Hírek
2013. Május 25. 10:52, szombat |
Helyi sport
Forrás: MTI
Kajak-kenu válogató - A Kovács, Janics duó nyerte a párost
A női kajak kettesek 500 méteres küzdelmét az ebben a számban kétszeres olimpiai bajnok, tavaly, Londonban ezüstérmes Kovács Katalin, Douchev-Janics Natasa duó nyerte.
Mögöttük a két héttel ezelőtti, ugyancsak Szegeden rendezett Világkupa-viadalon aranyérmes Vad Ninetta, Kárász Anna páros érkezett be másodikként, míg a harmadik Szabó Gabriella és Fazekas-Zur Krisztina duója lett.
Kovácsék győzelmükkel kiharcolták az indulási jogot a június közepén sorra kerülő, portugáliai Európa-bajnokságra."Mivel mindössze egy edzés van mögöttünk, ez a pálya még nem volt tökéletes, de a lényeg, hogy győztünk" - mondta a parton Janics, aki ezen a versenyen szállt vízre először azóta, hogy ősszel előbb vissza akart térni szülőhazájába, Szerbiába, majd meggondolva magát mégis magyar színekben folytatta pályafutását.
Storcz Botond szövetségi kapitány a nőknél az egyes és páros teljesítmények alapján tesz majd javaslatot a négyes összeállítására, a csapathajó összetétele - ahogy a szakember az MTI érdeklődésére elmondta - várhatóan a jövő héten válik véglegessé. Egyesben pénteken Kozák Danuta diadalmaskodott Douchev-Janics és Kárász előtt.Szombaton további nyolc, a vasárnapi zárónapon pedig tíz döntőt rendeznek a válogatóversenyen.
Eredmény:
nők:
K-2 500 m:
1. Kovács Katalin, Douchev-Janics Natasa (Honvéd, Graboplast-Győr) 1:47.946 perc
2. Vad Ninetta, Kárász Anna (KSI, Démász-Szeged) 1:48.504
3. Szabó Gabriella, Fazekas-Zur Krisztina (Honvéd, Graboplast-Győr) 1:51.384
a szombati folytatásban:
további döntők 15.00
vasárnap:
elő- és középfutamok 8.30, döntők 14.00
Ezek érdekelhetnek még
2026. Április 26. 10:00, vasárnap | Belföld
Kapitány István: szakítunk a felelőtlenül tervezett és átláthatatlan költségvetésekkel, megteremtjük a piac bizalmát
Szakítunk a felelőtlenül tervezett és átláthatatlan költségvetésekkel, és megteremtjük a piac bizalmát - írta a leendő gazdasági és energetikai miniszter szombaton a Facebookon.
2026. Április 26. 08:26, vasárnap | Helyi
A fenntarthatóságról a Föld napján Győrben
Szivárgásverseny, kockajáték, interaktív tudáspróba, ételkóstoló.
2026. Április 26. 08:23, vasárnap | Belföld
Meteorológia: az erős, viharos szél felkavarhatja a port
Vasárnap az erős, több helyen viharos szél felkavarhatja a port, ami a látótávolság csökkenéséhez vezethet - hívta fel a figyelmet a HungaroMet Zrt. vasárnap reggeli veszélyjelzésében.
2026. Április 26. 08:21, vasárnap | Belföld
Magyar Péter: zajlik az ország elhagyásának előkészítése és a lopott vagyonok kimenekítése
Miközben Orbán Viktor menekül a felelősségvállalás elől, a háttérben zajlik az ország elhagyásának előkészítése és a lopott vagyonok kimenekítése
