Hírek
2015. Március 02. 12:12, hétfő |
Helyi
Forrás: MTI
Kállay-Saunders András elkészítette első stúdióalbumát
Elkészült Kállay-Saunders András első stúdióalbuma. A Delivery Boy című anyagot a 2014-es Eurovíziós Dalfesztiválon 5. helyen végzett énekes, dalszerző március 19-én mutatja be a fővárosi Akvárium Klubban zenekarával, a Kállay SAUNDERS Banddel.
"A lemez címe az egyik dal címe egyben. Azért választottam a Delivery Boyt, mert ifjú huszonévesként New Yorkban a suli mellett pizzafutárként dolgoztam, és volt, aki azt mondta nekem, hiába akarok kiemelkedni, kifutófiú maradok mindig. Bár azóta ismert lettem és elértem, amiről álmodtam, úgy érzem, emberként nem változtam meg. A címmel azt az utat akartam érzékeltetni, amit azóta megtettem" - mondta Kállay-Saunders András az MTI-nek adott interjúban.
A 30 éves énekes már a tavalyi A Dal előtt fél évvel, 2013-ban elkezdett dolgozni első szólólemezén Szakos Krisztián producerrel, aki az eurovíziós versenyen nagy sikert aratott Running című dalnak is társszerzője volt.
"Koppenhága előtt már nagyjából kész volt egy album, de aztán azoknak a daloknak a többségét elvetettem, és helyettük újakat írtunk az elmúlt hónapokban. Nem tettem rá a lemezre régebbi rádiós sikereimet, az I Love You-t vagy a My Baby-t sem, egy másik számot, a Mary Joe-t például odaadtam a Rising Star televíziós tehetségkutató verseny egyik döntősének, Fehérvári Gábor Alfrédnak" - sorolta az énekes.
Az albumon (kiadó: Egység Média) 12 felvétel szerepel, a dalokat Kállay-Saunders András együtt írta Szakos Krisztiánnal. Természetesen rajta van a lemezen a Running, valamint a tavaly már bemutatott Juliet című szám is, utóbbit társszerzőként Bodoczki Ernő is jegyzi. A legújabb felvétel, a Victory hétfőn reggel debütált a Petőfi Rádióban.
"Általában azt szokták rám mondani, hogy R&B, rhythm & blues előadó vagyok, de én ezt a stílust keverem a rockkal, poppal és más dolgokkal. A Delivery Boy szerintem nagyon színes anyag lett zeneileg. A szövegekben azt írtam le, amit látok és tapasztalok az életem során: őszintén fogalmaztam boldogságról, szomorúságról, bulikról, lírai dolgokról. Három dal szövege 18+-os, vagyis vannak benne szókimondó, ha úgy tetszik, trágár kifejezések, ezeken nem akartam változtatni" - fogalmazott.

MTI Fotó: Kovács Tamás
A New York-i születésű, öt éve Magyarországon élő előadó korábban szólóban lépett fel, nemrég viszont életre hívta saját zenekarát, a Kállay SAUNDERS Bandet, amelyben a már említett Bodoczki Ernő basszusgitározik, Tóth Ádám gitározik, Szabó Dániel billentyűs hangszereken játszik, Prohászka Zsolt pedig dobol.
"Régi álmom volt egy saját zenekar, fontos, hogy a színpadon élőben szóljanak a hangszerek körülöttem, ebből rengeteg energiát tudok meríteni. A lemez anyagát ugyan ketten játszottuk fel Szakos Krisztiánnal, de a számokat eleve úgy írtuk, hogy zenekarra szabtuk a zenét. A Delivery Boy-on még Veres Mónika Nika működött közre a vokálokban" - fejtette ki.
A lemezbemutató koncert március 19-én lesz az Akvárium Klubban, a Kállay SAUNDERS Band próbái ezen a héten kezdődnek. A koncerten táncosok is lesznek, a koreográfiát Renátó ReTo Sztrahia készíti. "Látványos showt szeretnénk csinálni. Lesz turné is, a konkrét dátumok és helyszínek most vannak alakulóban".Kállay-Saunders András az MTI-nek azt mondta, a tavalyi sikeres eurovíziós szereplés megsokszorozta rajongóinak számát, és nemcsak Magyarországon, hanem Európában is sok helyen követik a vele kapcsolatos történéseket. "Folyamatosan kapok leveleket külföldről. A napokban például azt írta valaki, hogy éppen egy madridi bevásárlóközpontban sétál és ott szól a Juliet című szám, ami óriási érzés".
Ezek érdekelhetnek még
2026. Március 15. 08:26, vasárnap | Helyi
10 millió négyhengeres benzinmotor jubileuma Győrben
Az Audi Hungaria újabb jelentős mérföldkőhöz érkezett: a győri gyárban legyártották a 10 milliomodik négyhengeres EA888 R4 Otto 2.0L TFSi motort.
2026. Március 15. 08:08, vasárnap | Helyi
Tehetséggondozásért miniszteri köszönet – 39 pedagógus részesült Köbüki ösztöndíjban
2026. Március 15. 07:06, vasárnap | Helyi
Befektetői életműdíj a Danának
A Dana Hungary Kft. a 2025-ös „Év Befektetője” gála keretében átvehette a Befektetői életműdíjat.
2026. Március 14. 08:22, szombat | Helyi
Mi kell ahhoz, hogy válogatott legyen egy sportoló?
Rangos, Q1-es besorolású nemzetközi sporttudományi folyóiratban (Sports) jelent meg Ruppert Bálint, a Győri ETO KC Akadémia erőnléti edzője által vezetett kutatás.
