Hírek
2011. Május 19. 07:45, csütörtök |
Sport
Forrás: NSO
KEK-arany után bajnoki bronzérem az FTC vitrinjében
![KEK-arany után bajnoki bronzérem az FTC vitrinjében](/external/image_cache/a/d/c/adcdc2707c5ae68a8848ef09f53bd062.jpg)
A női kézilabda NB I két nyert mérkőzésig tartó bronzpárharcában a Szucsánszki Zita vezette FTC-Rail Cargo Hungaria idegenben is legyőzte a Syma-Váci NKSE csapatát, és ezzel megszerezte a harmadik helyet.
Nem sok ideje maradt a vasárnap még a KEK-döntőben szereplő FTC-nek a Vác elleni párharc második meccsére való felkészülésre, ráadásul a nagy siker után hétfőn pihenőt is kaptak a lányok. Szucsánszkiék fáradtan, de érthető módon feldobottan várták a találkozót, míg a váciak győzelemmel tették volna emlékezetessé Németh András utolsó hazai meccsét.
A két csapat hagyományosan kiélezett mérkőzéseket vív egymással, a váciak többször is borsot törtek már fővárosi riválisuk orra alá. Bár az első gólt Kovacsicz Mónika révén még az FTC szerezte, utána azonban Herr Orsolya védéseinek köszönhetően fordítani tudtak a hazaiak. A válogatott kapus az egész meccs folyamán kiválóan védett, többször is ziccerben akadályozta meg a zöldeket a gólszerzésben.
Fej-fej mellett haladtak a csapatok, hol az egyik, hol a másik alakulat vezetett egy-egy góllal, de egy emberelőnyt jól kihasználva 13–10-re elhúzott a Vác. Tápai Szabina sokszor állította megoldhatatlan feladat elé a ferencvárosiakat, de Rédei-Soós Viktória is fontos gólokat szerzett.
Az FTC-ben Szucsánszki Zita vitte hátán a csapatot, mondhatnánk, hogy ez el is várható egy kapitánytól, az irányító döntő érdemeket szerzett benne, hogy a szünetben csak 16–15-re ment az ellenfél.
A második félidőben Trufán Noémi góljaival fordított az FTC, az együttesek pedig folytatták a kiélezett küzdelmet. Érdekesség, hogy a 40. percben ugyanúgy 20–20 állt az eredményjelzőn, mint az első meccsen.
A Tápai–Szucsánszki gólpárbaj sem fejeződött be, a forgatókönyv pedig a hajrában is követte a korábbi találkozóét. Az FTC 26–25 után egy hatgólos rohammal döntötte el a párharcot, amiben a kapuba beálló Elena Abramovics is döntő érdemeket szerzett.
A vége 36–30 lett a Fradinak, amivel a zöld-fehérek bronzéremmel zárták a megterhelő évadot.
Ezek érdekelhetnek még
2024. Július 19. 08:14, péntek | Sport
Meteorológiai szolgálat: az időmérőn lehet egy kis eső, a futamon száraz idő várható
Nem kizárt, hogy a Forma-1-es Magyar Nagydíj szombati időmérőjén lesz egy kevés eső, de a vasárnapi futam idejére száraz, meleg idő várható a Hungaroringen - közölte a HungaroMet Zrt. csütörtökön az MTI megkeresésére.
2024. Július 19. 08:09, péntek | Sport
El-selejtező - Idegenbeli győzelme ellenére búcsúzott a Paks
A MPaksi FC 2-0-ra nyert a román Corvinul Huneodara vendégeként a labdarúgó Európa-liga selejtező első fordulójának csütörtöki visszavágóján, de 4-2-es összesítéssel búcsúzott a sorozattól és a Konferencia-ligában folytatja szerepl
2024. Július 19. 08:09, péntek | Sport
Kékszalag - Az MLS Raiffeisen Fifty-Fifty nyerte az 56. tókerülő versenyt
A címvédő Józsa Márton kormányozta MLS Raiffeisen Fifty-Fifty ért elsőként célba az 56. Kékszalag Raiffeisen Nagydíjon csütörtökön Balatonfüreden.
2024. Július 18. 07:47, csütörtök | Sport
Magyar Nagydíj - Herendi sisakban versenyez Norris a Hungaroringen
Lando Norris teljesen egyedi, Herendi sisakban versenyez majd a hétvégén sorra kerülő 39. Forma-1-es Magyar Nagydíjon.