Városlista
2026. március 16, hétfő - Henrietta

Hírek

2025. Január 02. 07:10, csütörtök | Helyi

Kártérítést követel Gy. István, a bőnyi rendőrgyilkos

Kártérítést követel Gy. István, a bőnyi rendőrgyilkos

Nem megfelelő börtönkörülményekre hivatkozva kártérítésre tart igényt Gy. István, akit 5 éve életfogytiglanra ítéltek, miután 2016-ban egy hatósági intézkedés során lelőtt egy rendőrt Bőnyben.

Beadványt írt Strasbourgba a rendőrgyilkosság miatt 2019-ben jogerősen elítélt Gy. István, abban bízik, hogy az Emberi Jogok Európai Bírósága kártérítést ítél meg neki az állammal szemben. Ebben a nem megfelelő börtönkörülményekre hivatkozott, illetve arra, hogy a tisztességes eljáráshoz való jogában sérelem érte – nyilatkozta a Blikknek Gy. István védője, dr. Takács Zoltán.

A védelem úgy látja, ez utóbbi azért indokolt, mert a büntetőbíróság elutasította a védelem összes indítványát, nem vett figyelembe bizonyítékokat, illetve nem megfelelőn értékelte azokat. Az összeget a bíróság ítélhetné meg, de „ilyen horderejű ügyekben akár milliós tételről is szó lehet”.

A védő szerint perújításra is lenne lehetőség – bár egyszer már elutasították és ehhez új bizonyítékra lenne szükség, ami jelenleg nincs. Hangsúlyozta azonban: a most 85 éves elítéltnek meggyőződése, hogy nem ölte meg Pálvölgyi Péter őrnagyot. „Ez tartja benne a lelket” – tette hozzá a jogász. A Blikk bűnügyi műsora, a Nyomon vagyunk! rekonstruálta a 2016. október 26-án történt tragédiát, ebben megszólal a védő mellett többek között dr. Kovács Sándor, a Győri Regionális Nyomozó Ügyészség vezető ügyésze is, aki a vádat képviselte.

További részletek itt.

Mint sokan emlékezhetnek: a Nemzeti Nyomozó Iroda lőfegyverrel visszaélés és közösség tagja elleni erőszak előkészülete miatt ment Bőnybe 2016. október 26-án. A Magyar Nemzeti Arcvonal, szélsőséges nézetű vezetője, Gy. István a kapuban egy német juhászkutyával jelent meg, a rendőri csoportot vezető rendőrtiszt arra kérte, hogy zárja el az állatot. A vádlott közölte a kapun kívül várakozó rendőrökkel, hogy addig nem engedi be őket, amíg az ügyvédje meg nem érkezik, de mint utóbb kiderült, nem is hívott senkit. Gy. a kutyájával hátrament, a rendőrök és a tűzszerészek a gépkocsibeálló felől beléptek az ingatlan területére, és a ház bejáratához mentek. A vádlott felesége nem akarta őket beengedni, arra hivatkozva, hogy a férje ideges és baj lesz, de végül engedett a nyomozóknak, és négyüket beengedte.

Ekkor Gy. István elővett egy AMD 65 típusú, csőre töltött, kibiztosított gépkarabélyt. Miután a rendőrtiszt elhaladt az asszony mellett, összetalálkozott a hátráló vádlottal, és rákérdezett, hogy mi van nála. Gy. István azt felelte, hogy „az, ami maguknál”, és három lövésből álló rövid sorozatot adott le a rendőrre. Az egyik lövedék a 46 éves áldozat fejét érte, a sérülésbe a helyszínen belehalt. Tűzpárbaj kezdődött.

Az akkor 79 éves Gy. István a büntetőeljárás során végig tagadta, hogy megölte volna az őrnagyot, védekezését arra alapozta, hogy a rendőrök előbb lőtték meg őt, és csak ezután sült el a kezében tartott AMD 65-ös. Gy. „baráti tűzről” beszélt, vagyis arról, hogy az áldozat az egyik rendőrtársa fegyveréből származó golyó miatt halt meg. Első és másodfokon is életfogytiglanra ítélte Gy. Istvánt a bíróság, az ítélethirdetés pillanatában mindenki tudta, hogy gyakorlatilag ténylegesen, hisz nem fog élve távozni a börtönből.

Ezek érdekelhetnek még

2026. Március 15. 08:26, vasárnap | Helyi

10 millió négyhengeres benzinmotor jubileuma Győrben

Az Audi Hungaria újabb jelentős mérföldkőhöz érkezett: a győri gyárban legyártották a 10 milliomodik négyhengeres EA888 R4 Otto 2.0L TFSi motort.

2026. Március 15. 07:06, vasárnap | Helyi

Befektetői életműdíj a Danának

A Dana Hungary Kft. a 2025-ös „Év Befektetője” gála keretében átvehette a Befektetői életműdíjat.

2026. Március 14. 08:22, szombat | Helyi

Mi kell ahhoz, hogy válogatott legyen egy sportoló?

Rangos, Q1-es besorolású nemzetközi sporttudományi folyóiratban (Sports) jelent meg Ruppert Bálint, a Győri ETO KC Akadémia erőnléti edzője által vezetett kutatás.