park és játszótér is létesül, felújítják a Kossuth iskola és a római katolikus templom homlokzatát. A program részét képezik egészségnevelési, szemléletformáló és bűnmegelőzési programok is.
Győr egyébként önerőből már korábban elkezdte a városrész fejlesztését, a Kossuth utcában több önkormányzati tulajdonú ingatlan újult meg, a Jedlik híd és a hozzá kapcsolódó úthálózat kiépítésével pedig a közlekedésfejlesztés terén is jelentős lépések történtek.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Április 26. 08:26, vasárnap | Helyi
A fenntarthatóságról a Föld napján Győrben
Szivárgásverseny, kockajáték, interaktív tudáspróba, ételkóstoló.
2026. Április 26. 08:12, vasárnap | Helyi
Gyakorlati jogászképzés: együttműködési megállapodást kötött a Széchenyi István Egyetem és a Győri Törvényszék
2026. Április 26. 07:08, vasárnap | Helyi
A madarak nyomában: ismeretterjesztő program és vízitúra Kisbodakon
Tanulással és kalandos vízitúrával folytatódott Kisbodakon a „Szigetköz Ismeretterjesztő Sorozat 2026”, ahol ezúttal a térség gazdag madárvilága került a középpontba.
2026. Április 25. 08:25, szombat | Helyi
Laczkovits-Takács az új frakcióvezető
A győri Fidesz-KDNP frakcióját mától Laczkovits-Takács Tímea vezeti.
