Hírek
2010. Július 04. 07:21, vasárnap |
Belföld
Forrás: HírTV
Kedvező árú gázzal segítene a kormány
![Kedvező árú gázzal segítene a kormány](/external/image_cache/a/d/c/adcdc2707c5ae68a8848ef09f53bd062.jpg)
Kedvező árú, nyugati forrásból származó pótlólagos gázbeszerzéssel kerülné el a kormány, hogy veszteséges legyen a gázszolgáltatók működése.
Az áremelés tiltása a harmadik negyedévre érvényes, a nemzeti fejlesztési minisztérium államtitkára arról egyelőre nem nyilatkozik, hogy hogyan alakulhat a gázár a negyedik negyedévben - vagyis a fűtési szezonban.
Völner Pál, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium Fidesz-KDNP-s államtitkára azt mondta: az áremelési moratóriumnak, illetve az ártámogatási rendszer meghosszabbításának is az a célja, hogy a lakosságnak ne kelljen drasztikus drágulással szembesülnie. „A harmadik negyedévre tudjuk, hogy ármoratórium van érvényben. Ezt a szolgáltatók úgy tűnik, hogy tudomásul vették. Meg fogunk velük állapodni. A negyedik negyedév viszonylatában, vagy a következő év viszonylatában azért nem tennék kijelentéseket, mert tárgyalások közben vagyunk. Tudjuk, hogy itt a forint árfolyammal, a hosszú távú szerződésben rögzített árakkal problémák vannak, tehát nem lenne szerencsés, ha én ebben a helyzetben kijelentéseket tennék. Az nyilvánvaló mindenki számára, hogy mi a kormányzati szándék, miért jött be az ármoratórium. Azért, hogy ne legyen egy lökésszerű áremelkedés" - fogalmazott az államtitkár.
(hírTV)
Ezek érdekelhetnek még
2024. Július 27. 06:00, szombat | Belföld
Mélyponton a születésszám
Az előzetes adatok szerint 2024 júniusában 6040 gyermek született és 8863 ember halt meg; 2023 júniusához képest a születések száma 17, a halálozásoké 5,9, a házasságkötéseké pedig 14 százalékkal csökkent
2024. Július 27. 06:00, szombat | Belföld
Orbán Viktor Románia miniszterelnökével tárgyalt a kétoldalú kapcsolatokról és a román schengeni tagságról
Orbán Viktor miniszterelnök tavalyi tárgyalásukat követően idén is megbeszélést folytatott Bukarestben Marcel Ciolacu román kormányfővel - tájékoztatta az MTI-t Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóirodát irányító helyettes államti
2024. Július 27. 06:00, szombat | Belföld
Gulyás Gergely: Ukrajna azokat zsarolja a kőolajszállítás leállításával, akik következetesen kiállnak a béketárgyalások mellett
Ukrajna Magyarországot és Szlovákiát, azokat az országokat zsarolja a kőolajszállítás leállításával, amelyek következetesen kiállnak az azonnali tűzszünet és a béketárgyalások mellett
2024. Július 27. 06:00, szombat | Belföld
KSH: a benzin 6, a dízel 1 forinttal olcsóbb, mint a szomszédos országokban
Az EU Weekly Oil Bulletin legfrissebb adatai alapján Magyarországon a 95-ös oktánszámú motorbenzin átlagára 610 forint volt, ami 6 forinttal alacsonyabb a szomszédos országok átlagértékénél.