Városlista
2026. február 4, szerda - Ráhel

Hírek

2013. Június 13. 11:00, csütörtök | Helyi
Forrás: infoGyőr

Kárpátia az ETO Parkban

Kárpátia az ETO Parkban

Az egyik legismertebb hazafias rockzenekar is ott van az SzFeszt 2013 fellépői közt.

A Kárpátia zenekar 2003-ban alakult. Kezdetben még 3 tagból állt (Petrás János, Csiszér Levente és Bankó Attila). Még ugyanebben az évben megjelent két albuma is: a Hol vagytok, székelyek?, és az Így volt! Így lesz!. Nem sokkal később csatlakozott az zenekarhoz Bíró Tamás(gitáros) és Galántai Gábor (billentyűs). 2004-ben megjelent a Tűzzel, vassal című album, mely olyan számokat tartalmaz, mint a "Szárnyaszegett", a "Veterán", az "Egy az Isten, egy a Nemzet", a Rozsdaette penge", vagy a "Menetel a század". 2005-ben Hősi énekek,2006-ban a Piros, fehér, zöld, 2007-ben az Istenért, hazáért, 2008-ban pedig az Idők szava jelent meg. 2009-ben egy válogatás albumot jelentettek meg, amelyen szimfonikus átiratban hallhatók a korábban már népszerűvé vált dalok. Pár hónapra rá megjelent a Szebb jövőt! c. album. 2010-ben megjelent az Utolsó percig c. album, melyen hallható a Himnusz rockzenei átiratban. 2011-ben ismét egy válogatás albumot jelentettek meg Bujdosók címmel, melyen népzenei átdolgozások hallhatók. 2011 áprilisában Bíró Tamás elhagyta a zenekart, helyére Back Zoltán került. Később Szíjártó Zsolt is csatlakozott a zenekarhoz. 2011. augusztus 20-án megjelent a Justice for Hungary című album. 2013. március 14-én, Petrás Jánost, a Magyar Érdemrend Lovagkeresztjével tüntették ki. Ő azt nyilatkozta, hogy bár a díjat ő maga vette át, az elismerés az egész zenekart és az összes rajongót megilleti.

A Kárpátia egyaránt ír saját számokat és dolgoz fel régi magyar dalokat. A témát tekintve történelmi események, esetleg egy-egy könyv a megihletőjük. Talán a legnépszerűbb, de mindenképpen a legismertebb nemzeti rockzenekar. Leggyakrabban nacionalista, a nemzeti öntudaton és büszkeségen alapulnak szövegeik, de minden számukban vannak utalások. Népszerűségüket valószínűleg a 2002-és 2010 között uralkodó helyzetnek is köszönhetik. A 2006 októberében történt zavargások, amik végül véres összecsapásokba torkollottak, őket is megérintették. A "Barátom mondd merre vagy" című számot ennek alkalmából írták, a számban több sor is erre emlékezteti a hallgatóságot. "Ronggyá ázott ruhámban, fegyverek célpontjában, A fél szemem aszfaltra fagy, barátom mondd merre vagy." Ez a sor például arra a fiatalra utal, aki valóban otthagyta fél szemét az utcán.

Forrás: Wikipédia

Ezek érdekelhetnek még

2026. Február 03. 08:22, kedd | Helyi

A polgármester elnapolta a közgyűlést és újabb feljelentéseket tett

Mindezt a közleményéből tudjuk, amit péntek kora délután hozott nyilvánosságra. Az előzményeket a pénteki közgyűlés legelejéről szóló tudósításunkban láthatják.

2026. Február 03. 08:06, kedd | Helyi

Tovább zöldülhet a Szigetköz

Több mint 3 milliárd forint támogatás érkezik a Szigetközbe.

2026. Február 03. 07:06, kedd | Helyi

Csendben elaludt Magyarország legidősebb embere Győrújbaráton

Elhunyt Magyarország legidősebb embere, Juhász Árpádné. Teri néni 1914. május 14-én született, 2022 decembere óta volt ő az ország leigidősebbje és a győrújbaráti idősotthonban hunyt el.

2026. Február 02. 08:29, hétfő | Helyi

Európai ifjúsági kézilabdaliga – Győr is indul az első női idényben

A Győr, a Ferencváros és a Debrecen is indul az európai ifjúsági kézilabdaliga első női kiírásában.